2021. március 14., vasárnap

Amerikából jöttem...

 "A ti munkátok nem hiábavaló az Úrban"

30 éve köszöntem el a clevelandi gyülekezettől 

Az elmúlt év őszén volt 30 éve, hogy négy és fél éves lelkipásztori szolgálat után 1990. őszén elbúcsúztunk a Clevelandi Magyar Bethánia Baptista Gyülekezettől és visszatértünk Magyarországra. Ez a kerek évforduló alkalmat ad arra, hogy felidézzem az Amerikában töltött külmissziós esztendők néhány meghatározó eseményét

Cleveland az amerikai magyarság fővárosa az Erie-tó partján

Emlékszem, hogy milyen izgalom töltött el bennünket, amikor többszöri megszólítás után kézbe vettük a gyülekezet hivatalos meghívólevelét és sok imádság és lelki felkészülés után 1986. kora tavaszán elindultunk az új világ felé.

A Vadász és Mészáros házaspárt Dr. Udvarnoki Béla tiszteletbeli elnök bocsátotta ki a magyarországi missziómezőre.

Akkor még nem tudtam, hogy a gyülekezet pásztorolása mellett a „A Kürt” című evangéliumi havilap szerkesztésének feladatát is vállalnom kell majd. Nem volt könnyű az indulás, de a folytatás sem. Hiszen clevelandi gyülekezetünk tagjainak többsége ugyancsak a ’80-as évek derekán vándorolt ki Erdélyből és együtt kerestük az új hazába való beilleszkedés lehetőségeit.

A clevelandi közösségnek nehéz kihívással kellett ezekben az években szembenéznie, hisz a létszámában egyre növekedő gyülekezetünknek akkoriban nem volt imaháza. Hosszú évekig a prédikátorlakásban jöttünk össze zsúfolt körülmények között. Hála Istennek a kedvezőtlen körülmények ellenére lendületesen folyt a lelkimunka úgy az egyre nagyobb számú gyermeksereg és növekvő ifjúság körében épp úgy, mint Cleveland nagyváros magyar származású lakóinak körében.

Az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség 83. évi konferenciáján 347 küldött és magyar anyanyelvű érdeklődő vett részt Clevelandban.

Abban az időben a gyülekezet anyagi helyzete elég kilátástalannak tűnt, hiszen a növekvő tagság többségében újonnan bevándorló testvérekből állt. Így is nagy áldozatot vállaltak a gyülekezet missziójának támogatásából saját egzisztenciájuk megteremtése mellett.

Ezt még nehezítette az a tény is, hogy az amerikai magyar baptisták között korábban kialakult nézetkülönbségek és feszültségek miatt megosztottság alakult ki, amit lelki módon igyekeztünk kezelni és a megbékélést munkálni. Istennek legyen hála, hogy imádságainkat meghallgatta az Úr, és Ő adott lépésről lépésre olyan megoldásokat, amiket korábban szinte elképzelni is alig mertünk.

Istentiszteleteink látogatottsága egyenletesen emelkedett ezekben az években, nemcsak az Erdélyből érkezők, de a Cleveland városában élő, korábban elmaradt gyülekezeti tagok újra csatlakozása által. Ebben nagy segítséget jelentettek azok a személyes látogatások, gyülekezeti szolgálatok és közös kirándulások. amik egyre közvetlenebbé tették a gyülekezeti közösség légkörét. A gyülekezetnövekedéshez hozzájárult a clevelandi központtal működő, Berta László által vezetett Classic Printing Corporation magyar nyomda és Bocskai Rádió missziójába való tevőleges bekapcsolódásunknak is.

Igehirdetés a clevelandi imaház szószéken

Isten kegyelmének köszönhetően, közel egy évtizedig tartó "pusztai vándorlás" után a clevelandi templom ügyében is komoly fordulat történt. Találtunk ugyanis egy egyszerű külsejű, minden szükséges berendezéssel felszerelt, 150 ülőhelyes, használaton kívüli templomot a városunk egy, a közlekedés szempontjából sokkal kedvezőbb pontján.

Utólag is érdekes adat, hogy az eredetileg 95 ezer dolláros árat sikerült 75 ezerre lealkudnunk. Legelőször 40 ezer dollárt kellett lefizetnünk, a fennmaradó összeget (35.000 dollárt) pedig az eladó kölcsönözte 10 évre, 11 %-os kamattal. A gyülekezetben óriási volt a lelkesedés, igyekezett mindenki a templom vásárlására korábban felajánlott ígéretet teljesíteni, sőt egyesek annál többet is adtak.

A clevelandiak példamutató áldozatkészsége mellett az amerikai és kanadai magyar testvérek összefogása is nagy segítséget jelentett. Az ünnepélyes megnyitóra 1988 november 26-án került sor, melyre többszázan érkeztek Amerika és Kanada minden pontjáról.

Az átadás után nem sok idővel történelmi jelentőségű konferenciának is helyet adhatott a clevelandi gyülekezet új kápolnája. 1990. július 13-15. között ugyanis tíz éves különállás után ezen a konferencián egyesült az Amerikai Magyar Baptista Szövetség és az Amerikai Magyar Baptisták Konferenciája.

Emlékezetes pillanatok voltak, amikor az egyesített szövetség vezetői és jelenlévő résztvevői kéz a kézben, hosszú idő után egymást ismét átölelve kérték Isten gazdag áldását a további közös szolgálatra. A három napos konferencián 347 fő vett rész a kisgyermekeken kívül.

Úrvacsorai közösségben erősítettük meg a Krisztushoz és egymáshoz való 
tartozás egységét és szövetségi hűségét

Jelenvolt az az egyesített szövetség teljes lelkipásztori kara, így Dr. Udvarnoki Béla tiszteletbeli elnök (Murfreesboro), Dr. Haraszti Sándor tiszteletbeli elnök (Atlanta), Kulcsár Sándor elnök (New York), Oláh Lajos alelnök (Torontó), Vadász János (Los Angeles), Lőrincz István (Chicago), J. Marshall (Bridgeport) Novák József (Los Angeles), Dr. Héthalmi Páth Károly (Los Angeles), Dr. Herjeczki Géza (Detroit) és Mészáros Kálmán (Cleveland) az Evangéliumi Hírnök és a Kürt havilapok társszerkesztői, valamint vendégként ifj. dr. Kovács Géza (Budapest) és Megyesi József (Nagyvárad).

Megható emlék marad számomra, amikor Dr. Udvarnoki Béla, a szövetség 93 évében járó tiszteletbeli elnöke az ünneplő közösség elé hívta a Vadász és a Mészáros házaspárt, hálát adva az addig Amerikában végzett munkákukért és Isten áldást kívánta rájuk, mint akik az amerikai szövetség „külmisszionáriusaiként” térnek vissza a jövőben Magyarországra és az anyaországban folytatják lélekmentő szolgálatukat.

Ezekben az években - családommal együtt – valóban szívügyünkké vált az amerikai magyar baptisták missziómunkájának segítése és felvirágoztatása. 1990 nyarán viszont sorsfordító helyzethez érkeztünk. A mi eredetileg 4 évre szóló gyülekezeti meghívásunk ebben az esztendőben lejárt. El kellett határoznunk, hogy a továbbiakban végleg itt maradjunk-e Amerikában, vagy az óhazai égető lelkipásztorhiányt figyelembe véve, ismét visszatérjünk a külmisszióba kibocsátó magyarországi hittestvéreink közé.

Az ,,adós levél" elégetésének emlékezetes pillanatai

Hadd idézzem föl a gyülekezeti tanácskozás akkor feljegyzett néhány mondatát: „A gyülekezet tagjai egyenként álltak fel, és arra kértek bennünket, hogy ha lehet, ne hagyjuk őket itt a nyáron, hanem hosszabb időre maradjunk, a többség szerint végleg… Kérésüket azzal indokolták, hogy szerintük egy közeli prédikátorváltás ismét megtörné a gyülekezet eddigi egyenletes fejlődését, és akadályozná a templomvásárlás, illetve az új imaházba való beilleszkedés folyamatát.

Ezt követően a testvérek 100 %-os szavazattal clevelandi szolgálatunk „korlátlan ideig" való meghosszabbítása mellett döntöttek. Megköszöntem a gyülekezet egységesen megnyilvánuló bizalmát, de fenntartottam azt a választási lehetőséget, hogy clevelandi szolgálatunk végső határidejére vonatkozóan Isten határozott vezetését kérve később döntsünk…”

Isten végül úgy vezetett bennünket, hogy a székesfehérvári gyülekezet meghívását elfogadva 1990 őszén hazatértünk az anyaországba. A helyi clevelandi gyülekezet sorsa is kedvezően alakul. Az éppen Amerikába látogató Megyesi József nagyváradi (Erdély) lelkipásztor vette át a gyülekezet ideiglenes pásztorolását dr. Fazekas László testvér megérkezéséig.

Hazatérésünk előtt azonban volt még egy nagyon emlékezetes aratási hálaadó ünnepély Clevelandban augusztus 5-én, amelyen egyúttal a lelkipásztor családjának búcsúztatása is megtörtént. Erdélyi és régi magyarországi szokás szerint aratást, a gabona betakarítását ünnepeltük, de a gazdag lelki aratást is számba vettük.

„Isten áldjon míg viszont látunk” búcsúzás pillanatai mindhalálig hűséges feleségemmel +Gyöngyvérrel, a háttérben Herjeczki Géza, Kulcsár Sándor és Megyesi József lelkipásztorokkal

Hálát adtunk az új kenyérért és a bőséges lelki aratásért is. Vendégeink is voltak szép számmal. New Yorkból, Torontóból és Detroitból is átjöttek testvéreink, hogy velünk együtt ünnepeljenek. Lelkipásztoraik, Kulcsár Sándor, Oláh Lajos és dr. Herjeczki Géza a szolgálatokba is bekapcsolódtak.

A templomvásárlás céljából 30 évre felvett és néhány hónapon belül ki is fizetett kölcsön "Adós levelének" elégetésére is ekkor került végül sor. (Amerikában ma is az a szokás, hogy templomépítésre, vagy vásárlásra felvett jelzálogkölcsön esetén, annak kifizetése után ünnepélyes keretek között elégetik az u.n „Mortgage Paper” okmányt.)  

Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség konferenciájának résztvevői
a clevelandi gyülekezet temploma előtt.

Megható pillanatok voltak, amikor a jelképesen oltárra helyezett és gyertyával meggyújtott adóslevél ellobbanása után a gyülekezet lelkipásztora és elöljárói – Kiss Sándor, Csompó András, Nagy Sándor, Dr. Kovács Vilmos, Modi Benjamin, Forrás Ede - ünnepélyes keretek között adtak hálát azért a kegyelemért, amit gyülekezetünk ilyen módon is megtapasztalhatott.

Mint búcsúzó lelkipásztor elsősorban arra az áldozatra mutattam rá, amit Jézus Krisztus vállalt értünk, bűnösökért, aki helyettünk fizette ki adósságunkat a kereszten.  Ahogyan erről az apostol Pál így írt „odaszegezte adóslevelünket a fára”. Nem arannyal és ezüsttel, hanem drága vérén váltott meg romlott természetünkből, mert mi nem tudtuk volna magunk erejéből kiengesztelni az Atyát.

Családommal - Gyöngyvér, Renáta, Gyöngyvirág, Illés - a felújított
clevelandi imaház előtt 1990 nyarán

Búcsúzásul arra kértem a gyülekezetet, hogy vegyék továbbra is komoIyan azokat az igéket, amiket hétről hétre hallottak a testvérek. Mindig örömmel olvasom azóta is azokat a clevelandi és más amerikai missziómezőről szóló híreket az Evangéliumi Hírnök hasábjain, amiből Krisztus világraszóló megváltó üzenetének győzelmes előretöréséről értesülhetek.

Dr. Mészáros Kálmán
volt clevelandi lelkipásztor (Budapest)

 





1 megjegyzés:

  1. Kedves Kálmán! Ekkor már Cleveland-ben csak ez az egy magyar gyülekezet volt?
    Köszönöm ezt a beszámolót.

    VálaszTörlés