Bibliai tájakon: Maszada

A hazafiság és szabadságszeretet tragikus emlékhelye

Maszada ősi fellegvár nevének eredeti jelentése a héber „erőd” szóból származik, amely a Holt-tenger dél-nyugati partvidékén található. Maszada erődje egy magányos, hatalmas sziklatömb tetején helyezkedik el, ott, ahol a Júdeai-sivatag meredeken szakad le a Holt-tenger felé, En-Geditől mintegy 25 km-re délnek. Ez a meredek keleti szikla 440 méterrel magasodik a Holt-tenger szintje fölé. Nyugaton a hegytömb körülbelül 100 méterrel emelkedik ki a környezetéből. A rombusz alakú sziklatömb hossza észak-déli irányban 650 m, míg kelet-nyugati kiterjedése 300 m. A várat és a hozzá tartozó palotát még Nagy Heródes építette megközelíthetetlen „sasfészekként” magának Kr. e. 37-31 között. Josephus Flavius szerint "úgy került hatalomra, mint egy róka, úgy uralkodott, mint egy tigris, és úgy halt meg, mint egy kutya.” Heródes rettegett uralkodó volt, zsidó alattvalói gyűlölték, barátai elfordultak tőle. Sírját a közelmúltban tárták fel Herodionban.

A Maszada erőd

Nagy Heródes, a Római Birodalom, Júdea nevű provinciájának a királya volt. Nevében a nagy jelző nem megtisztelő cím, jelentése: idősebb. Heródes vér szerint nem volt zsidó, politikájának egyetlen vezérfonala volt: a Róma iránti totális hűség. Maszada-n, csodálatos palotát épített, víztározókkal, a hozzájuk kapcsolódó vízvezeték rendszerrel, padlófűtéses szaunákkal, és gabonaraktárakkal. A szikla teteje nagyon nehezen érhető el, a keleti oldalon mintegy 400 méter, a nyugati oldalon 91 méter magas. A fennsík nagyjából rombusz alakú, 550 méter hosszú és 270 méter széles. Mivel Maszadán szinte soha nem esik eső, a Jeruzsálemből, árvízszerűen lezúduló esővizet fogták fel gátak segítségével, majd csatornákon keresztül, a sziklába vésett ciszternákba vezették. 100 ezer m3 vizet tudtak tárolni, ami tíz évre elegendő mennyiség. Megközelíteni meglehetősen nehéz, mert az úton a haladást sziklacsoportok és az őket körülölelő völgyszakadékok gátolják. A hegy megközelíthető kelet felől drótkötélpályás felvonóval és három, a kapuhoz vezető keskeny és kanyargós ösvényen.

Maszada erődje a zsidó hazaszeretet megnyilvánulásának egyik emblematikus helyszíne. Az erőd hiteles történetét a Rómában élő és görög nyelven alkotó zsidó történetíró, Josephus Flavius munkáiból ismerjük, aki a Kr.e. 66-ban kitört zsidó felkelés egyik vezéralakja volt, majd az elnyomó rómaiak zsoldjába szegődött és írta meg historikus visszaemlékezéseit.

Nagy Heródes Krisztus előtt 40 körül foglalta el Izrael trónját. Nevéhez kötődik Jézus születése idején a betlehemi gyermekek tömeges kivégzése is. Heródes, aki sémi származása ellenére szerezte meg a zsidók országa feletti hatalmat, uralma megszilárdítása érdekében a rómaiakkal szövetkezett. Nagyszabású építkezéseket indított el országszerte, többek között ekkor készült el a Földközi tenger partján található Cézárea római helytartói központ és királyi palotarendszer. Jeruzsálemben negyven éven át tartott a zsidók legszentebb vallási központjának a templom restaurálása és újjáépítése. Ekkor kezdett hozzá a Maszada erődrendszer kiépítéséhez is egy régi erődöt épített át minden luxust kielégítő királyi rezidenciává. Heródes halála után (-4) a rómaiak egy helyőrséget állomásoztattak Maszadán.

Jeruzsálem felgyújtása és lerombolása

Amikor Claligula császár elrendelte, hogy állítsák fel a szobrát Jeruzsálemben, a zsidók Szent Templomában és őt is Istenként tiszteljék, ez a zsidóság körében óriási fölháborodást keltett. Kr.e. 66-70 körül a rómaiak ellen zsidó nemzeti felkelés tört ki, amit a zelota mozgalom tagjai vezettek, mint zsidó szabadságharcosok. Krisztus után 66-ban amikor a zsidók fellázadtak a gyarmatosító Rómával szemben, kitört a lázadás, ami lassan népfelkeléssé, majd megállíthatatlan szabadságharccá, sőt később igazi háborúvá terebélyesedik. A zelótáknak nevezett keményvonalas fanatikus zsidó szabadcsapatok – élükön egy Menahem nevű parancsnokkal – elfoglalják Maszadát és családostól ide menekültek és hosszú időre besáncolták magukat a fellegvárban.

A Birodalom nem nézhette tétlenül, hogy egyik provinciájában egymás után arat győzelmet egy leigázott nép szabadságharcos hadereje, ezért Néró utasítására Vespasianus császár és fia, Titus, a későbbi császár vezette. Kr. u. 70 tikkasztó nyarán augusztusának végén a rómaiak bevették Jeruzsálemet is. Ennek a drámai eseménynek a részletei, például a hétágú Menóra és jeruzsálemi templom elrabolt értéktárgyai, a később Titusz néven császárrá lett hadvezér tiszteletére Rómában emelt diadalíven örökítették meg. A főváros után sorra kapitulál a többi erődítmény és település, - köztük a Szentírás sokszorosítását és őrzését biztosító, az ugyancsak a Holt-tenger partján található Qumrán település szerzetesi kolostorrendszerét földig rombolták és kirabolták.  

(Mint ismeretes, a Qumránban élő esszénusok zsidó vallási csoportosulás volt, akik önmegnevezésükben gyakran használták a "világosság fiai" nevet. Júdea sivatagaiban, hegységeiben, szigorú, a kor összes többi izraeli csoportjához képest legszigorúbb vallási, rituális keretek között élő zsidók voltak. A Holt-tengeri tekercsekből lehet többet megtudni titokzatos vallási gondolkodásukról és gyakorlatukról. A Kr.u. 28-ban prófétaként fellépő Bemerítő/Keresztelő János is valószínűleg az esszénus közösség tagja volt. A bűnöktől való megtisztulást és a megtérés fontosságát hirdette a zsidóságnak, és ennek érdekében a Jordán folyóban alámerítette a bűneit őszintén megvalló követőit. A keresztelés alámerítéssel történt, ami a halált és a tisztulást is jelképezi.)

A római hadsereg 3 évig ostromolta a Maszada erődöt

Kr. u. 66-ban a zsidó lázadó egy csoportja csellel bevette Masada várát, majd Jeruzsálem ostroma és a templom pusztulása után 70-ben újabb lázadók csatlakoztak a zélóták szabadcsapatához, mígnem 73-ban már csak Maszada tartott ki, ahol bizonyos Eleázár ben Jáir, Menahem rokona a várkapitány. Érezte ő is, hogy előbb-utóbb szorulni fog a hurok, de katonai esküje kötelezi: a várat nem adhatja fel, noha a védők száma, a családtagokat is beleszámítva, az ezret sem érte el.

Az ostromot nagyon alapos előkészület előzte meg; a rómaiak mindent bevetettek, amit haditechnikából, taktikából, stratégiából és lélektani hadviselésből ember valaha is megtanult. Voltak például remek ballistáik (hajítógépeik), amelyek képesek voltak 20-25 kilós szikladarabokat 400-450 méterre lőni. Rendszeresen használtak faltörő kosokat is. Hadmérnökeik a teljes hegyet körbekerítették egy három méter magas és másfél méter széles, bástyákkal megerősített fallal, a légiósok rendszeresen étkezhettek és a környék forrásaitól folyamatosan hordhatták a vizet.

A védők elszántsága azonban minden támadás után csak nőtt. 74 tavaszára a támadók még egy mesterséges kőlejtőt is építettek a hegy lábától a fennsík magasságáig, amelyhez több ezer tonna követ használtak fel. Az ostromgépekkel a rámpán fölfelé haladva meggyújtott fadarabokat és görögtüzet is hajigáltak át a várfalon. A közel 30 000 főnyi római sereg három évig ostromolta az erődöt, végül egy rámpát építettek az erőd falához, hogy azon keresztül törjenek be az erődbe.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a zsidók által uralt fellegvár további védelme kilátástalan, a parancsnok összehívta harcosait és röviden felvázolta a várható szomorú jövőképet, a több mint kétszáz napos ostromban kifáradt római támadók várható reakcióit, különös tekintettel a védők között szép számmal fellelhető lányokra és asszonyokra nézve. Egyetlen megoldást látott kivitelezhetőnek: a forgatókönyv szerint a harcosoknak meg kell ölniük családtagjaikat, majd egymást. Josephus Flavius, A zsidó háború, című művében a következőképpen örökítette meg a drámai beszédet:

Rámpa építése a Maszada erőd oldalán

”Vitéz bajtársaim! Már régóta szilárd elhatározásunk, hogy sem a rómaiaknak, sem másnak nem hódolunk meg, csak az Istennek, mert ő az igazi és törvényes ura az embernek. Bizonyosan tudjuk, hogy holnap az ellenség kezére kerülünk. De most még kedveseinkkel együtt szabadon választhatjuk a nemes halált. Amíg szabad a kezünk és markunkban a kard, tegyük meg a legszebb szolgálatot, amit megtehetünk. Haljunk meg úgy, hogy nem hajtjuk fejünket az ellenség igájába, feleségeinkkel és gyermekeinkkel szabad emberek módjára hagyjuk itt az életet! Kötelességünk volna már nevelésünk alapján példát adni másoknak, hogy szívesen vállaljuk az önkéntes halált. Ezt parancsolják törvényeink, ezért rimánkodnak feleségeink és gyermekeink; Isten rótta ránk ezt a kényszerűséget, a rómaiak épp az ellenkezőjét akarják: hogy egyikünk se haljon meg a vár eleste előtt. Siessünk tehát, keserítsük meg győzelmük remélt ízeit, hadd fogadja őket itt hősiességünk csodája és a megdöbbentő halál!” (Josephus Flavius, A zsidó háború, Talentum kiadó, Budapest, 1999.)

A felhívás megtette a hatását, a zelóták mindent felgyújtottak, amit a rómaiaknak még nem sikerült, majd kardot ragadtak és megölték családjukat. Sorsot húztak és kiválasztották, hogy ki legyen az utolsó tíz katona, akik leszúrják a többieket. Miután ez megtörtént, a tíz hátramaradott ismételten a sorsra bízta, ki legyen a legutolsó, aki kilencüket megöli és ezután elköveti a legnagyobb bűnt, amit zsidó elkövethet: öngyilkos lesz.

Cserépdarabokra felkarcolták a tíz nevet, majd kisorsolták az utolsót, aki valóban elvágta kilenc bajtársa torkát, végül önmagával is végzett, hogy elkerüljék a rabszolgaságot. Pészach másnapján, amikor a diadalmas rómaiak teljesen áttörték a falat és behatoltak az erődbe, ott már csak halottakat találtak. Iosephus Flavius leírása szerint, miután a rómaiak áttörték a falat, lángokban találták a raktárakat és a védők öngyilkosságot követtek el, vagy egymást ölté meg. Csak két nőt és 5 gyereket találtak életben. Iosephus Flavius valószínűleg az ostromban résztvevő katonák beszámolói alapján írta saját beszámolóját. Számos eltérés van viszont Iosephus beszámolója és az ásatások eredményei között. Iosephus például csak egy palotát említ a kettő feltárt palotából, és a 960 várvédőből csak 28 maradványait találták meg.

Maszada erődben készített rövidfilm

A zsidók Masada-t kegyhelynek tartják, mivel ez volt a helyszíne hősies küzdelmüknek, itt íródott, a rabszolgaság helyett, a halálba menekülő katonák története. Masada, a zsidók szemében a hősiesség jelképe. Masada volt az utolsó erőd, amit Jeruzsálem lerombolása után még tartani tudtak a zsidók, az időszámítás utáni 70-ben. Masada erődje a zsidó hazaszeretet megnyilvánulásának egyik emblematikus helyszíne, ezért az erőd gyakran a katonai eskütételek színhelye. "Masada nem eshet el soha többé"így hangzik az izraeli hadsereg mai esküje.

A Masszádát utoljára  a Bizánci birodalom idején lakták, egy kis templom volt itt található. Ma egy szabadtéri szinpad található a történelmi falak alatt, ahol a zsidó nép egyiptomi rabigából való szabadulás történelmi eseményét idézik föl Verdi, Nabucco című operája segíítségével. Befejezésül hallgassuk meg ennek az operának leg jellemzőb részletét a "Rabszolgák kórusát"!

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész



 

Bibliai tájakon: Cézárea Filippi

Ahol Jézus nyílt hitvallásra szólította föl tanítványait

Cézárea Filippi ókori római város romjai a Galileai-tengertől északra, a Jordán forrásánál található a Hermon-hegy lábánál. A folyó tiszta vize egy hatalmas vöröslő kőszirt alól tör elő, majd egyre bővülő folyamként zuhog alá a sziklákkal tarkított medrében. A város romjai az Izrael által megszállt Golán-fennsík északi részén fekszenek.

Jordán forrása Cézárea Filippiben

Nagy Heródes fia, Heródes Fülöp Kr. e. 3-ban ezt a virágzó kultuszhelyet politikai és vallási székhelyévé építtette ki és a császár és alapítója tiszteletére neveztette el Cézárea Filippinek. II. Agrippa később Néroniasz-nak nevezte el Néró császár után. A későbbi évszázadokban a város elveszítette jelentőségét és visszanyerte eredeti nevét, Pániászt. Ma egy falu áll itt Bánjász néven.

Neve többször változott Bánjász, illetve Páneion, Páneász vagy Pániász. A település elnevezése eredetileg Pán nevű görög istenség nevéből ered. Pán (görögül Πάν) ugyanis a görög mitológiában a pásztorok kecskeszarvú, -lábú, és -farkú istensége volt. Kedvencei a kecske- és birkapásztorok, de a halászok és vadászok is az ő védelmét élvezik. A mitológia szerint szoros kapcsolatot tartott fenn a nimfákkal, táncolt, énekelt és játszott velük. Jellegzetes hangszere a pánsíp, mellyel gyakran ábrázolják együtt.

A kecskeszarvú, patáslábú, vasvillás, ördögképű Pán istenség kegyhelye
Cézárea Filippiben

Cézárea Filippi városa eredetileg a görög-római eredetű Pán pogány istenség vallási kultuszának volt a népszerű központja. A Pán-kultusz helyszínei ugyanis abban az időben nem templomok voltak, hanem az istenség egyéniségének megfelelően barlangok voltak. Pán tisztelői fenyőágakkal és cserfalombokkal koszorúzták magukat és tehenek, bakok, juhok mellett tejet, mézet és mustot áldoztak neki. Ennek cseréjében a mitológia szerint Pán istenség, sípjának hangjával elriasztja a kalózokat és a szerelmesek egymásra találhatnak. Viszonylag sok ábrázolás maradt fenn, és mivel a kereszténység szemében pogány szokás volt a szobrászat, így a sátán alakját többnyire Pánról mintázták meg. Kezébe Poszeidón háromágú szigonyát adták, így alakult ki a ma ismert ördög-kép.

A hiedelem szerint a Cézárea Filippi fölött magasodó sziklaszirt egyik hatalmas barlangjában lakott a félelmetes ördögkinézetű istenség, akinek a megbékítésére oltárokat, kisebb szentélyeket és különleges alakzatú kegyhelyeket építettek a környékből idezarándokoló hívek.

Az Újszövetség feljegyzése szerint Jézus Krisztus is megfordult itt tanítványaival egy ízben. Itt kérdezte meg a Mester követőit, hogy kinek ismerték meg őt. Ennek nyomán jelentette ki Péter, hogy a Szabadító „a Krisztus, az élő Istennek a Fia”. Jézus ezt követően ígérte Péternek a menny királyságának kulcsait:

Cézárea Filippi madártávlatból

„Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: "Kinek mondják az emberek az Emberfiát?" Ők így válaszoltak: "Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának." Erre megkérdezte tőlük: "Hát ti kinek mondotok engem?" Simon Péter megszólalt, és így felelt: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." Jézus így válaszolt neki: "Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” (Máté 16,13-18)

Jézus egyértelmű kinyilatkoztatásából világossá válik, hogy Péter mennyei ihletésű sziklaszilárd hitvallása képezi az általa fölépülő anyaszentegyház alapját, amely fölött a pokol erői (lásd Pán istenség ördögi hatalma) sem tud diadalmaskodni. Más teológiai megfontolások viszont Péter személyét tekintik az egyház alapjának, első pápájának. Ennek az elvnek tarthatatlanságát a párbeszéd folytatásában igazolva látjuk, amikor Jézus a nem Isten szerint gondolkodó, azaz a Sátán által befolyásolt és emberi logika szerint okoskodó Pétertől elhatárolja magát:

„Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: "Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!" Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: "Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint." (Mát. 16:21–23).

Mindez Cézárea Filippi előbb ismertetett idegen szellemiségű közegében zajlott le. Vajon mi mit feleltünk volna Jézus kérdésére? Mi kinek tartjuk őt? A Szentlélek vonzásában élünk és szólunk, vagy istentelen eszmék, vagy torz vallási hiedelmek fogságában vergődünk még. Jézusban az Isten Fia, a Szabadító látogatott meg bennünket, aki képes kimenteni a tudatlanságból és mozdíthatatlan sziklaszirtként biztos alapot tud adni a Reá épülő lelki házunknak is!

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész

 

 Bibliai tájakon: Megiddó - Armageddon

Végidők ütközetének feltételezett helyszíne?

Megiddó ősi kánaánita alapítású erődítmény valamikor nagy jelentőségű hadi és közigazgatási központja volt a térségnek a mai Izrael területén a Jezréel-völgyében, Názárettől 15 km-re. A ma már lakatlan, romjaiban is monumentális, valamikori királyi főváros rengeteg titokzatos emléket rejt. A Megiddó hegymagaslat területén végzett régészeti feltárások a településen 18 kultúrréteget tártak fel. A város közepén kánaánita templom romjait ásták ki, amely köré épült az első város valamikor a Kr. e. 3. évezred fordulóján épülhetett. A templom köré fal is épült. A város utcahálózata tervszerű. A templomok és paloták körzetét nagy lakóházak, háztömbök szegélyezték, majd kisebb lakóházas tömbök következtek. A feltárt Megiddó területén ma egy jó állapotban megmaradt városkapu, hatalmas gabonasiló, kiépített lóistálló, illetve elképesztő méretű ciszterna is található itt, ezen kívül egy jól körülhatárolható kultikus területen, egy központi oltár is látható.

Az Amarna-levelek (Kr. e. 14. szd.) feljegyzései szerint először III. Thutmószisz egyiptomi fáraó az Eufrátesz felé vonulva aratott itt Kr.e. 1456-ban döntő győzelmet Szíria és szövetségesi fölött. A fáraó, miután a várost elfoglalta, stratégiai jelentősége miatt (itt húzódott ugyanis az Egyiptomot Mezopotámiával összekötő hadi út) fontos katonai támaszponttá és egyiptomi közigazgatási központtá tette. A csata következményeként Szíria egyiptomi fennhatóság alá került és az Egyiptomi Birodalom közvetlen szomszédja lett. Annak ellenére, hogy az egyiptomi fáraók az itt élő őslakosságot vazallusaikká tették, köztük Megiddót is, a város fejlődése nem tört meg. A város lakói egy mesés, új palotát építettek, ami a régit messze felülmúlta. A maradványok között gyönyörű arany foglalatokat, pokolköveket (lápisz) és elefántcsontból faragott figurákat találtak.

Megiddó archeológiai feltárása során 18 egymásra épülő réteget
tártak föl az ősi kánaánita főváros területén

Biblia több ízben is említi a város nevét történelmi nevezetességű csaták színhelyeként. Józsué a honfoglalás után legyőzte Megiddó királyát (Józsué 12,21), de az izraeliták rövid ideig birtokolhatták csak a várost, mert a Kr. e. 12. században a tengerparttól az ország belseje felé előretörő filiszteusok foglalták el Megiddót és az egész Jezréel síkságot. Dávid király azonban Kr. e. 1000 körül legyőzte a filiszteusokat, Salamon pedig a 10. században az ország ötödik közigazgatási központ székhelyévé építette ki Megiddót (1. Királyok 4,12). Ebben a korszakban épült egy hatalmas királyi palota is amit ünnepi alkalmakon használhtott az uralkodó. Salamon városát a Sesonk (Sisák) fáraó leromboltatta. Aháb király azonban a 9. században újjáépített és palotáiban fényes udvartartást vezetett be. Salamon palotái fölé 450 ló befogadására képes hatalmas istállót építtetett. Aháb király, akinek Megiddó különösen is fontos lehetett, mert a város felesége főníciai otthonához vezető út mentén feküdt, így jelentős felújításokat végzett a királyi vár falai, kapui megerősítésében. Ősi kánaánita mintára és felesége Jezabel tanácsára Megiddót a pogány Baál kultusz vallási központjává kívánta volna ismét visszaformálni. Emellett egy hatalmas vízi alagútrendszert is vájatott a sziklaszirtbe. Ezzel megteremtette Megiddó virágkorát. Ez a korszak Kr. e. 733-ban szakadt félbe amikor az asszírok III. Tiglatpileszár vezetése alatt elfoglalták.

A Megiddónál vívott másik híres ütközet Kr. e. 608-ban zajlott le. A város az asszírok Kr. e. 630-ban bekövetkezett kivonulása után Júdea királyának, Jósiásnak a kezére került, aki szembeszállt az asszírok kivonulása után keletkezett hatalmi vákuumot betölteni akaró II. Nékó fáraóval. Az egyiptomi sereg ugyan az újbabiloni terjeszkedés visszaszorítása érdekében indult útnak, de Júdea királya is fenyegetve érezte a hatalmát és ezért választotta az ellenállást. A csatát, amelyben Jósiás is elesett (Kr. e. 609-ben) az egyiptomiak nyerték. Jósiás utódját, Joakház II. Nékó megfosztotta trónjától és egyiptomi fogságba vetette, ahol meg is halt. Júdea királyává a fáraó ezekután Joákimot tette meg, s így az ország egy időre Egyiptom vazallusa lett. A perzsa uralom idején (Kr. e. 538 után) Megiddót elhagyták lakosai. A római megszállás idején a 6. légió táborát állították itt fel. Az újkorban pedig Napóleon verte vissza innen 1799-ben a törököket. A város és környéke az évszázadok során még több ízben volt kisebb-nagyobb csatározások színhelye. Utoljára 1918-ban az Allenby tábornok vezette brit erők mértek itt súlyos vereséget a Török Birodalom csapataira.

A Biblia szerint (Jelenések Könyve 16,12-16) itt Megiddó környékén fog sor kerülni a végidők legsúlyosabb csatára, az Armageddonra is, amikor a "fenevad" erői összecsapnak Isten hadaival, melyet Mihály arkangyal vezet…

Az Armageddoni csata

"A Biblia szerint a jó és rossz közötti harc végkifejletét az Armageddoni csata néven emlegetett ütközetben láthatja majd a világ. Az Armageddon szó a héber „har megiddôn” név fordítása, aminek jelentése Megiddó dombja vagy magaslata, és egy Izraelben, Haifától keletre található területet takar. A szóban forgó magaslat előtt terül el Josafát völgye és az Esdraelon síkság.

Az Armageddoni csatát megelőzően a világ irányítását egy ördögi diktátor veszi át, akit a Biblia Antikrisztus néven említ. Az Antikrisztus birodalma minden korábbi világbirodalomnál hatalmasabb lesz (Dániel könyve 8:23-25, 11:21-24). Hét éves uralmának első három és fél éve után, istennek nyilvánítja magát és azt követeli, hogy minden ember őt imádja (II. Thessalonikabeliek 2:3-4). Az Antikrisztus jobbkeze, akit a Jelenések könyve „hamis prófétaként” említ, valamiféle képmást állít neki, amit a Biblia több helyen „pusztító utálatosságnak” hív. A hamis prófétának „megadatik, hogy lelket leheljen a fenevad képmásába, hogy megszólaljon a fenevad képmása, és hogy akik nem imádják a fenevad képmását, azokat mind megölesse.” (Jelenések 13:15) Ugyanez a hamis próféta fogja bevezetni a „fenevad bélyegével” fémjelzett gazdasági rendszert, melynek lényege, hogy a kézbe vagy homlokba ültetett személyre szóló jel nélkül senki nem fog tudni venni vagy eladni. „És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma.” (Jelenések 13:16-17)

Ekkor veszi kezdetét a Bibliában „nagy nyomorúságként” emlegetett három és fél éves időszak, amiről maga Jézus így beszélt: „Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” (Máté 24:15-21) Az Antikrisztus minden igyekezete ellenére lesznek egész nemzetek, akik fellázadnak és háborút indítanak az Antikrisztus birodalma ellen, visszautasítva, hogy behódoljanak a sátáni vezetőnek vagy elfogadják „bélyegét” (Dániel 11:40-44).

A három és fél év végén Jézus visszatér a földre „az ég felhőiben, nagy hatalommal és dicsőséggel (Máté 24:29-31), hogy kimentse követőit. Ekkor mindazok, akik elfogadták Jézus, felemelkednek a földről, új, hallhatatlan testükben és csatlakoznak Jézushoz a mennyországban tartandó hatalmas győzelmi ünnepségen, a „bárány menyegzőjén” (I. Korinthusbeliek 15:51-52, I. Thessalonika 4:16-17, Jelenések 19:7-9).

Ugyanebben az időben Isten kitölti ítéletét az Antikrisztus gonosz erőire a földön, akik, miután kegyetlenül üldözték Isten követőit és pusztulást hoztak a világra, megtapasztalják a földi poklot (Jelenések 16:1-11). Sajnos ezek az emberek Isten ítéletének elszenvedését követően sem térnek meg gonoszságukból és ahelyett, hogy Istenhez fordulnának, úgy döntenek inkább Istent okolják minden bajukért (Jelenések 16:8-11).

Az Antikrisztus csapatai Josafát völgyében gyűlnek össze, Megiddó, azaz Armageddon magaslata mellett, hogy megütközzenek a világbirodalommal szembenálló erőkkel (Jelenések 16:12-16). A csata Megiddótól egészen Jeruzsálem kapujáig dúl majd (Jóel 3:10-14, Zakariás 14:1-5).

Jézus és valamennyi követője, a történelem minden korszakából, fehér mennyei lovakon visszatér erre az alkalomra a földre, hogy elpusztítsa az Antikrisztus erőit, a vele szembenállókat pedig kimentse (Jelenések 19:11-21, Zakariás 14:1-5, Ezékiel 39:17:22). A mészárlás olyan rettenetes lesz, hogy csak Izraelben hét hónapba telik majd, míg az összes halottat eltemetik és további hét évbe, míg a csatából hátramarad romokat eltakarítják (Ezékiel 39:9-16).

Az Armageddoni csata során a hamis próféta és az Antikrisztus „elfogatnak” és mindketten egyenesen a tűz tavába, azaz a pokolba kerülnek (Jelenések 19:20, Dániel 7:11). A sátánt pedig, aki az Antikrisztust megszállta korábban, egy angyal megkötözi ezer esztendőre és bezárja a „feneketlen lyukba” (Megjegyzés: így áll az eredeti görög szövegben, a magyar fordításokból kimaradt; Jelenések 20:1-3).

Jézus és minden, a történelem során élt megváltott, feltámadt gyermeke, az Armageddoni csatát túlélő emberekkel közösen egy új, jobb világot építenek és megalapítják Isten királyságát a földön (Dániel 7:18, 27; Jelenések 2:26, 20:4,6). Akkor végre Jézus uralma alatt megszűnik minden háború, a világot pedig igazságosan, szabadságban irányítják. Mindenki békében, bőségben és boldogan élhet. Jézus „ítéletet tesz a nemzetek között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul.” (Ézsaiás 2:4) Ez lesz a végső lefegyverkezés!

