Kik
voltak a Qumránban élő esszénusok?
1947-ben egy beduin pásztor
a Holt-tenger észak-nyugati partján elveszett kecskéjének keresésére indult. A
Jerikótól mintegy 15 kilométerre délre fekvő Qumran ősi település romjai
közelében egy barlangban régi irattekercseket tartalmazó összetört
cserépkorsókat talált. Így kezdődött az a világraszóló felfedezés sorozat,
amelynek eredményeként 1947 és 1956 között a környék 11 barlangjában 900 darab
tekercsrészlet került elő, melyek keletkezési ideje Kr.e. 250 és Kr.u. 70 közé
datálható. Ezek a kétezer éves tekercsek az ószövetségi Szentírás legkorábbi
példányai, melyből egyedül Eszter könyve hiányzik. Emellett nagyon sok apokrif
iratot is tartalmaz a megtalált iratgyűjtemény, amelyek nem kerültek be a
szentiratok közé. A tisztán bibliai szövegeket tartalmazó 202 darab kézirat
nagyobb része héber nyelven íródott, de találtak görög szövegeket is. A legjobb
állapotban Ézsaiás tekercsét találtak meg az első számú barlangban.
Hogy
kerültek ide ezek az irattekercsek?
Erre nézve a bibliakutatók
több magyarázattal is szolgálnak. Az egyik nézet szerint ez a 11 barlang a
Qumránban élő esszénus közösség könyvtára volt. A régészeti kutatások eddigi
feltárása alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a kolostori szerzetesrendekhez
hasonlítható, szigorú vallási előírások szerint élő qumráni közösség legfőbb
tevékenysége a szent iratok őrzése, tanulmányozása, diktálás útján való
sokszorosítása, tárolása és továbbítása volt. A mintegy 200 fő befogadására
képes kolostor valószínű, hogy az egyik legjelentősebb központja lehetett az
esszénus mozgalomnak. Az itt megtalált irattekercsek pedig az általuk készített
és rendszerezett féltve őrzött szellemi kincseik voltak.
A tekercseket valószínű,
hogy a római megszálló hadsereg bosszúhadjárata elől menthették ide. Mint
ismeretes Kr.u. 70-ben, a később római császárrá lett Titusz hadvezér
Jeruzsálemet és benne a zsidó nép legszentebb kultuszi helyének számító
templomot földig romboltatta. Ezt követően a zsidókkal vívott háborúja során a
Heródes király által kiépített, ugyancsak a Holt-tenger partján található
Maszada katonai erőd ellen vonult több éves ostromra. Hadseregének útvonala
Qumrán településen vezetett keresztül. Feltételezhető tehát, hogy a közösség
tagjai emiatt helyezték ki „ideiglenesen” teljes könyvtárukat a közeli
barlangokba, abban a reményben, hogy a veszedelem elmúltával
visszaszállíthatják majd féltve őrzött iratanyagukat. E verzió szerint
valószínű, hogy hírmondó sem maradt a római invázió után, ezért felejtődött el
a „kihelyezett” könyvtár létezése.
A másik nézet szerint a
közösség zárt jellege és iratai egy részének titkossága adhatott okot a
rejtegetésre. Mivel a cserépkorsókba szakszerűen elhelyezett, viasztömítéssel
szigetelt és cserépkupakkal szinte légmentesen lezárt tekercsekről van szó,
amit nem sebtében és véletlenszerűen helyeztek el, hanem előre átgondolt
rendszer szerint. Feltételezhető, hogy ezeket a barlangokat eredetileg is
könyvtárként használták és ide helyezték el a már leselejtezett irataikat is.
Mit
tudhatunk az esszénusokról?
Jézus idejében négy fő zsidó
vallási és politikai irányzat volt megkülönböztethető Izraelben. Ezek a
következők voltak: farizeusok, sadduceusok, zélóták és az esszénusok. Ezek
közül ez utóbbiak, az esszénusok életét és tevékenységét lengi körül a legtöbb
titok. Keletkezésük Kr.e. 150 körül a Makabeusok idejére tehető, eltűnésük
pedig Jeruzsálem Kr.u. 70-ben bekövetkező pusztulásával egy időben
történhetett. Létezésükről három ókori szerző is beszámol, így Josephus Flavius,
Plínius és Philon.
Az esszénusok kiválását
Simeon főpap (Kr.e. 142-134) botrányos ténykedése idézte elő. Megtagadtak
minden együttműködést a fennálló korrupt és álkegyes vallási és politikai
elittel. Ettől kezdve távol tartották magukat a jeruzsálemi templom
kultuszától, valamint az állatáldozatoktól, emiatt a zsidó papság elutasító
volt velük szemben. Elhagyják Jeruzsálemet és nagyrészt a Holt-tenger
partvidéki sziklás, sivatagos pusztaságban hoztak létre kolostorszerű
telepeket, ahol a Messiás eljövetelére aktívan váró kegyes életmódra
rendezkedtek be. Az esszénus elnevezés egyébként az arám „hasajija”, azaz
„jámborok, szentek, hallgatagok” szóból ered.
A korabeli zsidó származású
történész Josephus Flavius egy részletes beszámolót hagyott hátra „a rendkívül
különleges és semmihez sem hasonlítható” közösség életmódjáról, szokásairól és
szabályairól. A kutatók egybehangzó véleménye szerint feltűnő a hasonlóság az
esszénus közösség és a korai keresztyénség között. Több kutató, mint például
Martin Larson, Robert Eisemann, John M. Allegro szerint az esszénusok története
valójában a keresztyénség története.
Szerintük az esszénusok tanai Keresztelő/Bemerítő János, majd Jézus
Krisztus megjelenésével nyertek széles körű nyilvánosságot. Vannak, akik azt
állítják, hogy az esszénusok csak egy elszigetelt közösséget hoztak létre a
Holt-tenger partvidékén. Josephus Flavius azonban azt írja, hogy „minden
városban vannak házaik, szerte Palesztinában…e házakban szállnak meg, és kapnak
ellátást, amikor úton vannak…” A korabeli források között Plenius említ egy
esszénus közösséget, akik a Holt-tenger partján éltek, valószínű, hogy ők
voltak a qumrániak. Palesztínán kívül Szíriában és Egyiptomban is éltek
esszénusok.
Kik
lehettek az esszénus közösség tagjaivá Qumránban?
Aki csatlakozni akart
hozzájuk, annak fogadalmat kellett tennie, hogy mindhalálig hűséges lesz a
közösséghez, és annak tanaihoz. A fogadalom megszegése kiközösítést és súlyos
büntetést vont maga után. Egy év próbaidő után két éves aktív tanulmányi idő következett.
Miután sikeres vizsgát tettek, a közösség teljes jogú tagjaivá válhattak és
ettől kezdve a „beavatottak” fehér ruháját viselhették.
Josephus szerint egyszerű,
szerény, önmegtartóztató életmódot folytattak, úgy ítélték meg ugyanis, hogy a
mértéktelenség kárára van úgy a testnek, mint a léleknek. Mindannyian szabad
emberként éltek, nem tartottak szolgákat, többségük cölibátusban élt, mások
családi körülmények között. A katonáskodástól tartózkodtak.
Qumrán lakói egyszerűen
öltöztek, bár nem voltak szegények, amint a helyszínen talált érmék és
üvegtárgyak bizonyítják. A helyszínen feltárt régészeti leletek szerint voltak,
akik földműveléssel foglalkoztak, mások kézműves termékekkel kereskedhettek,
valamint az általuk tenyésztett állatok eladásából juthattak komoly bevételhez.
Ezen kívül datolyát termeltek és mézet is árultak.
Tanításaikban a messiási
próféciáknak központi szerep jutott, de az angyalokról szóló tanításuk is
jelentősnek mondható. Apokaliptikus irodalmuk is meghatározó volt. Vallási gyakorlatukhoz
a rituális tisztálkodás is hozzátartozott. Korareggel az Úr kegyelmi napjának
köszöntésével indult a napi program, a szombati nyugalomnapot szigorúan
betartották. Naponta fegyelmezett rendben elmélkedéseket is tartottak. A
megtalált iratok bizonysága szerint leginkább Mózes öt könyvét, a Zsoltárok
könyvét és Ésaiás próféta könyvét forgatták nagy előszeretettel. Úgy hitték,
hogy a Messiás az ő körükből fog kikerülni.
Volt
e kapcsolat a qumráni esszénusok és a keresztyének között?
Az Újszövetség nem tesz
említést az esszénusokról. Az eddig megtalált qumráni dokumentumok sem említik
a kortárs keresztyénséget. Vannak, akik azt állítják, hogy az esszénusok a
keresztyénség előfutárai voltak, pünkösd után pedig fokozatosan beleolvadtak a
keresztyén egyházba. Edgar Cayce kutató
egyenesen azt állítja, hogy Mária, József, Keresztelő/Bemerítő János és maga
Jézus Krisztus is esszénus volt. Valóban feltűnő, hogy akár Bemerítő János,
akár Jézus Krisztus első nyilvános szolgálata, illetve az Etióp főember megtérésében
kulcsszerepet fölvállaló Fülöp evangélista szövegmagyarázata is Ésaiás próféta
könyvének sajátos értelmezésével kezdődik. Mint ismeretes, az esszénus közösség
éppen ezt a könyvet tekintette legfontosabb prófétai kijelentésnek.
Az egyházatyák közül Szent
Ágoston, sőt Eusebius is azon a véleményen volt, hogy az esszénusok
keresztyének voltak: „Írásaik a mi evangéliumaink, és leveleink, amit
keresztyénségnek hívunk…az esszénusoktól ered.” Ezt az állítást azonban nem
támasztják alá egyértelmű kortársforrások. Ennek ellenére akadnak manapság is
olyan teológusok, akik még azt is feltételezik, hogy az ősegyház első
gyülekezeteiben az esszénusok közül megtért írásmagyarázók vették át a közösség
vezetését. Különösen a zsidó kutatók képviselik azt a felfogást, hogy a
Zsidókhoz írt levélben tárgyalt hitigazságok tisztázása a túlzottan erős
esszénus befolyás miatt vált szükségessé.
Sok vita folyt arról is,
hogy mit keresett megtérése után Pál három évig Arábia pusztaságában. (Gal.
1,17) Ahogyan azt ma már tudjuk, ezen a területen is több esszénus település
volt abban az időben. Az is feltűnő, hogy sem Pálról, sem Barnabásról nem
tudjuk pontosan, hogy miért nem házasodtak meg. Mint tudjuk az esszénusok is
inkább az egyedüllétet választották, csak kevesen éltek közülük házasságban.
A következőkben tekintse meg a helyszínen készített rövidfilmünket:
Meglepő az is, hogy az
Újszövetségben egyedül a Zsidókhoz írt levél mutatja be úgy Jézus Krisztust
mint a Melkisédek rendje szerint való örök főpap, akiben a prófétai ígéret
teljesedett be. (Zsidók 5,6-7) Ez a látásmód például igen erőteljes hangsúlyt
kapott az esszénus messiási váradalomban is. Az is elgondolkodtató információ,
amit a jeruzsálemi gyülekezettel kapcsolatban jegyez le Lukács, hogy „Az Isten
igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben,
sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.” (Ap.cs. 6,7) Kik lehettek ezek
a papok? Valószínű, hogy olyan esszénus beállítottságú papokról lehet szó, akik
Jézusban ismerhették föl a Messiást és így csatlakoztak a keresztyén
közösséghez.
Feltűnő azonosság az is,
hogy az esszénusok ugyancsak alámerüléssel hajtották végre rituális tisztulási
szertartásukat, aminek szintén szellemi jelentőséget tulajdonítottak. Ezen
kívül ők is vagyonközösségben éltek és 12 fős testület vezette a közösségüket.
Rendszeresen együtt étkeztek és messianisztikus várakozásban éltek és a
tanításuk középpontjában az Igazság Tanítója állt. A végső küzdelemre és
ítéletre vártak, amikor egy kozmikus összecsapás során világosság angyalai
megsemmisítő csapást mérhetnek a sötétség erőire. Hittek a feltámadásban. Azt
vallották, hogy a halál az Atyához való visszatérés kezdete, melyet a lélek
lecsendesedése, az Atya ölében való megnyugvás, az őseredeti állapothoz
visszaérkezve öröklétezés követ.
Valószínű, hogy a jelenleg
is folytatódó régészeti feltárás és az újabban előkerülő és eddig
feldolgozatlan iratok hozhatnak még meglepő eredményeket a jövőben. Minden
esetre bátran megvallhatjuk, hogy Isten igéje és annak rendíthetetlen üzenete,
amely hitünk biztos alapja, kőszálként megáll minden időben!
A következő felvételen "A Holt-tengeri tekercsek titkai" címmel hallgathat meg előadást.
Elhangzott 2015. április 12-én a Debreceni Baptista Gyülekezetben.
Dr. Mészáros Kálmán
egyháztörténész