2022. november 30., szerda

A MAGYAR EVANGÉLIUMI SZÖVETSÉG/ALIANSZ ELNÖKSÉGÉNEK LÁTOGATÁSA A BAPTISTA TEOLÓGIAI AKADÉMIÁN
A Magyar Evangéliumi Szövetség - Aliansz, a magyarországi evangéliumi felekezetek és missziós szervezetek képviselő testülete. A Nemzetközi Evangéliumi Aliansz imamozgalom eredetileg Londonban alakult meg 1846-ban. Már a 19. század második felében Magyarországon is tevékeny szerepet vállalt a különböző evangéliumi irányzatok értékeinek megőrzésében, bibliai konferenciák és imahetek előkészítésében, korunk aktuális hitigazságainak megvitatásában és teológiai műhelyek szervezésében.
Miután a Magyar Evangéliumi Szövetség a közelmúltban új vezetőséget választott, az Aliansz elnöksége első bemutatkozó látogatása során 2022. szeptember 26-án a Baptista Teológiai Akadémiát kereste fel. Teológiánk rektora dr. Mészáros Kálmán, aki egyúttal a Magyar Evangéliumi Szövetség - Aliansz egyik alelnöke, köszöntötte a megjelenteket és bemutatta intézményünk gazdag múltját, virágzó jelenét és ismertette a reményteljes jövő távlatait.
Ezt követően Szuhánszky Gábor, az Evangéliumi Aliansz elnöke, metodista lelkipásztor beszámolt a szövetség eddigi munkájáról és a jövő terveiről. Szeverényi János alelnök, evangélikus lelkipásztor missziós szervezete munkájáról adott tájékoztatást, a tanítványképzés, a mélyszegénységben élők felé kifejtett tevékenységükről, a Híd Magazin, az evangéliumi rádiós szolgálat áldásáról adott számot.
Dani Eszter Aliansz alelnök, református lelkipásztor, missziószervezetekben végzett munkájáról szólt. D. Szabó Dániel, az Aliansz tiszteletbeli elnöke, a református presbiteri szövetség korábbi elnöke, Kárpátalján végzett missziós szolgálatáról és az ukrán menekültek között végzett szociális segélyszervezetekkel közös szolgálatukról adott áttekintést.
Dr. Kovács Géza, az Aliansz másik tiszteletbeli elnöke a tanítványság szükségszerű Jézusi parancsára hívta fel a figyelmet a gyülekezeti és teológiai képzésben, valamint a cigányság felé végzett küldetéséről adott összefoglalót. Kapocs Attila az Aliansz választmányi tagja a Balaton-NET koordinátora az idei esztendő áldásairól és további terveiről szólt.
László Viktor, az Aliansz alelnöke nem tudott személyesen, ezért távhívással jelentkezett be és adott átfogó képet az Ez az a nap! nyári eseményéről és nemzetközileg is jelentős elismertségéről. Végül Horváth István az Aliansz főtitkára szólt az előkészületben lévő Hírlevél tartalmáról és szerzőiről, valamint a jövő évi imahét előkészületeiről.
A tanácskozás végén a Magyarországi Baptista Egyház elnöke Papp János és főtitkára Varga László Ottó is bekapcsolódott a tanácskozásba, ahol ismertették egyházunk jelenlegi missziós stratégiáját, a jövő esztendőben esedékes Baptista-500 jubileumi eseménysorozat terveit.
Soli Deo Gloria!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése