KORNYA-CENTENÁRIUM ERDÉLYBEN BIHARDIÓSZEGEN
|
Kornya Mihály (1844-1917) |
A Kárpát-medence magyar
baptistáinak lánglelkű ugartörő evangélistájára, Kornya Mihályra emlékeztünk halálának 100. évfordulója alkalmából
Bihardiószegen 2017. október 15-én, a Magyarországi
Baptista Egyház és az Erdélyi
(Romániai) Baptista Gyülekezetek Szövetsége közös Történelmi Bizottsága által szervezett ünnepi istentiszteletén.
A
magyarországi és erdélyi Kornya Centenáriumi megemlékezés sorozat záróalkalmán
felelevenítettük azokat a lelki értékeket, amiket példás hitelődünk életében
láttunk, és amihez mi is ragaszkodunk.
Az
ünnepség a szomszédos szalárdi gyülekezet fúvószenekarának szolgálatával indult, a
Kornya idejében 1906-ban épült imaház előtt. Majd Kiss Zoltán helyi lelkipásztor köszöntő szavait
követően Kiss Lehel, az erdélyi Történelmi Bizottság
elnökének bevezető szolgálata következett.
|
A jubileum résztvevői a bihardiószegi imaházban |
Mados Attila Bihardiószeg polgármester örömmel
jelentette be, hogy a helyi gyülekezet százszázalékos támogatása mellett az
imaház melletti utcát, ahol Kornya Mihály is lakott, róla fogják elnevezni. Ezt
követően Dr. Kovács
József lelkipásztor
rövid beszéde következett.
Ezt
követően Kelemen Sandor Tomi: "Kornya
Mihály és családja származástörténete" és Dr. Borzási István: "Erdélyi magyar baptista
missziótörténet" című könyveinek bemutatására került sor, melyet Fazakas György lelkipásztor rövid szolgálata
egészített ki.
|
Kornya Mihály életéről Mészáros Kálmán egyháztörténész tartott előadást |
Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész, a Magyarországi
Baptista Egyház Történelmi Bizottságának elnöke "Kornya Mihály a Kárpát-medence magyar baptistáinak ugartörő
misszionáriusa" címmel tartott vetítettképes előadást. Az ünnepi
alkalmat Pardi Félix, a Romániai Baptista Gyülekezetek
Szövetsége elnökének igehirdetése zárta.
Ez
után az egész gyülekezete az imaház elé vonult, ahol egy
|
A jubileum szolgálattevői Kornya Mihály fényképe és szószéke körül Kelemen Sándor Tomi, Dr. Kovács József, Kiss Zoltán, Veres Efraim, Dr. Mészáros Kálmán, Pardi Félix, Kiss Lehel, Dr. Borzási István, Fazakas György, Zsisku Lajos, Mados Attila |
Emléktábla
leleplezésére került sor Veress Efraim missziókerületi elnök igei
szolgálatával. Majd a fúvószenekar vezetésével a gyülekezet a baptista temetőbe
vonult, ahol Kornya Mihály sírját megkoszorúzva Kiss Lehel bátorító szavai
után, Asztalos Imre, Zsisku Lajos és
Dr. Mészáros Kálmán
lelkipásztorok adtak hálát Istennek a példamutató hitelőd mindhalálig hű
életéért. Soli Deo Gloria!
-------------------------------------------------------
MIT
KELL TUDNI BIHARDIÓSZEGRŐL?
Bihardiószeg,
egy 6500 lelket számláló községközpont Bihar megyében. A település Nagyváradtól
31 km-re, északra, az Ér folyó bal partján fekszik. A község néhány kilométerre
található a magyar-román határtól, közvetlen összeköttetése van közúton a
Létavértes-Székelyhíd határátkelővel.
|
Kornya Mihály lelkipásztorsága idején, 1906-ban épült Bihardiószegi Baptista Imaház |
A
hagyomány szerint Bihardiószeg lakói a tatárjáráskor a határában levő szőlőhegy
aljában, egy diófásban húzták meg magukat, és itt építettek új falut maguknak.
A legenda szerint a térség mocsárvilágának egyik szigetén egy diófa állt,
melybe szeget vertek, hogy a pihenni vágyó vándorok ráakaszthassák
tarisznyájukat. A „dió-szeg” környékén később település alakult.
1551.
február 3-án I. Habsbug Ferdinánd
követei és Fráter György itt kezdték
meg a tárgyalásokat az önálló Erdély átadásáról. Bocskai István és hajdúi 1604. október 15-én Bihardiószeg közelében
arattak győzelmet a császári seregek felett.
Ez
a győzelem volt az első sikere az 1526 után három részre osztott magyarságnak. Petőfi Sándor a magyar költészet egyik
legismertebb és legkiemelkedőbb alakja 1843-ban járt Diószegen egy kis színi
csoporttal.
|
Kornya Mihály háza, a róla elnevezett utcában Bihardiószegen |
A
bihardiószegi Zichy-kastélyt az 1700-as évek legelején építették. Mára már
műemléképületté van nyilvánítva. Az ingatlan építését a holland származású Jan Frans van Bronckhorst en Gronsveld
császári ezredes kezdte el. Később az évek, évszázadok során az éppen aktuális
igények szerint sokat változott, bővült a belső tér. A négyszögben záródó,
klasszicista stílusú kastély zárt belső udvarában cserjék, fák találhatóak.
Nemcsak a közösségi szórakozást segítő, nagy bálteremnek adott helyet, de az
elcsendesedésre alkalmat nyújtó kápolnának is.
Gróf Széchényi István, aki a IV. Hessen-Homburg Huszárezred
hadnagyaként 1821-1825 között Bihardiószegen tartózkodott. A legnagyobb magyar
ebben az épületben volt elszállásolva, amikor a huszárezred kapitányaként
katonai szolgálatát teljesítette négy éven keresztül a térségben.
Irinyi János (1817 - 1895) magyar vegyész, a
zajtalan és robbanásmentes gyufa feltalálója is Bihardiószegen született.
1910-ben
6269 lakosából 6206 magyar volt.
---------------------------------
MIT
KELL TUDNUNK KORNYA MIHÁLYRÓL?
Kornya
Mihály (Nagyszalonta, 1844. február 22. – Bihardiószeg, 1917. január 3.) a több
mint másfél évszázados magyar baptista misszió legdinamikusabb időszakának
meghatározó egyénisége. Gyakran nevezik parasztapostolnak illetve
paraszt-prófétának is.
Paraszti
családban született. Ötéves volt, amikor apja meghalt; fiatal korától dolgoznia
kellett a megélhetésért. Egy ideig a Rozvány családnál volt intéző, majd
parádés kocsis. 1865-ben kilépett a szolgálatból, és önálló gazdálkodásba
kezdett. 1866-ban házasodott össze Pataki
Zsigó Máriával, akitől hét gyermeke született. Négy lánya fiatalon hunyt
el, 1914-ben egyetlen fia az első világháborúban a fronton vesztette életét.
|
Kornya Mihály missziómunkája Nagyszalontáról indult |
Tóth Mihály rábeszélésére részt vett Novák Antal
bibliaárus igehirdetésén; ennek hatására tért meg, és 1875. augusztus 26-án
Meyer Henrik bemerítette. Az ő házánál tartotta istentiszteleteit a
nagyszalontai baptista gyülekezet. Éveken át hirdette az evangéliumot a
környező falvakban. 1877. november 11-én Meyer Henrik „vénné” avatta.
1890.
május 17-én felesége elhunyt, (44 éves korában) újranősült, második felesége
ugyanabban az évben özvegy Takácsné Tóth
Máté Zsuzsánna lett, aki két gyermeket hozott a házasságba. 1893-ban a
nagyszalontai körzetet Tóth Mihályra bízta, és Bihardiószeg központtal új
területen folytatta a missziót. Először Derecskére, majd Nagyváradra, 1903-ban
Diószegre költözött.
|
Kornya Mihály ugartörő evangélista misszióföldje |
Amikor
1905-ben az állam elismerte a magyarországi baptista egyházat, Kornya (Meyer
Henrikkel és Tóth Mihállyal együtt) ellenezte ezt. 1912. április 5-én
megalakult a Magyarnyelvű Szabad Baptista Szövetség Bihardiószeg központtal,
amelynek elnöke Kornya Mihály lett.
Négy
évtizedes munkássága során számos gyülekezetet alapított Bihar megyében, Pest
megyében és a Szilágyságban, 328 alkalommal tartott bemerítést, és mintegy 11
000 hitvallót merített be. Missziós tevékenységét – tolmács segítségével – az
Arad megyei románok körében is folytatta.
|
Az ünnepi megemlékezés zárásaként piros-fehér-zöld szalagos koszorút helyeztünk Kornya Mihály sírjára |
Kornya
Mihályt 73 évesen hívta haza az Úr. Ez a hír az egész ország hívő népét megrázó
esemény volt. Temetésére nagy tömeg gyűlt össze 1917-ben Bihardiószegen a
sírkertben, melyen Meyer Henrik búcsúztatta megrendült szavakkal. Percekig nem
tudott megszólalni a zokogása miatt. „Elszorul
a szívem, testvérem, oly kedves voltál nekem” – kezdte beszédét, Dávidnak
Jónátán sírjánál mondott búcsúbeszédét idézve.
Kornya Mihály élete és szolgálata méltó
arra, hogy példaként tekintsünk rá, mint ahogy erre a Szentírás szavai is
biztatnak: "Ne feledkezzetek meg
vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük
végére, és kövessétek hitüket." (Zsidók 13:7) Emléke legyen áldott!
Dr. Mészáros Kálmán
egyháztörténész