Ez a Bibliában Millenniumként említett időszak, ahogy a névből is kikövetkeztethetjük, ezer évig tart majd. Megszűnik az átok, amit az ember bűnbeesése hozott a világra és a földön ismét édeni állapotok uralkodnak majd. „És lakozik a farkas a báránynyal, és a párducz a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat;” (Ézsaiás 11:6-7).

Készen állsz ezekre az eseményekre? Ha úgy érzed nem, talán itt az ideje, hogy befogadd Jézust a szívedbe és jobban megismerd az itt leírtakat.” (Az „Armageddoni csata” című rész szerzője Joseph Vandel, akinek az idézőjelben közölt tanítása a http:időkjelei.hu oldalon található.)

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész

 

Bibliai tájakon: Akkó városa
A keresztes vitézek tengerparti bázisa

A Földközi tenger partvidéke is sok bibliai emlékekkel szolgál. Akko, a valamikori Ptoleamisz, a Földközi tenger partján található több ezer éve lakott város Galileában, a mai  Izrael északi területén, Libanonnal határos vidékén.

Akkó városa madártávlatból

A mintegy 3000 éves város régészeti emlékei szerint a kánaánita időtől kezdve folyamatosan lakott település volt. Akkó nevét a Biblia először a Bírák könyvében említi: „Ásér sem űzte ki Akkó lakosait, sem Szidón lakosait, sem pedig Ahláb, Akzíb, Helbá, Afík és Rehób lakosait.” (Birák 1,31)

Katonailag kedvező fekvése miatt Akkó az egyiptomi, perzsa, görög és római megszállás idején is fontos kikötő és jelentős hadiközpontként működött. Nagy Heródes Kr.e. 30-ban itt fogadta Augustus római császárt.

Az újszövetségben Pál utazása kapcsán olvasunk arról, hogy az apostol ebben a városban is megfordult és gyülekezet jött létre látogatása nyomán. Sőt, itt kapta az első, de nem utolsó határozott figyelmeztetést, hogy Jeruzsálembe való utazása nemhogy kockázatos, de egyenesen életveszélyes, hisz ott letartóztatás, börtön, sőt még halálos ítélet is várhat rá. Mire az apostol válasza egy ellentmondást nem tűrő mondat volt: „Még az életem sem drága nekem, csakhogy a futásomat elvégezzem”.

A történész/evangélista Lukács így rögzítette ezt az eseményt: „Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig: ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel még a városon is túl, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk. Ezután elbúcsúztunk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba. Hajóutunk végére érve Tíruszból Ptolemaiszba/Akkó/ jutottunk. Köszöntöttük a testvéreket, és ott maradtunk náluk egy napig. Másnap elindultunk, és megérkeztünk Cézáreába. Bementünk Fülöp evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk.” (Ap.Cs. 21,4-8) 

Itt hangzottak el Pál apostol megrendítő szavai Krisztus iránti feltétel nélküli elkötelezettségéről: „És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, és hogy mi ér ott engem, nem tudom; csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat (örömmel) és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki.”  (Ap. Cs. 20,22-25)

A Szentföld mohamedán megszállása idején Akko lett a keresztények (Keresztesek) fő kikötője. Bár 1187-ben Szaladin szultán rövid időre elvette ugyan a keresztényektől, de már 1191-ben az angol és német keresztesek, Oroszlánszivü Richárd angol király és ausztriai Lipót herceg vezérlése alatt rohammal foglalták el ismét e fontos hadászati kikötővárost. A Szent-János keresztes vitézek helyezték ide főhadiszállásukat s a rájuk bízott várat és kikötőt majdnem egy századon át hősiesen meg is védték a mindinkább mohamedánok ellen.

Akko mintegy 200 évig volt a valamikori „keresztes állam” főhadiszállása. Erre az időszakra emlékeztetik az arra utazót, a várost védő és akkoriban bevehetetlennek tűnő, tenger hullámai által szüntelenül ostromlott hatalmas várfalak. E történelmi időkben lépett itt partra több európai – francia, spanyol, angol, német – uralkodó mellett 1217-ben II. András Magyarország királya is, nem kevés magyar keresztes vitéz élén.

A Német Lovagrend ispotálya is itt Akkóban, akkori nevén Acréban jött létre. Itt nőtte ki magát a kis betegápoló rendből katonai szervezetté. 13. században a keresztes-hadjáratok rendre kudarcba fulladtak és a Német Lovagrend mozgástere Palesztinában beszűkült. Ugyanakkor csökkent a német zarándoklatok aktivitása is, amivel párhuzamosan itt a lovagok kevesebb támogatásra számíthattak.

