"Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé... És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze. Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod."
A felvétel 2017. július 16-án készült a Kispesti Baptista Gyülekezet istentiszteletén.
Igét hirdet Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor.
Bibliai textus:
"Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen."
A Reformáció 500. évfordulója
kapcsán hirdette meg a Kispesti Baptista Gyülekezet azt az emléktúrát, melynek
során Erdély történelmi nevezetességeit és természeti szépségeit kerestük föl
egy hitmélyítő társasutazás során 2017. július 2 - 9 között.
Telt ház volt ezen a nyári vasárnapon a Nagyvárad Belvárosi Magyar Baptista gyülekezetben
Az 56 fős csoportban a
kispestieken kívül többen más budapesti és környékbeli gyülekezetből, a
baptista teológiáról, sőt még Erdélyből is csatlakoztak hozzánk. A 8 napos
utazás első állomása Nagyvárad volt, ahol 2-án vasárnap részt vettünk a Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet
délelőtti istentiszteletén.
A kispesti énekkart Fodorné Horváth Krisztina vezényli
A nyári időszak ellenére
zsúfolásig megtelt a nagyváradi imaház, ahol Dr. Mészáros Kálmán kispesti lelkipásztor hirdette az igét és a
kispesti énekkar szolgált nagyszerű lelki énekekkel. Ezt követően közös
úrvacsorai közösségben vehettünk részt a nagyváradi testvérekkel, amit Dr. Georgov Adrián helyi lelkipásztor
vezetett.
A négyezer ülőhelyes Nagyváradi Emanuel Baptista Templom
Az istentisztelet után
megköszönve a nagyváradi testvérek vendégszeretetét, egy rövid városnézés
következett. Fölkerestük többek között a négyezer ülőhelyes Emánuel Baptista Templomot és a Szt.
László magyar király alapította katolikus székesegyházat, majd folytattuk
utunkat Székelyföld irányába, a Hargitai
Baptista Ifjúsági Táborba, ahol a szálláshelyünk és napi csillagtúráink
bázishelye volt az egész hét során.
A Hargita tábor már 25 éve kedvelt
találkozási helye úgy az erdélyi, mint a Kárpát-medence és a nagyvilág magyar
baptistái számára épp úgy, mint más anyanyelvű evangéliumi keresztények részére
is.
Békás szoros és a Gyilkos tó
Nagyszerű turista
látványosságok találhatóak itt a környéken, ahova most a kispestiek is
ellátogattak, mint például a Békás szoros, ahol a hajdani Magyarország keleti
határátkelője volt a Kárpátok égbetörő csúcsai között. A Gyilkos-tó, vagy éppen
a Szent Anna-tó, ahol a parton elhelyezett Krisztus keresztje körül megrendült
szívvel énekeltük el a „Messze fenn egy
hegyen” című éneket.
"Messze fent egy hegyen, áll egy régi kereszt"
Farkaslakán Tamási Áronra emlékeztünk, míg Korondon
az őshonos magyar kézművesség színes motívumokkal díszített portékáit csodáltuk
meg. Itt olvastam Wass Albert sorait
az egyik népművészeti alkotáson: "És
lészen csillagfordulás megint és miként hirdeti a Biblia: megméretik az
embernek fia, s ki mint vetett, azonképpen arat, mert elfut a víz és csak a kő
marad, de a kő marad!"
Ugyanitt olvastam a "Házi áldás" sorait a sok
gyönyörűen elkészített tálon és korsón, melynek ez az utolsó sora: "Hol Isten, ott szükség nincsen!"
- Erdély népe láthatóan ma is ebben a reménységben és hitben él. Hát nincs
igazuk?
Parajdon a sóbánya mélyén
újabb meglepő eseménynek lehettünk tanúi, amikor a 150 méter mélységben
található bányakápolnában rögtönzött evangéliumi énekkoncertet tartottunk,
melyet a magyar és székely himnusszal zártunk. A közben zsúfolásig megtelt
bányatemplom hallgatói könnyes szemmel köszönték meg, hogy ilyen felemelő lelki
élményben lehetett részük.
Ének a mélységben: "Nagy Istenem"
Innen a mélységből a Hargita hegység legmagasabb pontját a Madarasi-Hargita csúcsát vettük célba, ahova úttalan utakon, traktorvontatású u.n. „limbó hintóval” és gyalogosan jutottunk föl. A magaslaton hálaadással szól ajkunkról a „Nagy Istenem, ha nézem a világot” című énekdicséret.
Kispesti énekkar a "Feltámadt Hős" című éneket zengi a csiksomlyói zarándokhelyen
Utunk során meglátogattuk
csíksomlyói hegyháton található zarándok helyet is, ahol pünkösdkor kétszázezer
magyar honfitársunk találkozott a Kárpát-medence szinte minden sarkából.
Közös istentisztelet a Hargita Tábor kápolnájában
Most a
kispesti énekkar a „Feltámadt Hős ó dics
neked” című énekétől visszhangzott a hatalmas erdővel körülvett tisztás.
Gyimesbükk a történelmi Magyarország 1000 éves határán. A két történész-őrszem a Kárpátok hágójának magaslatán épült Rákóczi vár őrtornyából figyeli az utolsó vasúti bakterház mellett Ó-Romániába tartó vonatok forgalmát.
