„Kívánjatok békét Jeruzsálemnek!"
Egy szentföldi zarándokút tapasztalatai III.

 

A Júdeai-hegyek között, 800 méter magasan fekszik Izrael ősi fővárosa Jeruzsálem. Az Olajfák hegyéről, Jézus lábnyomában járva csodálatos panoráma tárul a látogató elé. Az óvárost fal veszi körül, amelyet eredetileg Dávid király építtetett, de a ma is álló fal a 16. századból való. A falnak 8 kapuja van, ebből 7 átjárható, a 8. be van falazva. A keleti falon ma is látható kétboltíves Arany kapu. Jézus virágvasárnap ezen a kapun vonult be a városba, örvendező sokaság élén, éljenző „Hozsánna” kiáltások közepette. Ezt a templomtérre vezető kaput még Szaladin szultán falaztatta be 1187-ben Jeruzsálem elfoglalását követően és azóta sem bontották ki. A zsidók úgy remélik, hogy a megjövendölt Messiás majd ezen a kapun át fog bevonulni a Templom-hegyre. Mi keresztyének Jézus Krisztusban ismertük föl a Messiást, aki ígérete szerint újra el fog jönni.

Jeruzsálemi templomtér, az előtérben Dávid ősi városa látható

           Jeruzsálemet az ősi időkben Sálemnek (Béke városa) nevezték: ”Ismerik Istent Júdában, nagy az ő neve Izráelben. Sálémbe került a sátra, lakóhelye a Sionra. Ott törte össze a tüzes nyilakat, a pajzsot, a kardot, a harci eszközöket.” (Zsolt. 76:2-4). Amikor Ábrahám először járt itt, tizedet fizetett Melkisédeknek: „Melkisédek, Sálém királya kenyeret és bort vitt ki eléje. Ő a Felséges Isten papja volt, megáldotta őt, és ezt mondta: Áldott vagy, Abrám, a Felséges Isten előtt, aki az eget és a földet alkotta! És áldott a Felséges Isten, mert kezedbe adta ellenségeidet! Abrám pedig tizedet adott neki mindenből.” (1 Móz. 14:18–20).

Ezen a helyen akarta Ábrahám feláldozni fiát Izsákot, hogy ez által bizonyítsa Isten iránti tiszteletét, és tapasztalta meg a helyettesítő áldozatban „az Úr hegyén a gondviselés” igazságát: „Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt. Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére.

Ábrahám először jár fiával Izsákkal a későbbi Jeruzsálem
hegyén a Sionon, ahol áldozatot mutat be a Istennek

De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.” (1 Móz. 22:2–14) 

Dávid király hódította meg Jeruzsálemet a kánaánita jebuzeusoktól Kr.e. 1000 táján és országa fővárosává tette. : „Harmincesztendős volt Dávid, amikor királlyá lett, és negyven esztendeig uralkodott. Júda királya volt Hebrónban hét esztendeig és hat hónapig, Jeruzsálemben pedig harminchárom esztendeig volt egész Izráel és Júda királya. A király pedig embereivel együtt fölvonult Jeruzsálem alá az országban lakó jebúsziak ellen. Azok azonban ezt mondták Dávidnak: Ide ugyan nem jössz be! Hiszen még a vakok és sánták is elűznek téged! Mert azt gondolták, hogy Dávid nem tud bemenni oda. Dávid azonban elfoglalta Sion sziklavárát, és ez lett Dávid városa. És ezt mondta Dávid azon a napon: Mindenki, aki öli a jebúsziakat, nyomuljon a csatornához! Mert ezeket a sántákat és vakokat szívből gyűlöli Dávid. Ezért mondják: Vak és sánta ne menjen be a templomba! Ezután letelepedett Dávid a sziklavárban, és elnevezte azt Dávid városának. Körülötte építkezni kezdett Dávid, a Milló-erődtől fogva befelé.” (2 Sám. 5:4–9).

A Salamoni templom makettje az Izráel múzeum udvarán

Mikor Dávid fia, Salamon megépítette az első templomot, ahol Mózes kőtáblába vésett tízparancsolatát elhelyezték, Jeruzsálem a zsidó nép szent városa lett. Kr.e. 587-ben Mezopotámia legnagyobb uralkodója, a babiloni Nabukodonozor megtámadta a várost, lerombolta Salamon templomát, a zsidókat pedig Babilonba hurcoltatta. A babiloni fogságból visszatérő zsidóság Kr.e. 520 táján újjáépítette a templomot és 500 év múlva Nagy Heródes építtette újjá azt.

A Heródes idejében újjáépített templomba hozták a csecsemő Jézust szülei József és Mária, hogy bemutassák az Úr előtt: „És amikor leteltek tisztulásuk napjai Mózes törvénye szerint, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint meg van írva az Úr törvényében, hogy "minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak szenteltessék"; és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében mondottak szerint, "egy pár gerlét vagy két galambfiókát". És íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek. A gyermek apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott, Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak - a te lelkedet is éles kard járja majd át -, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata. Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.” (Luk. 2:22–38).

Kilátás az Olajfák hegyéről Jeruzsálemre és a templomtérre

A 12 éves Jézus itt tanított a templomban: „Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. Mivel azt hitték, hogy az útitársak között van, elmentek egynapi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein.” (Luk. 2:41–47).

Virágvasárnap került sor a templom megtisztítására, amikor kizavarta a templomból a pénzváltókat: „Azután Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: Meg van írva: "Az én házamat imádság házának nevezik", ti pedig rablók barlangjává teszitek.” (Mát. 21:12–13) Ekkor beszélt jeruzsálemi templom közeli tragikus lerombolásáról is: „Amikor Jézus kijött a templomból, és tovább akart menni, odaléptek hozzá a tanítványai, hogy megmutassák neki a templom épületeit. Ő azonban így szólt hozzájuk: Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” (Mát. 24:1–2).

Megemlékezés a Siratófal előtt

A heródesi templom valóban nem állt sokáig, hisz Kr.u. 70-ben a rómaiak földig rombolták. Csak a nyugati fala maradt állva, napjainkban ez a zsidók legszentebb helye a Siratófal. Az ősi várfalakkal körülvett templomtér, a valamikori Salamoni szentély és a Jézus által is többször látogatott oszlopcsarnokos templom helyén több mint ezer éve a muzulmánok Sziklatemploma áll. A jeruzsálemi templom lerombolása óta véglegesen megszűnt ezen a helyen az áldozatok bemutatása. Nincs is már erre többé szükség, hisz Isten ez alól egyszer és mindenkorra felmentette a bűnbocsánatot kereső embert, Fia Jézus Krisztus helyettesítő keresztáldozata, sziklasírban való eltemetése és harmadnapra való feltámadása által. Ennek emlékhelyei ma is megtalálhatók a városban. Tekintsék meg a helyszínen készített dokumentumfilmünket:

 

A Siratófaltól nem messze, a Via Dolorosa/Szenvedések útján az ősi városközpontba jutva pedig, az az épület is megtalálható, ahonnan pünkösd hajnalán megszületett az egyház és kizendült az örömteljes evangélium a Szentlélektől bátorságot vett apostoli tanúk által, melynek minden népet megcélzó üzenete ez utolsó idők végén hozzánk is eljutott... (Folytatjuk)

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész