2019. augusztus 26., hétfő

Teológus hallgatókkal az auschwitzi haláltáborban

 Tanulmányút a pokol kapujában 
Krakkóban, Auschwitzban és Birkenauban jártunk
A BTA hallgatóit dr. Mészáros Kálmán és Marton Zsolt
tanárok kísérték el a tanulmányútra
A Baptista Teológiai Akadémia (BTA) 45 diákja, két tanár - Marton Zsolt és Mészáros Kálmán - kíséretében és Kissné Balázs Barbara BTA hallgató szervezésében tanulmányúton jártak 2019. augusztus 16-17-én Lengyelországban, Krakkó városában, valamint Auschwitz és Birkenau koncentrációs lágerében.
A látogatás Krakkó történelmi zsidónegyedben kezdődött, majd a hajdani gettóban folytatódott. 
Fölkerestük Oskar Schindler gyárát, ahonnan a tulajdonos igyekezett megmenteni a halálraítélt zsidó honfitársait.
Néhány ősi zsinagógába is benéztünk és csendes imában emlékeztünk az innen méltatlanul elhurcolt és megsemmisített embertársainkra. Történetüket "Schindler listája" című nagyszerű világszerte ismert filmalkotás őrizte meg.
Auswitz és a szomszédos Birkenau ma Lengyelországhoz tartozik. Ezeket a településeket a második világháború idején a német nemzeti szocialista hadsereg elfoglalta és koncentrációs „munkatáborokat” hoztak létre. Később ezek a megsemmisítő lágerek a „világ legnagyobb temetője” szomorú megnevezést kapták. Így vált Auschwitz az Istent és törvényeit megtagadó tömeggyilkos nemzeti szocialista eszmerendszer tragikus végállomásává.
A tanulmányút résztvevői az auschwitzi koncentrációstábor bejáratánál, ahol a kapu fölött ez a felirat fogadja az érkezőt: ’Arbeit macht frei – A munka szabaddá tesz’
Szinte a pokol kapujában éreztük magunkat, amikor az auschwitzi megsemmisítő tábor bejáratához érkeztünk. A kapu fölötti felirat ezzel az ördögi hazugsággal köszöntött bennünket: "Arbeit macht frei – A munka szabaddá tesz!”
Maximilian Kolbe katolikus lelkipásztor Auschwitz vértanúja
Az auschwitzi és birkenaui tábor valaha az Osztrák-Magyar monarchia katonai kaszárnyája volt. A több tízezer főt befogadó laktanyát és a hozzá tartozó birkenaui lóistállóknak használt fabarakkjait a német nemzeti szocialisták 1940-ben elfoglalták és megsemmisítő táborrá alakították át és alkalmazták 1945-ig.
Az auschwitzi „munkatáborba” Európa minden országából érkezetek halálraítélt foglyok. Ebben a haláltáborban szenvedett mártírhalált 1.470.000 többségében zsidó sorstársával együtt Maximilian Kolbe katolikus lelkipásztor is, aki önként vállalta a méltatlan halált, egy sokgyermekes halálraítélt helyett. Emlékét márványtábla őrzi cellájának padlózatán.
A legdöbbenetesebb adat szerint 430.000 magyar zsidó, cigány, homoszexuális, kisebbségi üldözött keresztény honfitársunk lett deportálva 1944. május - július között a német nemzeti szocialisták (nácik) által megszállt Magyarországról, akik kevés kivétellel mind odavesztek az Auswitz-Birkenau-i haláltáborban.
A Budapestről indított eredeti magyar szerelvény egy  
vagonja Auschwitzban
Az auschwitz-birkenaui semmibe érkező vasútipályáján egy otthagyott marhavagon árválkodik. Oldalán olvastam többek között ez az angolnyelvű feliratot: "1944 tavaszán és nyarán ehhez a marhavagonhoz hasonló, emberekkel telezsúfolt vasútikocsikban, mintegy 100 alkalommal indított szerelvénnyel, több mint 400.000 zsidó férfi, nő és gyermek volt deportálva Magyarországról. A vonat utasait a megérkezés után azonnal gázkamrákban semmisítették meg"
Utólag döbbenetes fényképek kerültek elő a nácik sok-sok rémtettéről. Az egyik ilyen dokumentum szerint, a vonatról leszállított áldozatokat az útmenti erdőben teljesen levetkőztették, azzal a félrevezető paranccsal, hogy először a fürdőbe kell menniük. Ott azonban elgázosítás várt rájuk. Sok esetben a krematóriumok "túlterheltsége" miatt, már a megsemmisítőtábor egyik távol eső pontján, szabadtéren is égették a gázkamrákban elpusztított áldozatok holttestét.
A női barakk foglyai
A holokauszt magyar áldozatai számára átalakított 18-as számú laktanya épületében a hazánkból deportált zsidó honfitársainknak állítottak emléket. Itt olvastam fontos információkat többek között a magyar keresztény egyházak akkori képviselőinek a holokauszt kihívásával kapcsolatos reakciójáról:
„Bár a keresztény egyházak legfelsőbb szinten nyilvánosan nem tiltakoztak az 1944-es események ellen, a klérus egyes magas rangú képviselői, például Márton Áron gyulafehérvári, Apor Vilmos győri, vagy Hamvas Endre csanádi püspök, bátran felemelték szavukat az üldöztetés ellen. A nyilas hatalomátvétel után az egyházi embermentés komoly méreteket öltött. 
Az auschwitzi foglyok kivégzésének színhelyén a ’Halálfal’ 
előtt sok ország képviselője, neves politikus és jeles 
egyházi személy – többek között Billy Graham – 
rótta le már kegyeletét az elmúlt évtizedekben.
A katolikus kolostorok és rendházak lakói, a protestáns diákszövetség tagjai, illetve más egyházi személyek, például a református Berereczky Albert, vagy az evangélikus Remete László, rendkívüli bátorságról és találékonyságról tettek tanúbizonyságot az üldözöttek bújtatása és mentése során. A protestáns Jó Pásztor Bizottság vezető munkatársa, az evangélikus Sztéhló Gábor a Nemzetközi Vözöskereszttel együttműködve több mint 1500 zsidó gyermeket és árvát mentett meg. Többen, például Kálló Ferenc katolikus tábori esperes, vagy Salkaházi Sára, a Szociális Testvérek Társaságának tagja az életükkel fizettek bátorságukért, a nyilasok kivégezték őket.”
Személyes archívumomban kutatva éppen most került kezembe az a kép, amely szerint Billy Graham világszerte ismert baptista elkötelezettségű evangélista 1978-ban, Lengyelországban tett látogatása alkalmával emlékezett meg Auschwitzban a "Halálfala" előtt arról a 20,000 névtelen mártírról, akiket itt lőttek agyon a német nemzeti szocialisták 1940-1945 között.
A szövetségesek már 1944. május 31-én felderítő
gépekről készítettek légi felvételt az auschwitz-birkenaui
megsemmisítő táborról, de nem tettek semmit
A múzeumban kiállított tárgyak, képek, térképek között megdöbbentő adatok és információk olvashatók. Ezek között látható például az a szövetségesek (Anglia-USA) felderítői által 1944. május 31-én készítettek légifelvétel(ek) a birkenaui megsemmisítő táborról, amely teljes pontossággal és hitelt érdemlően bemutatja ennek a fogolytábornak a létezését.
A szövetségesek tehát ekkor már egészen bizonyosan tudták, hogy mi folyik ebben a lágerben, mégsem tettek semmit (!). Máig érthetetlen az a rejtély, hogy miért nem tették a világsajtó számára közhírré ezt a gyalázatot és miért nem robbantották föl, például az Auswitz-Birkenauba vezető vasútvonalakat.
Újabb foglyokkal teli szerelvények érkeztek az auschwitzi
végállomásra
A történelmi tényekhez hozzátartozik az a körülmény is, hogy amikor 1944. március 19-én német megszállás alá került Magyarország, ezzel az ország önálló jogállamisága is megszűnt. Az államigazgatás kulcsfontosságú minisztériumait és hivatalait a fasiszta német hadvezetés és a velük kollaboráló nyilas nemzeti szocialista pártvezetés vette át.
Az ország lakossága az évek óta tartó világháború rettenetében bénult rezignáltságában szemlélte a szinte követhetetlen eseményeket. A Gestapo és a velük együttműködő nemzeti szocialista államrendőrség rémtetteitől megfélemlített egyszerű magyar lakosság sorai közül kevesen mertek szólni és ellene állni a nyilvánvaló gaztettekkel szemben.
A Baptista Teológiai Akadémia tanulmányútjának egy csoportja az 
Auschwitz-Birkenau végállomás bejáratánál
A magyar államvezetés sajnos nagyon későn reagált a fajgyűlölő nácik egyre nyilvánvalóbb gaztetteire. Horthy Miklós, Magyarország akkori korlátozott jogkörű kormányzója, miután hivatalosan is tudomást szerzett arról, hogy az országot megszálló német nemzeti szocialisták és a velük kollaboráló magyar nyilasok hova szállítják a vidéki zsidóságot és más kisebbséghez tartozó deportáltakat, 1944. július 9-én azonnali hatállyal, még a háborúból való kiugrás kockázatával és szándékával is leállíttatta a további deportálásokat.
Az úton lévő szerelvényeket azonban már képtelen volt megállítani és visszafordítani. A több mint 200.000 budapesti zsidóság azonban – egyelőre - menekült a teljes genocídiumtól. Talán éppen emiatt nem ítélték el Nürnbergben háborús bűnösként Horthy Miklóst a háború végén.
Mindig megrázó élmény Birkenauban a magyar rámpa végénél felolvasni 
a gyászolók kádisát héberül és magyarul
Marton Zsolt tanártársam fogalmazta meg a tanulmányút záró stációjánál: "Mindig megrázó élmény Birkenauban a magyar rámpa végénél felolvasni a gyászolók kádisát héberül és magyarul." - Valóban így van. Sokan törölték könnyüket, megismerve az istentelen és embertelen diktatúra sok-sok ártatlan áldozatának temetőjévé vált „végállomás” tragikus történetét.
A gyászima után mindenki elhelyezhetett egy fatáblácskát, rajta egy-egy vigaszt adó gondolattal, igeverssel. Én ezt a zsoltárt idéztem: "De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!" Zsoltárok 73,23-26
A gyászima után mindenki elhelyezhetett egy fatáblácskát,
rajta egy-egy vigaszt adó gondolattal, igeverssel.
Az úton hazafelé számtalan kérdés merült föl a tanulmányút résztvevőiben: „Miért engedte ezt meg Isten?” Hol volt Isten, amikor mindez történt? Mi lehetett Isten célja mindezzel?” Ilyen és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a beszélgetések során.
Sajnos nem először került Isten népe történelme során hasonló helyzetbe.  Mint ahogy korábbi történelmi korszakokban, így most is egyedül Isten igéje nyújthat választ és reménykeltő üzenetet a jövőre vonatkozóan. 
Eközben idéztük föl Ezékiel látomását, aki egy hatalmas éllettelen csontmezőt látva különleges próféciát kapott Istentől: 
A magyar áldozatok emléktáblája a világ legnagyobb temetőjében.
 Az emlékhelyen a különböző nemzetek képviselői is leróhatják 
kegyeletüket a névtelen hősök emléke előtt.
„Emberfia! Ez a sok csont Izráel egész háza, amely most ezt mondja: Elszáradtak a csontjaink, és elveszett a reménységünk, végünk van. Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izráel földjére. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem! Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam - így szól az Úr.” 
Január 27. a Holokausz Nemzetközi Emléknapja. Ezen a napon emlékezünk az auswitzi haláltábor felszabadtására, a többmillió áldozatra és holokauszt túlélőkre. Ezzel kapcsolatos a Pax Televízió riportfilmje, melyben saját élményeimről nyilatkozom:
Az utolsó szó ebben a kérdésben is Istené! Soli Deo Gloria!

Végül hallgassa meg ezt a megrendítő dalt:

A témával kapcsolatban további információt itt olvashat:

Dr. Mészáros Kálmán
egyháztörténész
BTA tanszékvezető docense

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése