"Az áldás alól nem szabad kijönni”
Egy orvosnő története
25
éve nem láttuk egymást dr. Mészárosné dr. Seres Leilával, de olyan
természetességgel ülünk be egy kávézóba beszélgetni, mintha legutóbb tegnap
ittunk volna egy forró csokit együtt. Rengeteg kérdésem van, és hiába
igyekszünk fegyelmezetten haladni az interjúban, a jókedv újra és újra Leila
életkedvtől áradó történetfolyamába sodor bennünket. Pedig nehéz, sőt tragikus
események is szóba kerülnek.
 |
| Mészáros család |
–
Hogyan találtatok egymásra a férjeddel, aki baptista lelkész, sőt, egyházelnök
is volt? Nem szokványos a történetetek…
– Huszonévesen hadilábon álltam a fiúkkal. Féltem, hogy mi lesz, ha rosszul
döntök, mivel a szüleim elváltak, és úgy éreztem, a házasság kérdésében nem
hibázhatok. Kálmánnal Tahiban, egy baptista konferencián találkoztunk
először, ez egyszerű beszélgetéssel indult. Az albertirsai gyülekezet
fennállásának 100. évfordulójára szerkesztett könyv miatt váltottunk pár szót,
amelynek én voltam az egyik szerzője.
Egy tekintélyes egyházi elöljárót láttam
benne, ő volt dr. Mészáros Kálmán. Akkor ő a családi tragédiájuk után még nehéz
lelki állapotban volt, abban az évben halt meg egész fiatalon, 48 évesen a
felesége mellrákban. Sokáig nem találkoztunk újra, majd az előbb említett könyv
miatt kezdtünk e-maileket váltani.
Amikor
Kálmán szóba hozta, hogy ő többre gondol kettőnk kapcsolatában, én egyáltalán
nem tudtam, hogyan döntsek. Isten útján akartam menni, de nem láttam tisztán.
Időre
volt szükségem. Kapóra jött egy másfél éves heidelbergi ösztöndíj. Dolgoztam a
kutatási programban, és mindennap kerestem Isten útmutatását.
–
Végül is mi segített a döntésben, és férjed nem mindennapi újrakezdését hogyan
fogadta a környezetetek?
– Kálmán, amikor megkérte a kezem, nagyon őszintén elmondta, hogy számára a
lelkészi elhívása az első, ő száz százalékban Istennek szolgál. Akkor elkezdtem
tűnődni azon, hogy én hány százalékos keresztyén vagyok. Visszamentem
Németországba, és ahogy olvastam a Bibliát – elkezdtem a legelején, hátha
megtalálom a választ a végére – egyre világosabb lett számomra, hogy Istennek
kell igent mondanom. Amikor az életemet teljesen Istenre bíztam, akkor éreztem
úgy, hogy igent tudok mondani Kálmánnak is.
A családunk, a barátaink egy-két
kivételtől eltekintve magától értetődőnek vették a házasságkötésünket.
Többgenerációs családdal indultunk, hiszen velünk élt Kálmán édesapja és az
első házasságából származó fia, Illés, valamint az egyik lánya, Gyöngyvirág is. Fel
kellett nőnöm Kálmánhoz.
Én
mindig fel fogok nézni rá, mert ő Isten különleges szolgája. Ha egy kicsit is
hozzá tudok tenni az ő küldetéséhez, az engem nagy örömmel tölt el.
 |
| Dr. Mészárosné Dr. Seres Leila és Dr. Mészáros Kálmán |
–
Három gyermeketek van, és visszaálltál a munkába. Hogyan tudsz a család mellett
orvos és lelkészfeleség is lenni? Hogyan szervezed az életet, hogy az
harmonikus legyen?
– A család, a munka és a gyülekezet összeegyeztethetősége nem könnyű. A mai
reggel is úgy indult, hogy a legkisebb gyermekünk náthás lett, de vizsgáztatnom
kellett – így bejött velem az egyetemre. Amíg a vizsgázó egyetemisták tételeket
dolgoztak ki, ő szépen rajzolgatott. Családbarát munkahelyem van, a főnököm
nagyon megértő, ez szinte elengedhetetlen ahhoz, hogy egy édesanya sikeres
lehessen a munkájában.
Az édesanyám és a férjem sokat segítenek. Sőt, még
Gyöngyvirág, a férjem nagylánya is gyakran jön hozzánk, a gyerekek nagyon
szeretik. A kispesti baptista gyülekezetben, ahol a férjem lelkipásztor, sok
feladatom van, de én is baptista gyülekezetben nőttem fel, így tulajdonképpen
mindig azt csináltam, amit most: beszélgetek az emberekkel, foglalkozom a
gyermekekkel, készülünk a szeretetvendégségekre, betegeket látogatunk. Talán
most nehezebb, mert nagyobb a felelősségem és kevesebb a szabadidőm...
A
házasságunkban pedig azt éljük meg, hogy áldás alatt vagyunk. Ahogy Kálmán
szokta mondani: „Az áldás alól nem szabad kijönni.”
–
Ez látszik most is rajtad. Sok feladatról, munkáról mesélsz, de közben
mosolyogsz. Milyen munkát végeztek a Baptisták az Egészségért Munkacsoportban?
– Ez a munkacsoport azért jött létre 2009-ben, hogy összefogja a baptista
orvosokat. Az alapító dr. Nagy Imre érsebész volt, ő a kórházi munkája mellett
szervezett ingyenes vizsgálatokat, mert látta az igényt. Mára kiegészült a
csoport egészségügyben dolgozó baptista szakemberekkel: gyógytornászokkal,
ápolókkal, dietetikusokkal, lelki gondozókkal, így száz fölötti a
taglétszámunk.
Az egészséggel kapcsolatos információkat igyekszünk sokakhoz
eljuttatni, illetve szűrőprogramokat, ingyenes vizsgálatokat szervezünk.
Szívesen látjuk az önkénteseket, ha szeretnének csatlakozni. A munkánk alapját
a gyülekezetek képezik, ők szervezik meg az adott programot, amelynek helyszíne
az imaház vagy a helyi művelődési ház. Felekezetköziek vagyunk, gyakran a helyi
orvosok is segítenek. Vérnyomás- és vércukorméréssel, életmód-tanácsadással,
felvilágosító előadásokkal várjuk az érdeklődőket.
–
Van egy másik fontos programotok is, amelyben szintén a Baptista Egyház
társadalmi szerepvállalása mutatkozik meg személyes, emberközeli módon.
– Igen, ez a Szívpárna Program, amelyben benne van a férjem első
feleségének emléke is. Mellműtéten átesett nők számára készítjük a szívpárnákat
2012 óta, több ezer darabot. Ez a párna szinte gyógyászati segédeszköz, mert
enyhíti a műtét utáni fizikai tüneteket, de ettől még sokkal fontosabb a
gesztus értéke. A párnákhoz apró igei üzenetet csatolunk, és személyesen
visszük el azokba a kórházakba, ahol fogadókészek erre.
Ha nyitottságot
tapasztalunk az intézmény dolgozói részéről, az megkönnyíti a munkánkat.
Legutóbb például Kispestről a vasárnapi istentisztelet után mentünk be a Szent
István Kórházba, hogy beadjunk 50 párnát. Volt olyan hölgy, aki a gyógyulása
után fogalmazta meg, hogy a műtét utáni elhagyatottságában a szívpárna segített
neki, hogy összeszedje magát és talpra álljon. A lelki erejét kapta vissza
attól, hogy valakik ismeretlenül is gondoltak rá, és ajándékot küldtek neki.
Ezzel azt üzenték, hogy ő fontos.
–
Milyen terveid vannak?
– A család, az egyházi feladatok és az egyetemi tanítás kitölti a napjaimat. A
gyerekekkel otthon töltött évek után nem tértem vissza a klinikusi praxisba, de
a Testnevelési Egyetem orvosi kutatási projektjeiben részt veszek, és
gondolkodom azon is, hogyan tudnám az időmbe a sportorvosi szakvizsgát
beilleszteni.
A
tanítást magaménak érzem, mindig is csodálattal töltött el, hogy a jó Isten
hogyan tudta megteremteni a gyönyörű csontokat, ízületeket, a fantasztikus
emberi testet!
Hálás
vagyok azért is, hogy a férjemmel bejárhattuk határon innen és túl a
gyülekezetek sokaságát, ökumenikus kapcsolatokat is építhettünk. A gyerekeink,
a kicsik és a nagyok a legnagyobb csodák az életünkben. Jó úgy élni, hogy Isten
vezetését érezhetem, neki szolgálhatok. Boldog ember vagyok.
Végh-Fodor Mónika
Megjelent:
2019. 02. 05.
Forrás: https://kepmas.hu/hu/az-aldas-alol-nem-szabad-kijonni-egy-orvosno-tortenete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése