Mit is ünneplünk karácsonykor?

Karácsony előtt általában nagy izgalommal várják a gyermekek az ajándékozás pillanatait. Sajnos néha még a keresztyén családokban is keveredés van az ünnep lényegét illetően. Sok helytelen információt kaphatunk a médián keresztül is ezzel kapcsolatban, ami elsősorban a népi vallásosság hagyományaira épít. Bibliaismerő emberként félrevezetőnek tartom, hogy sok szülő „Jézuskázik”, vagyis a gyermekeknek azt mondják, hogy a „Jézuska” hozza az ajándékot. Ez Krisztus világmegváltói jelentőségét lekicsinyli, személyét mesefiguraként érzékelteti a gyermekek képzeletvilága előtt.

Határozottan kell képviselnünk azt a tényt, hogy Jézus nem mesefigura és nem egy karácsonyi kellék. Amikor ő megszületett, Isten ajándékozta meg a világot Vele, és általa az egész emberiséget, aki élő reménységet ad mindazoknak, akik hisznek benne. Közvetlenül Isten világából érkezett és akik kétség nélkül követik, azok előtt egy új világ tárul fel. Ő tehát a világosság forrása, ahogyan ezt a Bibliából olvassuk: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.” (Jakab 1,17)

Karácsony csodája abban lett nyilvánvaló minden ember számára, hogy azon az éjszakán Betlehemben megnyílt az ég és az ember betekinthett Isten szellemi világába. Az onnan kiáradó világosság és angyali dicséret láthatóvá és hallhatóvá vált a betlehemi sötét éjszakájában, amikor az angyalkórus így magasztalta Istent: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat…” (Lukács 2,14) Tehát karácsony éjszakáján részesei lehetünk mi is a mennyei istentiszteletnek. Megvilágosodunk és ezt a világosságot visszük azután a hétköznapok világába.

Karácsony este hódolatunkat fejezzük ki és hálaadásunkat mondjuk el az ajándékozó Isten előtt. Sőt, mint akiket Isten megajándékozott, a napkeleti bölcsekhez hasonlóan mi is letesszük ajándékainkat, hódolatunk jeleit a betlehemi jászol előtt. Ahogyan a keleti tudós csillaglátók „aranyat, tömjént és mirhát” hoztak a megszületett Megváltó bölcsőjéhez, ezzel elismerve, hogy ő az életük királya (ezt jelentette az arany), ő a főpapjuk (a tömjén jelentése) és ő az eljövendő Messiás, aki megszabadítja a népét (a mirha jelentése).

Amikor én gyermek voltam, a szüleim úgy tanítottak, hogy karácsonykor mi is készítsünk saját kezűleg ajándékot, minden családtagnak, ne csak mi várjuk az „angyalkáktól” a meglepetést. Ahogyan a napkeleti bölcsek is Jézus elé vitték ajándékaikat hódolatuk jeleként. Ilyenkor tehát mindig nagy izgalommal készültünk mi gyermekek is titokban, hogy ajándékainkkal igazi örömet szerezzünk szüleinknek és testvéreinknek. Később, amikor már nagyobbak lettünk, azt is világossá tették előttünk, hogy az igazi angyalkák (angelosz=küldött) valójában nemcsak láthatatlan mennyei lények lehetnek. Isten angyalai=küldöttei olyan személyek is lehetnek, akiket Ő mozgósít mások felé azzal a célzattal, hogy továbbítsuk különböző módon az Ő szeretetét és ebbe mi is beletartoznak.

A karácsony kifejezés eredetileg a latin inkarnáció, azaz megtestesülés szóból ered. Ez a latin kifejezés aztán szláv közvetítéssel érkezett a magyar nyelvbe. Az inkarnáció szó a magyar nyelvben lassana karácsony szóvá módosult. Sajnos sokan nem ismerik a karácsony szó előbb említett eredeti jelentését. Ennek ismeretében válhat világossá előttünk, hogy a hívő keresztyén ember ezen az ünnepen Isten emberi testet öltött Jézus Krisztus személyében: „az Ige testté lett” (Jn 1:14). Ezért került a keresztyének egyik meghatározó ünnepkörébe a karácsony. Mivel a Szentírás az akkor regnáló uralkodókon kívül nem említ dátumot, évszakot vagy bármilyen időszakot arra nézve, hogy mikor történt pontosan Jézus születése, ezért a IV. században közös megegyezéssel került karácsony ünnepe december 24-ről 25-re virradó éjszakára. Ugyanis akkori emberek úgy tudták, hogy december 24-re esik az év leghosszabb éjszakája. Miután Jézus Krisztus a világ Világossága, ezért az esztendő legsötétebb és leghosszabb éjszakáját jelölték ki Jézus születésének emléknapjaként. Ettől a naptól kezdve az éjszakák egyre rövidebbek, a nappalok pedig egyre hosszabbak lesznek.

A karácsonyfa állítása a reformáció kora után lett általános szokássá a keresztyén világban. Mivel az északi földrészen a fenyő örökzöld növény, így ez a mindig zöld tűlevelű fa lett az Édenben elveszített örökélet fájának a jelképévé. Mivel Jézus Krisztus nyitotta meg az utat az elveszített Éden Életfájához az által, hogy a világ bűnéért átokká lett helyettünk a keresztfán, ezért a karácsonykor felállított örökzöld fa emlékezteti a keresztyéneket a helyreállítás és a bűn átka alól való szabadulás örömteljes eseményére. Ennek emlékére állítanak fát ilyenkor a keresztyének a Krisztus „evangéliuma=örömhíre” által fölkínált örökéletre irányítva a figyelmet. A fenyőfára helyezett gyertyák arra a világosságra utalnak, amiről Jézus a Hegyi beszédben így szólt: „Lámpást (gyertyát) sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:15-16) A karácsonyfára erősített csillagszórók pedig a betlehemi jászol fölött szokatlan fényerővel ragyogó csillagokra és az üstökösként Betlehemig vezérlő, majd ott állócsillaggá váló égi jelenségre emlékezteti az ünneplőket.

 

A fát körbeülő család ünnepi alkalma akkor lesz igazán teljessé, ha felolvasásra kerül a betlehemi történetet a Bibliából és a hallottakról imádságos légkörben emlékeznek meg a kicsik és a nagyok. Mindeközben karácsonyi énekeket énekelve bekapcsolódhatunk a betlehemi éjszakán kétezer évvel ezelőtt láthatóvá és hallhatóvá vált mennyei istentiszteletbe.

Így lesz a „Csendes éj…”, igazi „Szentséges éj…” Az ünnep hangsúlya tehát kerüljön az üzleties és világias ajándékhalmozás helyett a lélekig ható őszinte családias légkör megteremtésére és a mennyei üzenet átadására, hisz csak ez lesz hosszútávon maradandó és szellemi értékeket teremtő.

Mészáros Kálmán

lelkipásztor/egyháztörténész

A NYOLC BOLDOGSÁG HEGYÉN JÉZUSSAL

Egy szentföldi zarándokút tapasztalatai (6. rész)

A Genezáret-tó északi partján, Kapernaum romjai felett emelkedik a Boldogmondások hegye. A hagyomány szerint ez az a hely, ahol Jézus a Hegyi-beszédet tartotta. Az ennek emlékére épített Boldogságok temploma egy nyolcszögű épület, melynek oszlopos körfolyosójáról nagyszerű kiállítás nyílik Genezáret-tóra.

A templom nyolc oldalát a Boldogmondások nyolc igéinek szentelték, melyet Jézus a Hegyi-beszéd elején mondott el: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” (Máté 5,3-10)

A Boldogmondások hegyén a nyolcszögű Üdvösség Temploma előtt a Genezáret-tó partján

A közeli domboldal, ahol a Hegyi-beszéd örökérvényű szavai hangzottak el, vagy ahol ötezer éhezőnek adott kenyeret a Mester, autentikus helye az aktuális igeszakaszok feletti elmélkedésnek. Kérem, nézze meg a helyszinen készített rövid dokumentumfilmünket:

Az élet kenyeréről szóló beszédet is itt a mondta el Jézus: „Másnap megértette a tenger túlsó partján maradt sokaság, hogy nem volt ott más hajó, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a hajóba, hanem csupán a tanítványai mentek el. De Tibériásból jöttek más hajók annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr. Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, és elmentek Kapernaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide? Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten. Ekkor megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött. Erre megkérdezték tőle: És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: "Mennyei kenyeret adott nekik enni." Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak. Erre ezt mondták neki: Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” (János 6:24–59).

Áhítat a Genezáret-tavon egy halászhajóban

A Genezáret taván hajózva a tó közepén megemlékezhettünk a tenger lecsendesítéséről és a túlsó partra való, Jézus által biztosított átkelésről:
„Estefelé lementek tanítványai a tengerhez, hajóra szálltak, hogy átmenjenek a tenger túlsó partjára, Kapernaumba. Sötét volt már, és még nem ment oda hozzájuk Jézus; a tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt. Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harmincfutamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek, de ő így szólt hozzájuk: Én vagyok, ne féljetek! Fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.” (János 6,17-21)

Jézusnak a Genezáret-tó partján elhangzó tanítása után történt a kenyérszaporításnak a csodája, az ötezer ember megvendégelése is. Ez pedig így történt: „Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken. Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. Közel volt a páska, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?

A kenyérszaporítás helyére emlékeztet ez a IV. századből származó
mozaikpadló

Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset. Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá: Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek? Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek. Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.” (János 6,1-16) (Folytatjuk...)

Dr. Mészáros Kálmán
egyháztörténész

KAPERNAUM – JÉZUS VÁROSA

Szentföldi zarándokút tapasztalatai (4. rész)

A Genezáret tava és környéke ma is olyan csodálatra méltó, mint Jézus idejében. Szinte érintetlenül maradt meg olyannak, ahogyan arról a szentírás különböző leírásaiból olvasunk róla. Ennek a tónak a partján volt egy halászatból élő kis város, melyet görögül Kapernaumnak, héberül Kfar-Náchúmnak, vagyis "Náhumfalvának" hívtak, de a városka neve az évszázadok során átalakult. A rabbinikus hagyományból tudjuk, hogy itt volt Náhum próféta sírja, a falu neve azonban később már csak részben őrizte ezt.

A Máté evangéliuma 4:13 szerint maga Jézus is lakott itt: „Majd elhagyta Názáretet, elment, és letelepedett a tengerparti Kapernaumban, Zebulon és Naftáli területén, hogy beteljesedjék az, amit Ézsaiás prófétált: "Zebulon földje és Naftáli földje, a Tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája!” (Máté 4:13-15)

Jézus tantja a sokaságot Péter halászhajójából
a Genezáret taván

Lukács evangéliuma szerint több apostol is innen származott: Péter, András, Jakab, János, akiket a háló mellől hívott el: „Amikor egyszer a sokaság Jézushoz tódult, és hallgatta Isten igéjét, ő a Genezáreti-tó partján állt. Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak; de ugyanígy Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.” (Lukács 5:1-11)
Jézus városa Kapernaum volt a központja Jézus Galileában végzett szolgálatának, ahol sok csodát tett: „Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid.” (Mát. 9:1–2) „Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van. Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét. Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek. De mivel a sokaság miatt nem vihették őt hozzá, megbontották a tetőt ott, ahol ő volt, és a résen át leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid.” (Márk 2:1–5)

Lukács evangéliuma arról számolt be, hogy a szombatnapjain Jézus a kapernaumi zsinagógában tanított. 

A kapernaumi zsinagóga romjai ahol jézus is többször megfordult

Itt történt az is, hogy Jézus meggyógyított egy embert, akibe ártó szellem költözött: „Jézus lement Kapernaumba, Galilea egyik városába, és tanította őket szombaton, ők pedig álmélkodtak tanításán, mert szavának hatalma volt. A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi lélektől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: „Ah! Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje! Jézus azonban ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! Erre az ördög odavetette az embert közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne. Rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: Miféle beszéd ez, hogy hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?! És elterjedt a híre mindenütt a környéken.” (Lukács 4:31-44)

 Simon Péter lázban szenvedő anyósát is itt gyógyította meg: „A zsinagógából eltávozva elment Simon házába.

Kapernaum romjai fölött templom épült Péter apostol feltételezett háza helyén

Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és kérték Jézust, hogy segítsen rajta. Jézus ekkor fölé hajolva ráparancsolt a lázra, mire az elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik.” (Lukács 4,38-39)

Lukács evangélista szerint itt történt az is, hogy egy szavával, távolról meggyógyította egy pogány százados szolgáját: „Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk. Jézus pedig elindult velük. Amikor már közel járt a házhoz, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok az egyiknek: Menj el - akkor az elmegy; és a másiknak: Jöjj ide - akkor az idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt - akkor az megteszi. Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet. Amikor a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.” (Luk. 7:1–10)

Tanítás Kapernaumban a zsinagóga melleti olajfák árnyékában

Kapernaumban gyógyított meg egy gutaütöttet is, akinek ágyát a tetőn át engedték le: „Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van. Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét. Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek. De mivel a sokaság miatt nem vihették őt hozzá, megbontották a tetőt ott, ahol ő volt, és a résen át leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid. Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben: Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül? Jézus lelkében azonnal felismerte, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta nekik: Miért tanakodtok így szívetekben? Melyik a könnyebb? Azt mondani a bénának, hogy megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel, vedd az ágyadat és járj? Azért pedig, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön - így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették Istent, és ezt mondták: Ilyet még sohasem láttunk!” (Márk 2:1–12)

Itt támasztotta fel a halálból Jairus leányát: „Akkor jött egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult, és esedezve kérte: A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon. Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte őt, és tolongott körülötte… Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert? Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy! És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének.

Találkozásom Péter apostollal Kapernaumban a Genezáret-tó partján

Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat, bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik. Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel! A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának.” (Márk 5:22–24, 35–43) Kérem tekintsék meg az ezen a helyszínen készített dokumentumfilmünket:

Máté evangéliumában a város kevéssé kedvező színben tűnik fel, amikor Jézus azokkal a városokkal együtt (Korozain, Betszaida) korholja (Mt 11,20-24), ahol a legtöbb csodát tette, lakóik mégsem tartottak bűnbánatot. „És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum.” Így is történt, ma már csak a romjai található itt a valamikor virágzó városnak. (Folytatjuk...)

 

Mészáros Kálmán

egyháztörténész

NÉZÁRET – AHOL JÉZUS FELNEVEKEDETT

Egy szentföldi út tapasztalatai (5. rész)

Feledhetetlen Názáret városa, Jézus felnevekedésének és nyilvános szolgálata kezdetének színtere.

Názáret látképe

Gábriel angyal itt jelentette ki Máriának, hogy ő fogja világrahozni a Szabadítót:  „A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.

Az angyali üdvözlet temploma Názáretben

Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek? Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.”   (Luk. 1:26–35)

Ugyancsak itt győzte meg az angyal Józsefet, hogy vegye feleségül Máriát, fiát pedig nevezze Jézusnak: „Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: "Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd" - ami azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.” (Mát. 1:18–25).

Mária feltételezett názáreti otthona, amely fölé
épült a jelenlegi Angyali üdvözlet temploma.

Jézus Názáretben nőtt fel: Heródes halála után, íme, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek Egyiptomban, és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izráel földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek. Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját, és Izráel földjére ment. Amikor azonban meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik apja, Heródes után, félt oda visszatérni. Miután pedig kijelentést kapott álmában, Galilea vidékére ment; és amikor odaért, egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: "Názáretinek fogják őt nevezni." (Mát. 2:19–23; Luk. 2:4–40; 4:16).

A város zsinagógában kinyilvánította, hogy ő a Messiás: „Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és felállt, hogy felolvasson. Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvtekercset, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: "Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a tekintete rajta függött; ő pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára.” (Luk. 4:16–21) 

Baptista gyülekezet és középiskola Názáretben

Názáret népe azonban elutasította őt: „És hazájába érve úgy tanította őket a zsinagógájukban, hogy megdöbbenve mondták: Honnan van benne ez a bölcsesség és a csodatevő erő? Vajon nem az ácsmester fia ez? Nem az ő anyját hívják Máriának, testvéreit pedig Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak? És a húgai nem itt élnek-e valamennyien? Ugyan honnan van benne mindez? És megbotránkoztak benne, Jézus pedig így szólt hozzájuk: Sehol sem vetik meg a prófétát, csak saját hazájában és a maga házában. Nem is tett ott sok csodát hitetlenségük miatt.” (Mát. 13:54–58; Luk. 4:22–30).
Nem messze fekszik ide a Tábor hegye, Jézus megdicsőülésének helye, ahol az isteni szózat így mennydörgött a tanítványok füle hallatára: „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyet a földön ruhafestő nem tud fehéríteni. És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni; hadd készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Nem tudta ugyanis, hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket. De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! És amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.” (Márk 9,2-8)
Meglepő módon ma ez Izrael egyetlen keresztyén többségű városa, annak ellenére, hogy a lakosság nagyobb része arab származású. Ebben a városban működik egy mintegy 100 esztendős múltra visszatekintő baptista gyülekezet is, melynek modern imaházában és oktatási központjában sok arab származású fiatal tanulmányozza a Bibliát. Legutóbbi utunk alkalmával több dokumentumfilmet is készítettünk Názáretben. Ezek megtekinthetőek itt:

 

 

Folytatjuk...

Mészáros Kálmán
egyháztörténész

„Kívánjatok békét Jeruzsálemnek!"
Egy szentföldi zarándokút tapasztalatai III.

 

A Júdeai-hegyek között, 800 méter magasan fekszik Izrael ősi fővárosa Jeruzsálem. Az Olajfák hegyéről, Jézus lábnyomában járva csodálatos panoráma tárul a látogató elé. Az óvárost fal veszi körül, amelyet eredetileg Dávid király építtetett, de a ma is álló fal a 16. századból való. A falnak 8 kapuja van, ebből 7 átjárható, a 8. be van falazva. A keleti falon ma is látható kétboltíves Arany kapu. Jézus virágvasárnap ezen a kapun vonult be a városba, örvendező sokaság élén, éljenző „Hozsánna” kiáltások közepette. Ezt a templomtérre vezető kaput még Szaladin szultán falaztatta be 1187-ben Jeruzsálem elfoglalását követően és azóta sem bontották ki. A zsidók úgy remélik, hogy a megjövendölt Messiás majd ezen a kapun át fog bevonulni a Templom-hegyre. Mi keresztyének Jézus Krisztusban ismertük föl a Messiást, aki ígérete szerint újra el fog jönni.

Jeruzsálemi templomtér, az előtérben Dávid ősi városa látható

           Jeruzsálemet az ősi időkben Sálemnek (Béke városa) nevezték: ”Ismerik Istent Júdában, nagy az ő neve Izráelben. Sálémbe került a sátra, lakóhelye a Sionra. Ott törte össze a tüzes nyilakat, a pajzsot, a kardot, a harci eszközöket.” (Zsolt. 76:2-4). Amikor Ábrahám először járt itt, tizedet fizetett Melkisédeknek: „Melkisédek, Sálém királya kenyeret és bort vitt ki eléje. Ő a Felséges Isten papja volt, megáldotta őt, és ezt mondta: Áldott vagy, Abrám, a Felséges Isten előtt, aki az eget és a földet alkotta! És áldott a Felséges Isten, mert kezedbe adta ellenségeidet! Abrám pedig tizedet adott neki mindenből.” (1 Móz. 14:18–20).

Ezen a helyen akarta Ábrahám feláldozni fiát Izsákot, hogy ez által bizonyítsa Isten iránti tiszteletét, és tapasztalta meg a helyettesítő áldozatban „az Úr hegyén a gondviselés” igazságát: „Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt. Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére.

Ábrahám először jár fiával Izsákkal a későbbi Jeruzsálem
hegyén a Sionon, ahol áldozatot mutat be a Istennek

De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.” (1 Móz. 22:2–14) 

Dávid király hódította meg Jeruzsálemet a kánaánita jebuzeusoktól Kr.e. 1000 táján és országa fővárosává tette. : „Harmincesztendős volt Dávid, amikor királlyá lett, és negyven esztendeig uralkodott. Júda királya volt Hebrónban hét esztendeig és hat hónapig, Jeruzsálemben pedig harminchárom esztendeig volt egész Izráel és Júda királya. A király pedig embereivel együtt fölvonult Jeruzsálem alá az országban lakó jebúsziak ellen. Azok azonban ezt mondták Dávidnak: Ide ugyan nem jössz be! Hiszen még a vakok és sánták is elűznek téged! Mert azt gondolták, hogy Dávid nem tud bemenni oda. Dávid azonban elfoglalta Sion sziklavárát, és ez lett Dávid városa. És ezt mondta Dávid azon a napon: Mindenki, aki öli a jebúsziakat, nyomuljon a csatornához! Mert ezeket a sántákat és vakokat szívből gyűlöli Dávid. Ezért mondják: Vak és sánta ne menjen be a templomba! Ezután letelepedett Dávid a sziklavárban, és elnevezte azt Dávid városának. Körülötte építkezni kezdett Dávid, a Milló-erődtől fogva befelé.” (2 Sám. 5:4–9).

A Salamoni templom makettje az Izráel múzeum udvarán

Mikor Dávid fia, Salamon megépítette az első templomot, ahol Mózes kőtáblába vésett tízparancsolatát elhelyezték, Jeruzsálem a zsidó nép szent városa lett. Kr.e. 587-ben Mezopotámia legnagyobb uralkodója, a babiloni Nabukodonozor megtámadta a várost, lerombolta Salamon templomát, a zsidókat pedig Babilonba hurcoltatta. A babiloni fogságból visszatérő zsidóság Kr.e. 520 táján újjáépítette a templomot és 500 év múlva Nagy Heródes építtette újjá azt.

A Heródes idejében újjáépített templomba hozták a csecsemő Jézust szülei József és Mária, hogy bemutassák az Úr előtt: „És amikor leteltek tisztulásuk napjai Mózes törvénye szerint, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint meg van írva az Úr törvényében, hogy "minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak szenteltessék"; és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében mondottak szerint, "egy pár gerlét vagy két galambfiókát". És íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek. A gyermek apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott, Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak - a te lelkedet is éles kard járja majd át -, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata. Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.” (Luk. 2:22–38).

Kilátás az Olajfák hegyéről Jeruzsálemre és a templomtérre

A 12 éves Jézus itt tanított a templomban: „Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. Mivel azt hitték, hogy az útitársak között van, elmentek egynapi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein.” (Luk. 2:41–47).

Virágvasárnap került sor a templom megtisztítására, amikor kizavarta a templomból a pénzváltókat: „Azután Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: Meg van írva: "Az én házamat imádság házának nevezik", ti pedig rablók barlangjává teszitek.” (Mát. 21:12–13) Ekkor beszélt jeruzsálemi templom közeli tragikus lerombolásáról is: „Amikor Jézus kijött a templomból, és tovább akart menni, odaléptek hozzá a tanítványai, hogy megmutassák neki a templom épületeit. Ő azonban így szólt hozzájuk: Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” (Mát. 24:1–2).

Megemlékezés a Siratófal előtt

A heródesi templom valóban nem állt sokáig, hisz Kr.u. 70-ben a rómaiak földig rombolták. Csak a nyugati fala maradt állva, napjainkban ez a zsidók legszentebb helye a Siratófal. Az ősi várfalakkal körülvett templomtér, a valamikori Salamoni szentély és a Jézus által is többször látogatott oszlopcsarnokos templom helyén több mint ezer éve a muzulmánok Sziklatemploma áll. A jeruzsálemi templom lerombolása óta véglegesen megszűnt ezen a helyen az áldozatok bemutatása. Nincs is már erre többé szükség, hisz Isten ez alól egyszer és mindenkorra felmentette a bűnbocsánatot kereső embert, Fia Jézus Krisztus helyettesítő keresztáldozata, sziklasírban való eltemetése és harmadnapra való feltámadása által. Ennek emlékhelyei ma is megtalálhatók a városban. Tekintsék meg a helyszínen készített dokumentumfilmünket:

 

A Siratófaltól nem messze, a Via Dolorosa/Szenvedések útján az ősi városközpontba jutva pedig, az az épület is megtalálható, ahonnan pünkösd hajnalán megszületett az egyház és kizendült az örömteljes evangélium a Szentlélektől bátorságot vett apostoli tanúk által, melynek minden népet megcélzó üzenete ez utolsó idők végén hozzánk is eljutott... (Folytatjuk)

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész

„Menjünk el egészen Betlehemig…”

Advent első hetében egy negyvenfős felekezetközi zarándokcsoporttal járhattam ismét a Szentföldön. Ennek során Jézus lábnyomába szegődve végiglátogathattuk a jelentősebb bibliai helyszíneket Názárettől kezdve, a Galileai-tó partvidékén, a Jordán folyó mentén a Holt-tenger partján át, Jeruzsálem környékéig. Az egyik ezzel kapcsolatos élményemet hadd osszam most meg a kedves Olvasóval.

A Születés temploma Betlehemben

Betlehem felé tartva tekintetemmel kerestem a domboldalon a nyáját békésen legeltető pásztort, akiről Dávid király is tanít a 23. zsoltárban, hisz ő is ennek a vidéknek volt szülöttje. Vagy azokat a nyájukat terelgető pásztorokat, akik tanúi voltak a mennyei seregek énekének a betlehemi mezők felett. Most se a pásztorokat, se a nyájat nem láttam. 

Tovább haladva a Betlehembe vezető úton a város határába érkezve azt reméltem, hogy összefutok majd a keleti csillaglátó tudósok mai utódaival, de helyettük szigorú tekintetű, állig fölfegyverzett katonák állítottak meg, élesre töltött géppisztolyokkal oldalukon a tíz méter magas betonfallal körbevett város kapujában, akik azzal a szándékkal tartóztattak föl, hogy igazoljam jövetelem célját. Miután nagy nehezen átjutottam a „szoros kapun”, a hegyoldalon felfelé kapaszkodva gondolatban Mária és József nyomába szerettem volna szegődni, hogy a betlehemi szelíd jászol mellett hódolatomat kifejezzem a világ Megváltójának születése helyén. 

Utamat azonban hangos bazársor szegélyezte, ahol minduntalan értéktelen kacatokkal traktáltak kéretlen piaci kofák, akiknek csak a pénzem kellett volna. Nagy szegénységben élő arab keresztyén kisebbség és palesztin muzulmán többség harcol egymás ellen itt naponta a megmaradásért ezen a Jeruzsálemtől mindössze 8 km távolságban található megosztott ősi bibliakori városban. A valamikori vendégfogadó hátsó istállójához szerettem volna eljutni, a helyén azonban ma egy ormótlan, sötét, sejtelmes bizánci stílusban megépített templomot találtam. Kerestem volna egy csendes áhítatra alkalmas zugot ebben a hatalmas bazilikában, ahol visszavonulhattam volna egy néhány perces elmélkedésre, de a templomban csak lökdösődő, kacarászó, bámészkodó, vitatkozó turisták hosszú sorát láttam.



A templom oltára alatt ezüst csillag jelzi
Jézus születésének emlékhelyét

Az oltár alatt található születés barlangjához érkezve feketeruhás, barátságtalan templomőrök tartóztattak föl, akik seprűvel, lapáttal sertepertéltek a szenthely altemplomának ajtaja előtt, takarítási szünetre hivatkozva lökdösték hátra a türelmetlen látogatókat. Majd végül elindult a sor, le a lépcsőn a sötét misztikus homályba, ahol a derengő gyertyafény a mélyben lent csak egy csillag alakú ezüsttárgyra vetült, mely Jézus születésének helyét jelölte volna meg. Szívesen elrebegtem volna hálaimámat csendben ezen a szent helyen, de türelmetlen zarándokok löktek arrébb, hogy csókjaikkal érintsék az ezüstcsillagot. Egy kicsit szomorú és csalódott voltam. Ó, milyen sok dolog vonja el szívünket a lényegről, még ilyen megszentelt helyen is, ahol Isten ennyire közel hajolt emberi világunkhoz Fiában, Jézus Krisztusban…

Ma „vasfüggöny” őrzi Betlehem városának kapuját

Közben mi történt ezzel a világgal, mi történt az emberiséggel? – teszem föl magamban a kérdést.  Vajon van-e valami nyoma, következménye, pozitív hatása annak, hogy 2000 éve itt járt a földünkön a Messiás, a megígért Békefejedelem, a világ Üdvözítője. Fülemben csengenek a Mester szavai, aki így figyelmezette tanítványait Isten népe jövendő sorsára utalva:

„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” (Lukács 19,41-44)

Mi vajon felismerjük-e a „meglátogatás idejét” személyes életünkben? Isten kegyelmének köszönhetően még van lehetőség életrendezésre, odaszánásra, a Krisztus küldetésében való részvételre. Ne vonja el tekintetünket a jelen világ megtévesztő szemfényvesztése, hanem megragadva a kegyelmi pillanatot keressük Isten Országát és Igazságát. Ezekkel a gondolatokkal kívánok meghitt adventi és karácsonyi ünnepeket, valamint Istentől megáldott 2015-ös évet.  

Dr. Mészáros Kálmán

HITHŐSÖKRE  EMLÉKEZTÜNK  BUDAPESTEN  A  HŐSÖK TERÉN
Az anabaptista reformátorok 490 évvel ezelőtt érkeztek hazánkba. Ennek emlékére a Magyarországi Baptista Egyház Történelmi Bizottsága és a Kispesti Baptista Gyülekezet közös szervezésében hithőseinkre emlékeztün
Budapesten a Hősök terén.

A Budapest - Hősök terén megtartott reformációs megemlékezésen
Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész szól az egybegyültekhez
Bethlen Gábor erdélyi nagfejedelem emlékműve előtt.

Mögötte a Nagyvárad-Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet ének és zenekara áll.

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Hősök terén álló szobránál elhangzó megemlékezés:

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet."

Bethlen Gábor (1580-1629)

400 éves évforduló
Ezekben a napokban emlékezünk Bethlen Gábor Erdély fejedelmévé választásának 400. évfordulójára. 1613. október 23-án a török csapatok jelenlétében iktatták be fejedelmi tisztségébe Bethlen Gábort, a Kolozsváron megtartott országgyűlésen. Vérzivataros esztendők voltak abban a korszakban is a Kárpát-medencében. Két világhatalom szorításában vergődött hazánk sokat szenvedett népe. Magyarország az 1526-os mohácsi vereséget követően előbb kettő, majd Buda 1541-es török elfoglalásával három részre szakadt. Az ország középső, Hódoltságnak nevezett részét a törökök szállták meg. Északon és Nyugaton az ún. Királyi Magyarország Habsburg fennhatóság alá került, Keleten pedig a középkori erdélyi vajdaságból és hozzá kapcsolódó részekből jött létre előbb a Keleti Magyar Királyság, amely később Erdélyi Fejedelemség nevet kapta

Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész megemlékezése

A protestantizmus bátor védelmezője Bethlen Gábor fejedelemmé választása kapcsán nehéz politikai örökséget kapott. Míg az ország egy harmada oszmán-török megszállás alatt sínylődött. Nyugat- és Észak-Magyarországot pedig a 30 évig tartó vallásháború kiterjedése fenyegette, melynek során hazánk elfoglalására készülő katolikus Habsurg fejedelem, II. Ferdinánd vívta ádáz területszerző küzdelmét a protestáns közép-európai uralkodókkal. Először a csehekkel és morvákkal, majd a protestáns koalíció legelkötelezettebb tagállamával, a magyar-erdélyi fejedelemséggel került katonai konfliktusba. Ekkor lépett a színre Bethlen Gábor, Erdély, majd Magyarország törvényesen megválasztott fejedelme, aki elkötelezett protestáns hitű uralkodóként az ugyancsak protestánssá lett Csehek honvédő háborújában nyújtott katonai segítséget.

Mit fejez ki a szobor? A békesség és vallásszabadság fejedelme. Bethlen Gábornak, a Hősök terén álló szobra a Csehekkel 1620-ban kötött szövetségkötés pillanatát örökíti meg. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ez a szobor 1902-1945 között a Kodály köröndön állt Bocskay István szobrával együtt, ahonnan a háborúban megsérült, majd ledöntött Habsburg uralkodók szobrai helyére kerültek ide, a Hősök tere félköríves szoborcsarnokába.) 1620-ban mintegy 3.000 katonával vonult föl Bethlen, hogy a protestáns koalíció tagjaként, a csehekkel szövetkezve visszaverje és végül fölszabadítsa a katolikus Habsbugok elnyomása alá került népeket, így hazánk észak-nyugati területei.

Magyar királlyá választják Sikeres hadjáratok és előnyös békekötések követték egymást, eközben 1620-ban a felvidéki Besztercén Magyarország törvényes királyává is megválasztották. Először Kassát nevezi ki országa fővárosává, mégsem koronáztatta magyar királlyá magát. Annak ellenére, hogy sikeres diplomáciai megállapodásokat sikerül kötnie a háborúzó felekkel, 1622-ben Nikolsburgban békét köt Habsburg (II) Ferdinánddal és ezzel együtt véglegesen lemondott a magyar koronáról. 16 éves fejedelmi munkássága (1613-1629) legnehezebb éveit élte ekkor, elveszíti első feleségét az akkor 37 éves Károlyi Zsuzsannát. Visszavonul Erdély területére, és Gyulafehérvárt jelöli ki a fejedelemség politikai központjaként. 

A Magyarországi Baptista Egyház képviseletében Papp János elnök,

Durkó István misszióigazgató és dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész

helyezett el koszorút a nagyfejedelem emlékművénél

Anabaptisták bátor védelmezője Az 1620-as években ismeri meg közelebbről a cseh/morva-oszták-magyar hármas határ környékén letelepedett, Svájcból Ausztrián keresztül, hitük miatt idemenekülő anabaptista hívőket is.
Az anabaptistákkal a morvaországi, Habsburg-ellenes hadjáratok alkalmával volt lehetősége személyesen is találkoznia a fejedelemnek. A hadszíntérré váló morva-magyar határon ugyanis feltűnt számára a több tízezres hadsereg ellátásában és a katonák gyógyításában, menetfelszerelésük javításában önzetlenül segédkező anabaptista/hutterita atyafiak.
Ugyanakkor láthatta azt is, hogy ezek a becsületes, minőségi munkát végző emberek mennyi szenvedésnek, megpróbáltatásnak vannak kitéve mind a protestáns, mind a katolikus hatalmasságok vallási türelmetlensége miatt. Bethlen hivatalos népszámlálást is végez, melynek eredményeként mintegy 70.000 anabaptista/hutterita menekültet számolnak össze, mintegy 180 településen, melynek Nikolsburg volt a szellemi központja. Ekkor hozza meg Bethlen Gábor azt a kardinális döntést, hogy az anabaptistákat kimenekíti ebből vallásüldözéssel vészterhes háborús övezetből, és Erdélybe, a vallásszabadság (Torda: 1568) szigetére telepíti át őket. Az első csoport 1621. tavaszán indult Magyarország északnyugati (Felvidék) határáról, Erdély akkori fővárosa, Gyulafehérvár irányába katonai oltalom mellett, amit több ezer fős újabb áttelepülési hullám követett 1621-1622 között. Gyulafehérvár közelében, a Maros folyó mentén található Alvincot és környékét jelöli ki a nagyfejedelem, az anabaptisták központjaként, ahol törvényes védelemről is gondoskodott.
A 1622. májusában a Kolozsváron megtartott országgyűlésen „Teljes vallásszabadságot és adómentességet adott nekik.” Ezt a rendelkezést 1625. augusztusában újabb oklevéllel erősíti meg a fejedelem. Bethlen 16 éves uralma Erdély aranykorának („édenkert”) számít. Az uralkodó gazdaságilag felvirágoztatta, amit többek között a merkantilista szemlélet átvételével és a Nyugat-Európában üldözött protestánsok – elsősorban anabaptisták, vagy más néven habánok – betelepítésével alapozott meg. Sajnos 1629-ben bekövetkezett korai halála, - 49 éves volt – megakadályozta, hogy fejedelmi művét megszilárdítsa. Második feleségére, Brandenburgi Katalinra, a fiatal özvegyre hagyva az erdélyi fejedelemség megüresedett trónját.

 

Néma főhajtás a hősök előtt

Miért jöttünk most ide a Hősök terére?

Most azonban emeljük magasabbra a tekintetünket a Hősök terének közepén álló obeliszk tetejére, Gábriel arkangyal alakjára, akinek egyik kezében keresztet, a másikban koronát tart, mert nincs korona kereszt nélkül!
Gábriel/Gábor arkangyal hozta a názáreti ácsnak és hitvesének is az Istentől küldött Szabadítóról szóló prófétai üzenetet: „Nevezd Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből” (Máté 1,18)
Engedjék meg, hogy e megemlékezés végén megemlítsek egy gimnáziumi emlékemet. Osztálykirándulásra jöttünk Pécsről (az azóta baptista fenntartásúvá lett Széchenyi Gimnázium diákjaiként) Budapestre. A városnézés során ide is ellátogattunk. A kísérőtanárunk megállított bennünket a félkörös oszlopcsarnokban elhelyezett magyar királyok, fejedelmek, szabadsághősök szobrai előtt, Szt. István királytól, Bethlen Gáboron át egészen Kossuth Lajosig. Amikor a sor végéhez ért, ösztönösen kérdeztem meg tőle a többi osztálytársam előtt: „Csak ennyi hősünk van? És hol vannak a többiek?” – Ő ránk mutatott és ezt mondta: „Köztetek!” – Azóta sem felejtettem el…
Most én mondom ugyanezt az itt állók felé: Ki áll a hithősök sorába? A következő korok hősei itt állnak közöttünk. Akik az előttünk járók életpéldájából erőt merítve a jelenben és a jövőben válnának Isten hiteles tanúivá. Lehet, hogy a jelen világban névtelen hősök lesznek. Nevüket nem vésik szobortalapzatra, vagy emléktáblára, de a Bárány Jézustól kapott új nevük ott fog ragyogni az Élet könyvében kitörölhetetlenül.
Befejezésül Dániel próféta Szentlélektől ihletett szavait idézem, aki ezt írta: „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra. Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dániel 12,3)
Most pedig egy főhajtással és koszorú elhelyezésével, emlékezzünk a nagyfejedelem életpéldájára és egy rövid hálaimával fejezzük ki tiszteletünket Történelem Ura előtt, aki királyokat dönt és emel népe védelmezésére, megmentésére, vagy éppen ítéletére. Mert övé minden hatalom mennyen, földön, most és mindörökké. Ámen!

Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész

Elhangzott: Budapest - Hősök tere, 2013. október 20.

 

A megemlékezésnek méltó keretet adott a Nagyvárad-Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet ének- és zenekarának nagyszerű szolgálata Bokor Barnabás karnagy vezényletével.