2022. szeptember 19., hétfő

AZ ÚR HEGYÉN A GONDVISELÉS - HÁLAADÁSI ÜNNEP AZ ÉSZAK-ERDÉLYI SOLYOMKŐVÁRI ÚJ KONFERENCIAKÖZPONTBAN

Történelmi előadás
Nagy örömünnepe volt az észak-erdélyi magyar baptista testvériségének 2022. szeptember 4-én, amikor sokszáz részvevő jelenlétében hálaadással vehette birtokba a Szilágysági Magyar
Egyházkerület testvérisége öszefogásával épült szép sólyomkővári konferenciaközpontot és ifjúsági üdülőtábort. Színültig megtelt az 500 fő befogadására alkalmas konferenciaterem. Mivel nem fért be mindenki a főelőadóba, mintegy kétszáz fő az épület alsó szintjén követte a kivetítők segitségével közvetített eseményeket.
Már megérkezésünkkor lelkesen szóltak a fúvószenekar fényes hangszerein a szebbnél szebb közismert énekeink jólismert dallamai. Majd az összevont énekkar vette át az Isten magasztalás szolgálatát, amibe később a hatalmas gyülekezet is bekapcsolódott.
A baptista bibliai tanítás 500 éve jelent meg Erdélyben
Az ének és zeneszámok ékesen szőtték át az egymást követő prózai szolgálatokat. Az igehirdetést, missziós beszámolókat, bizonyságtételeket az egyházkerület vezetői végezték, amit a szilágsági gyülekezetek lelkipásztorai egészítettek még ki.
Nagy érdeklődés kísérte az előadást
A hálaadó istentisztelet második részében az ana/baptista reformáció Kárpát-medence területén dokumentálható 500 éves történetét tekintettük át egy vetítettképes előadás keretében vezetésemmel. Örömmel tapasztaltam a lankadatlan figyelmet és nagyfokú érdeklődést a magyar protestantizmus, benne a baptista reformáció Erdélyben kibontakozó és máig ható története iránt, amit sajnálatos módon eddig nem volt módunkban széleskörben ismertetni.
A befejezés előtt álló konferenciaközpont épületének külső képe
Ezért tartom fontosnak a 2023-as jubileumi esztendő eseményeinek programtervezetét, amikor a Kárpát-medence különböző régióiban tervezünk megemlékezéseket a "Baptista-500" történelmi események helyszínein.
Soli Deo Glória!

2022. szeptember 10., szombat

 AZ EVANGÉLIUM EREJE A "HEPEHUPÁS VÉN SZILÁGYSÁGBAN"

Kevesen tudják, hogy Észak-Erdélyben nagy magyar költőnk Ady Endre szülőföldjén Szilágy megyében, nagy lelki ébredés történt a 20. század elején. Ady rokonai közül is sokan megtértek és baptista közösségben találtak lelki otthonra.
Hálaadási ünnep a Krasznai Magyar Baptista Gyülekezetben
Ady Endre még így emlékezett szülőföldjére: "Hepehupás, vén Szilágyban, / Hét szilvafa árnyékában / Szunnyadt lelkem ezer évet. / Paraszt zsályaként aludt el / S bús krizantém-fürttel ébredt / Hepehupás, vén Szilágyban. // Hepehupás, vén Szilágyban, / Hét szilvafa árnyékában / Várt volna még ezer évet, / Míg idő jön a csodákra. / Óh, jaj nekem, hogy fölébredt / Hepehupás, vén Szilágyban."
Baptista imaház Krasznán
Meg kell jegyeznem, hogy Ady Endre is komoly lelki válozáson ment keresztül élete végén. Megrendítő az a verse, amit halálos ágyán, szenvedései közepette vetett papírra Budapesten a Benczúr utcai teológiánk melletti szanatórium csendes magányában:
"Az Úr érkezése / Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten. // Nem harsonával, / Hanem jött néma, igaz öleléssel, / Nem jött szép, tüzes nappalon, / De háborus éjjel. // És megvakultak Hiú szemeim. / Meghalt ifjuságom, / De őt, a fényest, nagyszerűt, / Mindörökre látom." - ezt követően nem sokkal meg is halt...
Igehirdetés Krasznán
Visszatérve eredeti témánkra meg kell állapítanunk, hogy a tragikus trianoni országvesztés és a szomszédos hódító népuralom időnként diktatórikus elnyomása sem tudta megtörni az őshonos magyar nemzet élniakarását, a jövőbe vetett hitét és életderüjét az elmúlt száz esztendő alatt.
Az énekkar női kórusa
Szilágyságban az országutak sajnos még ma is nagyon "hepehupásak" de Isten kegyelmének köszönhetően sok szép baptista imaház és többszázfős új templom szegélyezi a szilágysági hegyek és völgyek kanyargos útjait.
A múltszázad fordulóján gombamód szaporodtak ezen a vidéken a baptista gyülekezetek, melyek alapítója sok lelkes kortárs vándorprédikátorok között, a karizmatikus vezető, Kornya Mihály népi evangélista volt, aki egymaga mintegy tizezer embert vezetett Krisztushoz és merített be ezen a vidéken.
A fiatalok egy része
Kraszna ősi magyar település is egy volt ezen a területen, ahol sokszáz lélek szívében fogant meg az evangélium üzenete és lett baptista hívővé. A település közepén áll a '90-es években épült szép háromkarzatos templomuk, ami már a harmadik a 120 esztendős múltra visszatekintő egyre növekvő gyülekezet életében.
Dr. Borzási István helyi lelkipásztorral
A gyülekezet jelenlegi lelkipásztora Borzási István lelkipásztor, aki emellett a nagyaváradi Emánuel Baptista Teológiai Egyetem tanáraként is szolgál, nagy lendülettel végzi szolgálatát a közel 450 fős gyülekezetben. Messze híres a gyülekezet muzikalitása, népes énekkara és fúvószenekara nemcsak a helyi gyülekezetben, de a környéken is komoly missziómunkát végez.
Megtisztelő lehetőség volt számomra, hogy 2022. szeptember 4-én látogatást tehettem ebben a gyülekezetben és hirdethettem Isten igéjét Nehémiás könyve alapján. Az üzenet fókuszában a lelki ébredés feltétele, jelenben átélhető valósága és a jövőben remélt áldása állt.
A helyi lelkipásztor köszönti a vendégeket
A mellékelt élő adás felvételét azóta több mint ezren megtekintették már: https://youtu.be/dIdOBOyyiTc Ez azt jelzi felém, hogy nagy a vágy sokakban arra, hogy a mi korszakunkban is átélői lehessünk Isten Lelkének hathatósabb kiáradásásának és áldásának. Az apostol arra bátorította kora gyülekezeteit, hogy "Kívánják Isten Lelkének ajándékait". Legyünk mi is felébredt és másokat is ébresztő eszközei az Úrnak! Úgy mint Nehémiás, Dániel, Mózes, József és sokan mások a bibliai időkben és az egyháztörténelem kimagasló hithősei!
Soli Deo Gloria!

