2017. augusztus 30., szerda

HOGYAN LEHET GYŐZNI A KÍSÉRTÉSEK FÖLÖTT?

HOGYAN LEHET GYŐZNI A KÍSÉRTÉSEK FÖLÖTT?
A felvétel 2017. augusztus 27-én készült, 
Kispesti Baptista Gyülekezet istentiszteletén. 
Igét hirdet Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor.
Bibliai textus: 
"Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré." Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik."
Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe." Jézus ezt mondta neki: "Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!"
Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: "Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem." Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki."  (Máté 4,1-11)

2017. augusztus 19., szombat

Ősök hagyománya, vagy Isten élő igéje? - Prédikáció

A felvétel 2017. augusztus 13-án készült a Kispesti
Baptista Gyülekezet istentiszteletén. 
Igét hirdet Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor.
Bibliai textus: "Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem. 
De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai."
(Máté 15,1-9)

2017. augusztus 11., péntek

Kapernaum: Barangolás Jézus városában

Bibliai tanulmányúton jártunk a Szentföldön. Ennek során jutottunk el a Genezáreti tó partján található Kapernaum városába is. A zarándokút ismeretterjesztő lelki vezetője Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész volt. A dokumentumfilm operatőre Nagy László, programszerkesztője Nagy Erzsébet volt. A zarándokút az Éjféli Kiáltás Misszió szervezésében jött létre.

2017. augusztus 9., szerda

Jerikó: Jézus nyomában a megkísértés hegyén

Bibliai tanulmányúton jártunk a Szentföldön. Ennek során jutottunk el Jerikó városába is. A zarándokút ismeretterjesztő lelki vezetője Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész volt. A dokumentumfilm operatőre pedig Nagy László volt. A zarándokút az Éjféli Kiáltás Misszió szervezésében jött létre 2017-ben