Kik voltak a Qumránban élő esszénusok?

 

1947-ben egy beduin pásztor a Holt-tenger észak-nyugati partján elveszett kecskéjének keresésére indult. A Jerikótól mintegy 15 kilométerre délre fekvő Qumran ősi település romjai közelében egy barlangban régi irattekercseket tartalmazó összetört cserépkorsókat talált. Így kezdődött az a világraszóló felfedezés sorozat, amelynek eredményeként 1947 és 1956 között a környék 11 barlangjában 900 darab tekercsrészlet került elő, melyek keletkezési ideje Kr.e. 250 és Kr.u. 70 közé datálható. Ezek a kétezer éves tekercsek az ószövetségi Szentírás legkorábbi példányai, melyből egyedül Eszter könyve hiányzik. Emellett nagyon sok apokrif iratot is tartalmaz a megtalált iratgyűjtemény, amelyek nem kerültek be a szentiratok közé. A tisztán bibliai szövegeket tartalmazó 202 darab kézirat nagyobb része héber nyelven íródott, de találtak görög szövegeket is. A legjobb állapotban Ézsaiás tekercsét találtak meg az első számú barlangban.

 

Hogy kerültek ide ezek az irattekercsek?

Erre nézve a bibliakutatók több magyarázattal is szolgálnak. Az egyik nézet szerint ez a 11 barlang a Qumránban élő esszénus közösség könyvtára volt. A régészeti kutatások eddigi feltárása alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a kolostori szerzetesrendekhez hasonlítható, szigorú vallási előírások szerint élő qumráni közösség legfőbb tevékenysége a szent iratok őrzése, tanulmányozása, diktálás útján való sokszorosítása, tárolása és továbbítása volt. A mintegy 200 fő befogadására képes kolostor valószínű, hogy az egyik legjelentősebb központja lehetett az esszénus mozgalomnak. Az itt megtalált irattekercsek pedig az általuk készített és rendszerezett féltve őrzött szellemi kincseik voltak.

A tekercseket valószínű, hogy a római megszálló hadsereg bosszúhadjárata elől menthették ide. Mint ismeretes Kr.u. 70-ben, a később római császárrá lett Titusz hadvezér Jeruzsálemet és benne a zsidó nép legszentebb kultuszi helyének számító templomot földig romboltatta. Ezt követően a zsidókkal vívott háborúja során a Heródes király által kiépített, ugyancsak a Holt-tenger partján található Maszada katonai erőd ellen vonult több éves ostromra. Hadseregének útvonala Qumrán településen vezetett keresztül. Feltételezhető tehát, hogy a közösség tagjai emiatt helyezték ki „ideiglenesen” teljes könyvtárukat a közeli barlangokba, abban a reményben, hogy a veszedelem elmúltával visszaszállíthatják majd féltve őrzött iratanyagukat. E verzió szerint valószínű, hogy hírmondó sem maradt a római invázió után, ezért felejtődött el a „kihelyezett” könyvtár létezése.

A másik nézet szerint a közösség zárt jellege és iratai egy részének titkossága adhatott okot a rejtegetésre. Mivel a cserépkorsókba szakszerűen elhelyezett, viasztömítéssel szigetelt és cserépkupakkal szinte légmentesen lezárt tekercsekről van szó, amit nem sebtében és véletlenszerűen helyeztek el, hanem előre átgondolt rendszer szerint. Feltételezhető, hogy ezeket a barlangokat eredetileg is könyvtárként használták és ide helyezték el a már leselejtezett irataikat is.

Mit tudhatunk az esszénusokról?

Jézus idejében négy fő zsidó vallási és politikai irányzat volt megkülönböztethető Izraelben. Ezek a következők voltak: farizeusok, sadduceusok, zélóták és az esszénusok. Ezek közül ez utóbbiak, az esszénusok életét és tevékenységét lengi körül a legtöbb titok. Keletkezésük Kr.e. 150 körül a Makabeusok idejére tehető, eltűnésük pedig Jeruzsálem Kr.u. 70-ben bekövetkező pusztulásával egy időben történhetett. Létezésükről három ókori szerző is beszámol, így Josephus Flavius, Plínius és Philon.

Az esszénusok kiválását Simeon főpap (Kr.e. 142-134) botrányos ténykedése idézte elő. Megtagadtak minden együttműködést a fennálló korrupt és álkegyes vallási és politikai elittel. Ettől kezdve távol tartották magukat a jeruzsálemi templom kultuszától, valamint az állatáldozatoktól, emiatt a zsidó papság elutasító volt velük szemben. Elhagyják Jeruzsálemet és nagyrészt a Holt-tenger partvidéki sziklás, sivatagos pusztaságban hoztak létre kolostorszerű telepeket, ahol a Messiás eljövetelére aktívan váró kegyes életmódra rendezkedtek be. Az esszénus elnevezés egyébként az arám „hasajija”, azaz „jámborok, szentek, hallgatagok” szóból ered.

A korabeli zsidó származású történész Josephus Flavius egy részletes beszámolót hagyott hátra „a rendkívül különleges és semmihez sem hasonlítható” közösség életmódjáról, szokásairól és szabályairól. A kutatók egybehangzó véleménye szerint feltűnő a hasonlóság az esszénus közösség és a korai keresztyénség között. Több kutató, mint például Martin Larson, Robert Eisemann, John M. Allegro szerint az esszénusok története valójában a keresztyénség története.  Szerintük az esszénusok tanai Keresztelő/Bemerítő János, majd Jézus Krisztus megjelenésével nyertek széles körű nyilvánosságot. Vannak, akik azt állítják, hogy az esszénusok csak egy elszigetelt közösséget hoztak létre a Holt-tenger partvidékén. Josephus Flavius azonban azt írja, hogy „minden városban vannak házaik, szerte Palesztinában…e házakban szállnak meg, és kapnak ellátást, amikor úton vannak…” A korabeli források között Plenius említ egy esszénus közösséget, akik a Holt-tenger partján éltek, valószínű, hogy ők voltak a qumrániak. Palesztínán kívül Szíriában és Egyiptomban is éltek esszénusok.

Kik lehettek az esszénus közösség tagjaivá Qumránban?

Aki csatlakozni akart hozzájuk, annak fogadalmat kellett tennie, hogy mindhalálig hűséges lesz a közösséghez, és annak tanaihoz. A fogadalom megszegése kiközösítést és súlyos büntetést vont maga után. Egy év próbaidő után két éves aktív tanulmányi idő következett. Miután sikeres vizsgát tettek, a közösség teljes jogú tagjaivá válhattak és ettől kezdve a „beavatottak” fehér ruháját viselhették.

Josephus szerint egyszerű, szerény, önmegtartóztató életmódot folytattak, úgy ítélték meg ugyanis, hogy a mértéktelenség kárára van úgy a testnek, mint a léleknek. Mindannyian szabad emberként éltek, nem tartottak szolgákat, többségük cölibátusban élt, mások családi körülmények között. A katonáskodástól tartózkodtak.

Qumrán lakói egyszerűen öltöztek, bár nem voltak szegények, amint a helyszínen talált érmék és üvegtárgyak bizonyítják. A helyszínen feltárt régészeti leletek szerint voltak, akik földműveléssel foglalkoztak, mások kézműves termékekkel kereskedhettek, valamint az általuk tenyésztett állatok eladásából juthattak komoly bevételhez. Ezen kívül datolyát termeltek és mézet is árultak.

Tanításaikban a messiási próféciáknak központi szerep jutott, de az angyalokról szóló tanításuk is jelentősnek mondható. Apokaliptikus irodalmuk is meghatározó volt. Vallási gyakorlatukhoz a rituális tisztálkodás is hozzátartozott. Korareggel az Úr kegyelmi napjának köszöntésével indult a napi program, a szombati nyugalomnapot szigorúan betartották. Naponta fegyelmezett rendben elmélkedéseket is tartottak. A megtalált iratok bizonysága szerint leginkább Mózes öt könyvét, a Zsoltárok könyvét és Ésaiás próféta könyvét forgatták nagy előszeretettel. Úgy hitték, hogy a Messiás az ő körükből fog kikerülni.

Volt e kapcsolat a qumráni esszénusok és a keresztyének között?

Az Újszövetség nem tesz említést az esszénusokról. Az eddig megtalált qumráni dokumentumok sem említik a kortárs keresztyénséget. Vannak, akik azt állítják, hogy az esszénusok a keresztyénség előfutárai voltak, pünkösd után pedig fokozatosan beleolvadtak a keresztyén egyházba.  Edgar Cayce kutató egyenesen azt állítja, hogy Mária, József, Keresztelő/Bemerítő János és maga Jézus Krisztus is esszénus volt. Valóban feltűnő, hogy akár Bemerítő János, akár Jézus Krisztus első nyilvános szolgálata, illetve az Etióp főember megtérésében kulcsszerepet fölvállaló Fülöp evangélista szövegmagyarázata is Ésaiás próféta könyvének sajátos értelmezésével kezdődik. Mint ismeretes, az esszénus közösség éppen ezt a könyvet tekintette legfontosabb prófétai kijelentésnek.

Az egyházatyák közül Szent Ágoston, sőt Eusebius is azon a véleményen volt, hogy az esszénusok keresztyének voltak: „Írásaik a mi evangéliumaink, és leveleink, amit keresztyénségnek hívunk…az esszénusoktól ered.” Ezt az állítást azonban nem támasztják alá egyértelmű kortársforrások. Ennek ellenére akadnak manapság is olyan teológusok, akik még azt is feltételezik, hogy az ősegyház első gyülekezeteiben az esszénusok közül megtért írásmagyarázók vették át a közösség vezetését. Különösen a zsidó kutatók képviselik azt a felfogást, hogy a Zsidókhoz írt levélben tárgyalt hitigazságok tisztázása a túlzottan erős esszénus befolyás miatt vált szükségessé.

Sok vita folyt arról is, hogy mit keresett megtérése után Pál három évig Arábia pusztaságában. (Gal. 1,17) Ahogyan azt ma már tudjuk, ezen a területen is több esszénus település volt abban az időben. Az is feltűnő, hogy sem Pálról, sem Barnabásról nem tudjuk pontosan, hogy miért nem házasodtak meg. Mint tudjuk az esszénusok is inkább az egyedüllétet választották, csak kevesen éltek közülük házasságban.

A következőkben tekintse meg a helyszínen készített rövidfilmünket:

 

Meglepő az is, hogy az Újszövetségben egyedül a Zsidókhoz írt levél mutatja be úgy Jézus Krisztust mint a Melkisédek rendje szerint való örök főpap, akiben a prófétai ígéret teljesedett be. (Zsidók 5,6-7) Ez a látásmód például igen erőteljes hangsúlyt kapott az esszénus messiási váradalomban is. Az is elgondolkodtató információ, amit a jeruzsálemi gyülekezettel kapcsolatban jegyez le Lukács, hogy „Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.” (Ap.cs. 6,7) Kik lehettek ezek a papok? Valószínű, hogy olyan esszénus beállítottságú papokról lehet szó, akik Jézusban ismerhették föl a Messiást és így csatlakoztak a keresztyén közösséghez.

Feltűnő azonosság az is, hogy az esszénusok ugyancsak alámerüléssel hajtották végre rituális tisztulási szertartásukat, aminek szintén szellemi jelentőséget tulajdonítottak. Ezen kívül ők is vagyonközösségben éltek és 12 fős testület vezette a közösségüket. Rendszeresen együtt étkeztek és messianisztikus várakozásban éltek és a tanításuk középpontjában az Igazság Tanítója állt. A végső küzdelemre és ítéletre vártak, amikor egy kozmikus összecsapás során világosság angyalai megsemmisítő csapást mérhetnek a sötétség erőire. Hittek a feltámadásban. Azt vallották, hogy a halál az Atyához való visszatérés kezdete, melyet a lélek lecsendesedése, az Atya ölében való megnyugvás, az őseredeti állapothoz visszaérkezve öröklétezés követ.

Valószínű, hogy a jelenleg is folytatódó régészeti feltárás és az újabban előkerülő és eddig feldolgozatlan iratok hozhatnak még meglepő eredményeket a jövőben. Minden esetre bátran megvallhatjuk, hogy Isten igéje és annak rendíthetetlen üzenete, amely hitünk biztos alapja, kőszálként megáll minden időben!

A következő felvételen "A Holt-tengeri tekercsek titkai" címmel hallgathat meg előadást.

 

Elhangzott 2015. április 12-én a Debreceni Baptista Gyülekezetben.

 

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész