"Soha többé holokauszt!"

„SOHA TÖBBÉ Holokauszt!”

Megemlékezés a Holocaust Nemzetközi Emléknapján

Cipők emlékműve a Duna partján

Nem egyszer fordult elő, hogy családi sétánk során megálltunk a Duna partján a „Cipők" mellett. Amikor először jártunk ott, a kisebb gyermekeim nem értve igazán, hogy azok a cipők mit is jelképeznek, megpróbálták beledugni a lábukat, hogy melyik jó rájuk. És megkérdezték: Miért hagyták itt ezt a bácsik és nénik? És akkor hirtelen iszonyatos emlékek jutottak eszembe.

Még diákkoromban jártam a Buchenwaldi koncentrációs táborban. Azóta a Baptista Teológiai Akadémia tanáraként diákjaimmal Aushwitz-Birkenau haláltáborát is megjártam. Beleborzadtam abba, amit ott láttam. A láger barakkok összezsúfolt priccsei, ott hagyott ruhák, gyermekjátékok és cipők sokasága, emberbőrből készült lámpaernyő, zuhanyzónak álcázott gázkamrák, a holttestek elégetésére épített krematóriumok iszonyú látványa jutott eszembe. És akkor a gyermekeimnek magyarázni kezdtem, de igazán nem értették, hogy miről beszélek…

Igen, mert a józan emberi értelem számára fölfoghatatlan az, ami 1944-ben történt itt Európában és a mi hazánkban Magyarországon. Hisz az a nemzeti-szocialista őrület, ami az akkori náci Németország által elfoglalt országokban tombolt, milliók életét vette el, fosztotta meg szabadságától, emberi méltóságától, otthonától és szülőföldjétől. Ez az embertelen és istentelen téveszme még emléküket is ki akarta törölni az emberiség történetéből. Ugyan ilyen nyomasztó hatással voltak rám a jeruzsálemi Yad Vasem holokaust múzeumban látottak is...

Ki kell mondani, hogy a Holokauszt semmivel sem igazolható bűntény volt úgy a zsidóság, mint a roma nemzetiség, valamint a másként gondolkodó megsemmisítésre szánt politikai és vallási kisebbségekkel szemben. Szükséges, hogy ezekről az embertelen rémségekről a következő nemzedéknek is beszélni merjünk. Ezért van szükség a megemlékezésekre, hogy az utánunk jövő generáció is halljon arról, hogy egyetlen embertársunkról sem gondolkodhatunk kirekesztő módon.

Ma, amikor a rasszista és nacionalista gyűlöletkeltés, a kollektív bűnösség vádja és gyilkos indulata úgy tűnik, hogy újból felüti sok helyen a fejét Európában, fokozott felelősséggel tartozunk, hogy felemeljük a szavunkat ezen káros tendenciák ellen. Nem maradhatunk némák, amikor szólnunk kellene. 
Amikor 1944 március 19-én német megszállás alá került Magyarország, ezzel az ország önálló jogállamisága is megszűnt. Az államigazgatás kulcsfontosságú minisztériumait és hivatalait a fasiszta német hadvezetés és a velük kollaboráló nyilas nemzeti-szocialista pártvezetés vette át. 
Az ország lakossága az évek óta tartó világháború rettenetében bénult rezignáltságában szemlélte a szinte követhetetlen eseményeket. A Gestapo és a velük együttműködő nemzeti-szocialista államrendőrség rémtetteitől megfélemlített egyszerű magyar lakosság sorai közül kevesen mertek szólni és ellene állni a nyilvánvaló gaztettekkel szemben. Így ebben a helyzetben is igazzá vált a régi mondás: „Gyilkosok közt cinkos, aki néma!” Mi nem lehetünk némák, sem ma, sem holnap…

Anabaptista hitelődeink sokasága vált vértanúvá
hitbeli meggyőződése miatt  

Mi baptisták, a közel 500 éves történelmünk során mindig a „lelkiismereti és vallásszabadság” elkötelezett hívei voltunk. Mivel hitelődeinket évszázadokon keresztül üldözték és mártírok százai és ezrei adták életüket hitükért és meggyőződésükért, ma is szolidaritást vállalunk a szenvedők és üldözöttek mellett.

A zsidósághoz mindig is tisztelet és barátság fűzte a baptistákat. Nemcsak a Holokauszt idején, amikor zsidó családok sokaságát igyekezett bujtatni és menteni korlátozott lehetősségei között, de ma is „idősebb testvérként tekintünk rájuk”.

A második világháború után 3 elárvult és teljesen lepusztult zsinagógát állítottak helyre a baptisták és használnak ma is imaházként, vagy templomként. Az egyik itt van a fővárosban, Rákoshegyen, a másik Recsken, a harmadik pedig a Debrecen melletti Nyíracsádon. Ez utóbbi helyen nemrégen jubileumi istentiszteletet is tartottunk. A zsinagógából baptista imaházzá vált épület külső falán emléktáblát is elhelyeztünk, a zsidó és baptista hívő emberek egymás iránti szeretetének és megbecsülésének emlékeként.
Erre az ünnepélyes alkalomra meghívtuk a mintegy 110 millió baptistát képviselő Nemzetközi Baptista Szövetség elnökét, Dr. David Coffey testvérünket is Londonból, aki személyes felszólalásában a következőket mondta:

Dr. David Coffey, a Baptista Világszövetség
korábbi elnöke

„Összegyűltünk, hogy egy nemzedék könnyeire emlékezzünk. Veletek gyászolom a Magyarországról Auswitzba hurcolt 437.000 zsidót, akit mindjárt azután, hogy megérkeztek, legyilkoltak. Én is jártam Auswitzban. Látam a sok szörnyűség színhelyét. A holocaust szörnyű történetét minden új nemzedéknek ismét és ismét el kell mondanunk. Engedjük, hogy szóljon a múlt a jövőhöz, bátran szembe kell néznünk a gyűlöletre és kirekesztésre alapuló ideológiákkal. Vállalnunk kell az emlékezés terhét azért, hogy teljes meggyőződéssel kiáltsuk: ’Soha többé „soá”-t, soha többé holokausztot!’”

Igen, ezért kell odahajolni gyermekeinkhez ott a Duna partján a „cipőknél” és türelmesen elmondani az igazságot, és ha kell, hangosan kiáltani, ahol ezt tagadni próbálják, hogy ez soha többé meg ne történjék!

Végül Isten vigasztaló igéjét hadd idézzem Ezékiel próféta szava által: „Az Úr megragadott engem, és elvitt lélek által egy völgybe, tele volt az csontokkal…Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok?... Prófétálj e csontokról! Én lelket adok belétek és életre fogtok kelni!... Én felnyitom sírjaitokat és kihozlak sírjaitokból… Lelkemet adom belétek, életre keltek és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam!” (Ezékiel 37,1-13)

Január 27. a Holokausz Nemzetközi Emléknapja. Ezen a napon emlékezünk az auswitzi haláltábor felszabadtására, a többmillió áldozatra és holokauszt túlélőkre. Ezzel kapcsolatos a Pax Televízió riportfilmje, melyben saját élményeimről nyilatkozom:

A témával kapcsolatban további információt itt olvashat: 

Tanulmányút a pokol kapujában Krakkóban, Auschwitzban és Birkenauban jártunk

Utóirat: 

Nagyon találónak tartom Martin Niemöller (1892–1984) német teológus, az Egyházak Ökumenikus Tanácsának korábbi elnökének figyelmeztető sorait:

Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,

csendben maradtam,

hisz nem voltam kommunista.

Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,

csendben maradtam,

hisz nem voltam szakszervezeti tag.

Amikor a szocialistákat bezárták,

csendben maradtam,

hisz nem voltam szocialista.

Amikor a zsidókat bezárták,

csendben maradtam,

hisz nem voltam zsidó.

Amikorra engem vittek el,

nem maradt senki,

aki tiltakozhatott volna.

Végül hallgassa meg ezt a megrendítő dalt:

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész