Bibliai tájakon: Akkó városa
A keresztes vitézek tengerparti bázisa

A Földközi tenger partvidéke is sok bibliai emlékekkel szolgál. Akko, a valamikori Ptoleamisz, a Földközi tenger partján található több ezer éve lakott város Galileában, a mai  Izrael északi területén, Libanonnal határos vidékén.

Akkó városa madártávlatból

A mintegy 3000 éves város régészeti emlékei szerint a kánaánita időtől kezdve folyamatosan lakott település volt. Akkó nevét a Biblia először a Bírák könyvében említi: „Ásér sem űzte ki Akkó lakosait, sem Szidón lakosait, sem pedig Ahláb, Akzíb, Helbá, Afík és Rehób lakosait.” (Birák 1,31)

Katonailag kedvező fekvése miatt Akkó az egyiptomi, perzsa, görög és római megszállás idején is fontos kikötő és jelentős hadiközpontként működött. Nagy Heródes Kr.e. 30-ban itt fogadta Augustus római császárt.

Az újszövetségben Pál utazása kapcsán olvasunk arról, hogy az apostol ebben a városban is megfordult és gyülekezet jött létre látogatása nyomán. Sőt, itt kapta az első, de nem utolsó határozott figyelmeztetést, hogy Jeruzsálembe való utazása nemhogy kockázatos, de egyenesen életveszélyes, hisz ott letartóztatás, börtön, sőt még halálos ítélet is várhat rá. Mire az apostol válasza egy ellentmondást nem tűrő mondat volt: „Még az életem sem drága nekem, csakhogy a futásomat elvégezzem”.

A történész/evangélista Lukács így rögzítette ezt az eseményt: „Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig: ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel még a városon is túl, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk. Ezután elbúcsúztunk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba. Hajóutunk végére érve Tíruszból Ptolemaiszba/Akkó/ jutottunk. Köszöntöttük a testvéreket, és ott maradtunk náluk egy napig. Másnap elindultunk, és megérkeztünk Cézáreába. Bementünk Fülöp evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk.” (Ap.Cs. 21,4-8) 

Itt hangzottak el Pál apostol megrendítő szavai Krisztus iránti feltétel nélküli elkötelezettségéről: „És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, és hogy mi ér ott engem, nem tudom; csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat (örömmel) és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki.”  (Ap. Cs. 20,22-25)

A Szentföld mohamedán megszállása idején Akko lett a keresztények (Keresztesek) fő kikötője. Bár 1187-ben Szaladin szultán rövid időre elvette ugyan a keresztényektől, de már 1191-ben az angol és német keresztesek, Oroszlánszivü Richárd angol király és ausztriai Lipót herceg vezérlése alatt rohammal foglalták el ismét e fontos hadászati kikötővárost. A Szent-János keresztes vitézek helyezték ide főhadiszállásukat s a rájuk bízott várat és kikötőt majdnem egy századon át hősiesen meg is védték a mindinkább mohamedánok ellen.

Akko mintegy 200 évig volt a valamikori „keresztes állam” főhadiszállása. Erre az időszakra emlékeztetik az arra utazót, a várost védő és akkoriban bevehetetlennek tűnő, tenger hullámai által szüntelenül ostromlott hatalmas várfalak. E történelmi időkben lépett itt partra több európai – francia, spanyol, angol, német – uralkodó mellett 1217-ben II. András Magyarország királya is, nem kevés magyar keresztes vitéz élén.

A Német Lovagrend ispotálya is itt Akkóban, akkori nevén Acréban jött létre. Itt nőtte ki magát a kis betegápoló rendből katonai szervezetté. 13. században a keresztes-hadjáratok rendre kudarcba fulladtak és a Német Lovagrend mozgástere Palesztinában beszűkült. Ugyanakkor csökkent a német zarándoklatok aktivitása is, amivel párhuzamosan itt a lovagok kevesebb támogatásra számíthattak.

A rend ennek hatására fokozottabb érdeklődést tanúsított Kelet-Európa iránt, melyben II. András magyar királynak is jelentős szerepe volt, bár továbbra is Acre maradt a rend szentföldi támaszpontja. 1291-ben El-Asraf egyiptomi szultán a várost elfoglalta. A mintegy 60 ezer főből álló keresztény lakosság elesett, éhen halt, vagy rabszolgaságba hurcoltatott. Akkó eleste után a Német Lovagrend tagjai ispotályukkal együtt végleg elhagyták a Szentföldet az akkor Magyarországhoz tartozó Brassóban, illetve a Dél-Kárpátokban betelepülő német nemzetiségű Szászföldre települtek át.

1517-ben (a reformáció évében) a törökök foglalták el Akkot. 1799-ben Bonaparte Napoleon két hónapon át hiába ostromolta a várost, nem tudta bevenni.

 

Nézzék meg Akkó városában készített rövid dokumentumfilmünket:

Amikor 1918-ban az angolok elfoglalták a törököktől Akkot, a városnak 8000 többségükben arab lakosa volt. A britek 1920-ban és a második világháború alatt zsidó illegális harcosokat tartottak fogva az akkói citadellában. 1948. május 17-én izraeli csapatok foglalták el a várost. Az óvárosnak ma arab keleties hangulata van. Az óvárostól délkeletre homokos tengerpart van sok szállodával, éttermekkel.

Az óváros a hajfai öböl északi részén, egy félszigeten található és egy helyenként 150 méter széles erődítmény védi. A szárazföld felől mára már teljesen körbeveszi az új város. Míg az új városban többségében zsidó a lakosság, az óvárosban szinte kizárólag izraeli arabok laknak és még ma is az egyik legorientálisabb (közel-keletiesebb) hangulatú város Izraelben.

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész