GYERMEKNAPI GYÜLEKEZETI KIRÁNDULÁS SZOKOLYÁRA ÉS KIRÁLYRÉTRE
Az istentisztelet 10 órakor kezdődött. Merényi Zoltán helyi lelkipásztor imádságra hangoló áhítata és köszöntése után több ének és tanúságtétel hangzott el a kispestiek részéről Pollák Dávid lelkészgyakornok vezetésével. Ezt követően a gyermekek jöttek előre az emelvényre, akol a lelkipásztorok megáldották őket.
Majd Dr. Mészáros Kálmán, a kispesti gyülekezet lelkipásztora vette át a szót és egy vetítettképes visszapillantást adott a gyülekezet múltjára. Az igehirdetés elsősorban a gyermekekhez szólt, majd a szülők Istentől kapott felelősségére mutatott rá.
A szokolyai testvérek a délelőtti istentisztelet után egy nagyszerű szabadtéri közös bográcsgulyásos ebédre hívta meg a közel ötven fős kispesti testvériséget.
Az alkalomról készült fényképek itt tekinthetők meg: Kispestiek Szokolyán
Ezt követően folytattuk utunkat a közeli (3 km) Királyrétre, ahol pihenhettünk, sportolhattunk, sétálhattunk, beszélgethetünk és énekelhettünk a csobogóvizű nagy patak majd a tükörsima halastó partján. Este 6 óra körül indultunk vissza Budapestre.
Áldott hétvégét élhettünk át, amiért hálával tartozunk Istennek és köszönettel a szokolyai gyülekezet kedves testvéreinknek.
Soli Deo Gloria!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése