Torda a magyar vallásszabadság őrbástyája

TORDA A MAGYAR VALLÁSSZABADSÁG ŐRBÁSTYÁJA

A Tordai Magyar Baptista Gyülekezet
új temploma 

A közelmúltban Tordán jártam, ahol a helyi Magyar Baptista Gyülekezetben hirdethettem Isten igéjét. Nem először kerestem föl Erdély mértani közepén található történelmi nevezetességű települését. Bár a magyar baptista misszió elég fiatalnak tekinthető a városban, az itt élő közösség aktív szolgálatának egyik fényes bizonyítékaként láthatjuk a város közepén nem régen épített új templomát. A korábbi látogatásomhoz hasonlóan most is lehetőségem adódott a város múltjának és történelmi emlékeinek közvetlen tanulmányozására.

     Torda jelentős szerepet töltött be a múltban is. Már a római korban is lakott település volt. A város előbb a gótok, majd a hunok kezére került. A honfoglaló magyarok első erdélyi várukat a római romok fölé építették az itt föltárt sóbányáik védelmére. Később a hajdani Torda vármegye királyi székhelye lett és több mint száz országgyűlés tekintélyes színhelyévé vált.  Különösen a magyar protestantizmus reformációt követő meghonosodásában volt fontos szerepe. A város közepén álló XII. században elkezdett és többször átépített torony nélküli ősi templomban megtartott országgyűlések közül azok lettek a legnevezetesebbek, amelyek a vallásszabadság kérdésével foglalkoztak.

     A világon először ugyanis itt, a történelmi Magyarország keleti tartományában Erdélyben, ebben az ősi templomban foglalták országos határozatba a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló nagy jelentőségű törvényt! 1568-ban a Tordán tanácskozó erdélyi magyar rendek országgyűlésének legfőbb témája ugyanis a vallás szabad gyakorlása volt.

A Tordán tanácskozó magyar országgyűlés 1568-ban mondta ki először
a protestáns felekezetek szabad vallásgyakorlatát hazánkban

     Négy és fél évszázaddal ezelőtt itt Tordán mondták ki először, hogy: „a prédikátorok minden helyen az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és a község, ha venni akarja, jó, ha nem, senki rá ne kényszerítse, az ő lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, kinek tanítása neki tetszik. Ezért senki a szuperintendensek közül, se mások a prédikátorokat ne bánthassák, ne szidalmaztassék senki a vallásért senkitől, az előbbi constitutio szerint és nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításáért bárkit is fogsággal, vagy helyéből megfosztással fenyegessen, mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból lészen, mely hallás Isten igéje által van.”

     Ennek a törvénynek az ad nagy jelentőséget, hogy a történelemben először biztosított szabad vallásválasztást az egyén számára. A Német-római Birodalom­ban dúló vallásháborút 1555-ben lezáró, ún. augsburgi vallásbéke, az „Akié a föld, azé a vallás” elve alapján, csak részleges szabadságot volt hivatva biztosítani. A birodalmi békeszerződés kimondta ugyan az evangélikus vallásnak a katolikussal való egyenjogúságát, de nem engedte meg a szabad vallásválasztást és annak félelemmentes gyakorlást. Akié a föld, azé a vallás elvére alapján a birodalom tagállamainak vezetői dönthettek csak arról, hogy a két felekezet közül melyiket választja az uralkodó. Az uralmuk alá tartozó alattvalóknak nem volt döntési joguk, ők továbbra is engedelmességgel tartoztak feletteseiknek.

A vallásszabadságot kimondó országgyűlés színhelye Tordán

     A reformációt követően Erdélyben 1557-ben bevett vallássá nyilvánították az evangélikus felekezetet. Miután a lutheri tanítások mellett egyre jobban tért hódítottak Kálvin János tanai, úgy az egyszerű lakosság, mind a fejedelmek körében, a tordai országgyűlés 1564-ben bevett vallássá nyilvánította a reformátust is. A települések ettől kezdve maguk dönthettek arról, hogy a három vallás – katolikus, evangélikus, református - közül melyik vallást gyakorolják a továbbiakban. A meghozott döntés ettől kezdve mindenki számára kötelező érvényességűvé vált, a határozat az egész településre érvényes maradt.

Miután János Zsigmondot az önállóvá vált Erdély fejedelmévé választottál, ő maga is protestánssá lett. 1568 januárjában összehívta az országgyűlést, mely hét napon át ülésezett a már korábban ismertetett tordai római katolikus templomban, végül kimondta: „...midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki (...) az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől (...) és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyőgessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka."

A tordai templom falán található emléktábla

     Az anabaptisták törvényes elismerésére azonban még várni kellett. Ebben az időben még nem éltek nagyobb létszámban anabaptisták Erdély területén. A reformáció radikálisabb irányzatához tartozó hitelődeink ekkor még súlyos üldözésnek voltak kitéve Dél-Németországban, illetve Svájcban és igyekeztek Európa keleti régióiba menekülni és nyugalmasabb életkörülményeket keresni. Az Ausztriából és Cseh-Morvaországból Magyarországra menekülő anabaptistákat Bethlen Gábor fejedelem telepítette nagyobb létszámban Erdélybe. A fejedelemnek köszönhető, hogy a korábban halálra keresett anabaptista vallásüldözöttek is törvényes védelmet nyertek. Az 1622 június 4-én Kolozsváron megtartott országgyűlésen kiterjesztik a tordai vallásbékét az anabaptistákra is. Ennek megfelelően Bethlen Gábor erdélyi fejedelem „Teljes vallásszabadságot és adómentességet adott nekik.” Ezt a rendelkezést 1625. augusztusában újabb oklevéllel erősíti meg a fejedelem. A lelkiismereti és vallásszabadság törvénye kihatott Erdély politikai, gazdasági és kulturális életére is. Ez a virágzó időszak egészen addig tartott, amíg Erdélyt a Habsburg Birodalom be nem kebelezte.

Bethlen Gábor erdélyi nagyfejedelem
tudósainak társaságában

     Ez az egész Európában példátlan vallásszabadság Mária Terézia osztrák császárnő 1763-ban kiadott törvényrendeletéig tartott, amely a következő ítéletet hirdette meg: „Az Erdélyben eddig megtűrt anabaptisták többé ott meg ne tűrettessenek, szónokaik hivatalaikból elmozdíttassanak és egyenként a katolikus papoknak oktatás végett átadassanak. A néphez katolikus papok küldessenek. Aki 6 hét alatt meg nem tér, száműzettessék.”

     A korabeli feljegyzések szerint a határidőnek kiszabott 6 hét nem volt elég az anabaptista „újkeresztyének” megtöréséhez. Még további két éven át küldött feljelentésekből arról értesült a császárnő, hogy az anabaptisták „makacsul ellenállnak” az uralkodó akaratának. Ekkor keményebb erőszakhoz folyamodik a császárnő. A prédikátorokat bebörtönözteti, a katolikus egyházba áttérőknek pedig olyan kiváltságokat ígér, amelyeket annak idején Bethlen Gábor biztosított a hutteritáknak. Egy 1766-ból származó dokumentum szerint „katonasággal és ütlegeléssel kellett kényszeríteni” az anabaptistákat a mise meghallgatására.
    A további erőszakos üldözés miatt 1767-1770 között nagy számban hagyják el hazánk területét az anabaptisták és Ukrajna, valamint Oroszország területén telepednek ideiglenesen le. Onnan pedig a 19. század végén vándorolnak ki véglegesen Amerikába. Ezzel véglegesen lezárul az anabaptista mozgalom európai korszaka.

     A lelkiismereti és vallásszabadság kérdése azonban még sokáig megoldatlan marad. Ebben a szellemi küzdelemben még sok feladat hárul az újkori baptisták későbbi képviselőire, de ez már egy újabb korszak történése…

Dr Mészáros Kálmán

egyháztörténész