2022. szeptember 5., hétfő

45 ÉVVEL EZELŐTT LÁTOGATOTT ELŐSZÖR MAGYARORSZÁGRA BILLY GRAHAM A VILÁG EVANGÉLISTÁJA, AMELY EGY ÚJ KORSZAK NYITÁNYA LETT HAZÁNKBAN IS
Billy Graham és felesége a Ferihegyi repülőtéren
A Billy Graham Evangelizációs Társaság közösségi oldalán emlékezett meg a 45 évvel ezelőtt Magyarországon tett evangelizációs körútjáról. Ennek a látogatásnak lett eredménye többek között a Magyar Korona hazahozatalának lehetősége, ami fél éven belül meg is valósult Billy Graham és Jimmy Carter akkori USA elnök, két baptista hittestestvérünk barátságának és jóindulatú közbenjárásának eredményeképpen.
1977. szeptember 4-8 között látogatott először hazánkban Billy Graham és felesége Ruth néhány munkatársával a magyarországi baptisták és más evangéliumi felekezetek meghívására. Először Tahiban az ifjúsági táborban prédikált, majd Budapest-Nap utcai Baptista templomban, és Debrecenben, illetve Pécsett a helyi baptista gyülekezetekben. Ezeken az alkalmakon Isten kegyelméből énmagam is személyesen résztvehettem.
Billy Graham igehirdetése Tahi Táborban,
melletette Haraszti Sándor tolmács
1977-es év áttörést jelenetett Billy Graham szolgálatában, mert ettől kezdve prédikálhatott az akkori szovjet blokk különböző országaiban is. Magyarországi tartózkodása alatt Billynek és Ruth Grahamnek számos alkalma volt közvetlenül emberekkel beszélgetni és helyzetükről érdeklődni.
Különösen meglepte Grahamet az a tény, hogy szabadtéri alkalmon is prédikálhatott Tahiban, a baptisták Dunakanyarban kialakított Ifjúsági Táborában, ahol "több mint 15 000 ember vett részt, ami jóval meghaladja a kormányzati tisztviselők által várt 2000 főt. Isten nagyszerű munkát végzett ebben a kommunista országban Billy Graham és csapata szolgálatán keresztül!" - olvashatjuk a misszióstársaság közösségi oldalán.
Mintegy 15,000 ezer ember hallgatta az evangéliumot a Táborban
Ezen az evangelizáción engem is mélyen megérintett az igei üzenet és a Szentlélek ereje, amely még elkötelezettebbé tett a Krisztus melletti tanúságtételben és az evangélium bátrabb képviseletében.
Graham a tömeg gyűrűjében
Az 1977-ben tett látogatásán kívül még három alkalommal járt hazánban Billy Graham, ezek közül az 1989-es volt a legnagyobb létszámú evangelizáció, melynek során mintegy százezer enbernek prédikált az akkori Népstadionban összegyülekezett hallgatóságnak. Mitegy negyvenezren jelezték a megtérésre felszólítás után, hogy Jézus Krisztus követői szeretnének lenni.
Különös egybeesés, hogy a tömegevangelizáció után néhány héttel következett be a kommunizmus összeomlása, a vasfüggöny átszakadása és a Berlini fal leomlása. "Mert akit a Fiú megszabadit, az valóban szabad!" Soli Deo Gloria!
Beginning #OnThisDate in 1977, Billy Graham was able to preach in the then Soviet-bloc country of Hungary. While there, Billy and Ruth Graham had many opportunities to spend time with the people, and Rev. Graham preached in various churches around the country.
One particular meeting, held outdoors in the Baptist-run Tahi Youth Camp, was attended by more than 15,000 people, far above the 2,000 expected by government officials. God was doing a great work in this communist country through the ministry of Billy Graham and his team!
Billy Graham első látogatása Magyarországon 1977-ben:

Billy Graham a Népstadionban prédikált százezer embernek 1989-ben:
További információ Billy Graham többi magyarországi látogatásaival és jelentőségével kapcsolatban itt olvasható: 
Billy Graham és Martin Luther King barátsága: 
Franklin Graham - Reménység fesztivál:
Billy Graham szerepe a Magyar Korona hazahozatalában: