2017. május 31., szerda

Kispestiek Szokolyán: Gyermeknap és gyülekezeti találkozó

GYERMEKNAPI GYÜLEKEZETI  KIRÁNDULÁS SZOKOLYÁRA ÉS KIRÁLYRÉTRE

2017. május 28-án vasárnap a Szokolyai Baptista Gyülekezet várta a Kispesti Baptista Gyülekezet gyermekeit és hozzátartozóit egy közös istentiszteletre, azt követően közös ebédre, délután pedig egy közös kirándulásra a közeli Királyrétre.
Az istentisztelet 10 órakor kezdődött. Merényi Zoltán helyi lelkipásztor imádságra hangoló áhítata és köszöntése után több ének és tanúságtétel hangzott el a kispestiek részéről Pollák Dávid lelkészgyakornok vezetésével. Ezt követően a gyermekek jöttek előre az emelvényre, akol a lelkipásztorok megáldották őket.
Majd Dr. Mészáros Kálmán, a kispesti gyülekezet lelkipásztora vette át a szót és egy vetítettképes visszapillantást adott a gyülekezet múltjára. Az igehirdetés elsősorban a gyermekekhez szólt, majd a szülők Istentől kapott felelősségére mutatott rá.
A szokolyai testvérek a délelőtti istentisztelet után egy nagyszerű szabadtéri közös bográcsgulyásos ebédre hívta meg a közel ötven fős kispesti testvériséget.
Az alkalomról készült fényképek itt tekinthetők meg: Kispestiek Szokolyán
Ezt követően folytattuk utunkat a közeli (3 km) Királyrétre, ahol pihenhettünk, sportolhattunk, sétálhattunk, beszélgethetünk és énekelhettünk a csobogóvizű nagy patak majd a tükörsima halastó partján. Este 6 óra körül indultunk vissza Budapestre.
Áldott hétvégét élhettünk át, amiért hálával tartozunk Istennek és köszönettel a szokolyai gyülekezet kedves testvéreinknek.
Soli Deo Gloria!

2017. május 15., hétfő

Cantate Vasárnap Kispesten

A felvétel 2017. május 14-én készült, a Kispesti Baptista Gyülekezet “Cantate” vasárnapi istentiszteletén. 
Igét hirdet Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor.

2017. május 7., vasárnap

Anyák napi üzenet: "Ezért a gyermekért imádkoztam"

ANYÁK NAPI ÜZENET: "EZÉRT A GYERMEKÉRT IMÁDKOZTAM"

A felvétel 2017. május 7-én készült a Kispesti Baptista Gyülekezet anyák napi ünnepségén. 
Igét hirdet: 
lelkipásztor.


Bibliai textus: 
"Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az Úrnak! És ott imádták az Urat." 
(1.Sámuel 1,27-28)