Innen a Gyimesbükk völgyén
haladva egészen a történelmi Magyarország 1000 éves határ utolsó vasúti állomásáig
utaztunk, ahol a Kárpátok hágójának magaslatán épült Rákóczi vár őrtornyából
figyeltük az utolsó vasúti bakterház mellett Ó-Romániába tartó vonatok
forgalmát.
A kispestiek szolgálata Székelyudvarhelyen
A hét során Székelyudvarhelyre
is ellátogattunk. Megcsodáltuk a hegyoldal székelykapukkal díszített
emlékhelyét, a város főterén álló ősi templomokat, a magyar királyokat és
fejedelmeket bemutató történelmi panteont, majd részt vehetünk és
igehirdetéssel, kórusénekekkel szolgálhattunk a helyi gyülekezet gyönyörű
imaházában megtartott hétköznapi istentiszteletén.
A Székelyudvarhelyi Baptista Gyülekezet temploma
A Hargitai Keresztény Táborban
velünk párhuzamosan 160 baptista gyermek vett részt az egy hetes ének-zenei
továbbképzésen. Ennek záróalkalmán tartott minikoncerten mi is részt vettünk. A
gyermekhét záró istentiszteletén nagyon figyelmes gyermekhallgatóságnak is szólt
az igei üzenet. Az esti alkalom egy nagy tábortűz melletti énekléssel ért véget
közös táborozásunk.
Kispestiek a Hargitai Táborban
Jó volt naponta együtt lenni,
bibliai és történelmi időutazást tenni Erdély vadregényes tájain. Miután
megköszöntük a Hargita Baptista Tábor vezetőinek, mindenekelőtt a Joó
házaspárnak és munkatársainak a szeretetteljes fogadtatást, tovább indult
csoportunk a dél-erdélyi szászvárosok és fogarasi havasok irányába.
Kispestiek Vajdahunyadon a Hunyadiak vára előtt
Segesvár közelében Petőfi
Sándor feltételezett sírja mellett elhaladva megemlékeztünk a nagy magyar költő
életéről és a magyar szabadságharc további áldozatairól.
Vajdahunyad várában pedig
a törökverő Hunyadiak és Mátyás király történelmi emlékei idéződtek fel bennünk.
A kispesti és aradi gyülekezet közös képe
Utunk utolsó állomása 2017.
július 9-én vasárnap Arad városa volt. A városban 22 baptista gyülekezet
található, ebből kettő magyar anyanyelvű. Ezen a vasárnapon az Arad II. Magyar
Baptista Gyülekezet vendégei voltunk. A gyülekezet egy hónappal ezelőtt vette
birtokba új nagyon szép templomát. Mi voltunk az első nagyobb számú szolgálati
csoport, akik az új imaházban szolgáltunk.
Video: A kispesti gyülekezet szolgálata Aradon
Az imaközösséget Fodor Péter
ócsai és Kelemen Sándor Tomi szalárdi testvérünk tartotta. A gyülekezet
lelkipásztora Dr. Sallai Jakab szeretettel köszöntötte a Kispestről érkezett
testvéreket, majd Fodorné Bálint Andrea, Salyámossy Éva, Kocsis Tibor, Ludvik
Csaba és felesége Tittel Kinga tett bizonyságot életének hitpróbáiról is
győzelmeiről.
Dr. Mészáros Kálmán és Dr. Sallai Jakab lelkipásztor az Arad II. gyülekezet szószékén
Isten igéjét Dr. Mészáros
Kálmán kispesti lelkipásztor hirdette, melyet az énekkar szolgálatai tettek még
áldottabbá, Fodorné Horváth Krisztina és Deák Otilia vezetésével.
Kispestiek az aradi Szabadság Emlékmű előtt
A bőséges vendéglátás után a
gyülekezet lelkipásztora és Tót Zoltán, aki egész utunk egyik idegenvezetője is
volt, mutatta be a város nevezetesebb történelmi emlékeit. Először a aradi vár
közelében kivégzett 13 vértanú vesztőhelyén hajtottunk fejet a vértanúk emléke
előtt, majd a belvárosban elhelyezett Magyar Szabadság emlékműve előtt emlékeztünk
meg nemzetünk mindhalálig hűséges hőseiről.
Az aradi imaház előtt
Isten iránti hálával köszönjük
meg, hogy hosszú utunk során oltalmáról biztosított. Köszönjük vendéglátóink
szeretetét, aki megtettek mindent 56 fős csoportunk kiváló elszállásolásáért és
bőséges vendéglátásáért. Köszönjük autóbuszunk vezetőjének, Farkas Sándornak az
éber és türelmes munkáját, valamint Kőszegné Füzesi Mártának az utazás szervezésében és
precíz lebonyolításában nyújtott nagyszerű segítségéért.
Megemlékezés az aradi 13 vértanú emlékművénél
Nyolcnapos történelmi-hitmélyítő
erdélyi körutunk beszámolóját a zsoltáríró hálaadó zarándokénekével zárom, amely
a napi áhítataink elmélkedéseit kötötte össze: „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az
ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad
megtántorodjék, nem szunnyad őriződ. Bizony nem szunnyad, nem alszik Izráel
őrizője! ÚR a te őriződ, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked
nappal a nap, sem éjjel a hold. Az ÚR megőriz téged minden bajtól, megőrzi
életedet. Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor.” (Zsoltárok
121,1-8) Soli Deo Gloria!