A rend ennek hatására fokozottabb érdeklődést tanúsított Kelet-Európa iránt, melyben II. András magyar királynak is jelentős szerepe volt, bár továbbra is Acre maradt a rend szentföldi támaszpontja. 1291-ben El-Asraf egyiptomi szultán a várost elfoglalta. A mintegy 60 ezer főből álló keresztény lakosság elesett, éhen halt, vagy rabszolgaságba hurcoltatott. Akkó eleste után a Német Lovagrend tagjai ispotályukkal együtt végleg elhagyták a Szentföldet az akkor Magyarországhoz tartozó Brassóban, illetve a Dél-Kárpátokban betelepülő német nemzetiségű Szászföldre települtek át.

1517-ben (a reformáció évében) a törökök foglalták el Akkot. 1799-ben Bonaparte Napoleon két hónapon át hiába ostromolta a várost, nem tudta bevenni.

 

Nézzék meg Akkó városában készített rövid dokumentumfilmünket:

Amikor 1918-ban az angolok elfoglalták a törököktől Akkot, a városnak 8000 többségükben arab lakosa volt. A britek 1920-ban és a második világháború alatt zsidó illegális harcosokat tartottak fogva az akkói citadellában. 1948. május 17-én izraeli csapatok foglalták el a várost. Az óvárosnak ma arab keleties hangulata van. Az óvárostól délkeletre homokos tengerpart van sok szállodával, éttermekkel.

Az óváros a hajfai öböl északi részén, egy félszigeten található és egy helyenként 150 méter széles erődítmény védi. A szárazföld felől mára már teljesen körbeveszi az új város. Míg az új városban többségében zsidó a lakosság, az óvárosban szinte kizárólag izraeli arabok laknak és még ma is az egyik legorientálisabb (közel-keletiesebb) hangulatú város Izraelben.

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész

Bibliai tájakon: A Karmel hegye

Illés próféta győzelme a bálvány istenség hívei fölött

A Kármel hegye mint egy 20 km hosszú hegygerinc, ami a samáriai hegyeknek a folytatásaként nyúlik a Földközi-tengerbe. Héber nevén „gyümölcsöst” jelent, míg az arabok „Illés hegyének” nevezik. Északon a Haifa-öböl, délen egy fennsík, keleten pedig a Jezréel-völgy szegélyezi. Lábánál folyik el a Kison patak, amit a Szentírás többször említ. Ma több kis település van a területén s csupán kevés apró parcellát művelnek. A hegy sok barlangot rejt magában, melyek a barlangrajzok bizonysága szerint ősidők óta szolgálnak menedékül az ember számára.

Illés próféta tüzet kér a Kármel hegyén az Úr
helyreállított oltárára. A Baál papjaira
megszégyenülés és ítélet vár.

Illés próféta a Kármel hegyi barlangok egyikének mélyében keresett menedéket üldözője, a pogány Jezabel királyné elől (I. Királyok), de azzal is kapcsolatba hozható, hogy ezen a hegyen hívta Illés segítségül Istenét, hogy bebizonyítsa hitének igaz voltát. A próféta idejében ugyanis Baál papjai e pogány isteneket vallották uruknak s nekik mutattak be áldozatot. Ehhez a kultuszhoz nagyban hozzájárult Jezabel királynő is, aki rendkívül ügyesen elérte, hogy férje megtagadja saját őseinek Istenét s felvegye az ő pogány Baál vallási kultuszát.

Történt ezekben az időkben, hogy az Úristen megelégelte népének hűtlenségét, a királyi pár gonoszságát s úgy határozott, megmutatja dicsőségét. Hogy újra hitre vezesse választottjait, évekig tartó szárazságot bocsátott a vidékre. Mikor már kritikussá vált a helyzet, elküldte prófétáját, Illést, hogy segítségével csodát cselekedhessen bizonyságul minden népnek, hogy láthassák, nincs Rajta kívül más isten, aki előtt hódolhatnának.

Akháb király pogány felesége volt Jezábel. Jezábelnek nagy befolyása volt férjére, a vallási és politikai életre. Jezábel kedvéért Akháb Baal-templomot építtetett, kötelezővé tette Baal imádását. Királyok első könyve tanúsága szerint Jezábel a király vagyonából tartott el 850 pogány papot. „Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám az egész Izráelt a Karmel-hegyre, meg a Baal négyszázötven prófétáját az Asérá négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek.” Miközben Baalt tartották az eső istenének, Illés Aháb király lé állt, és Istenről állította ennek az ellenkezőjét. Vagyis nem lesz Isten parancsára eső.

Illés próféta Isten ítéletét kell hirdetnie
és végrehajtania

Illés azt állított, hogy az időjárás feletti hatalaom nem Baal, hanem Izráel Istene kezében van. (1. Kir. 17,1) Illés kihívta a Baal papokat, hogy bizonyítság be, hogy Baal az eső istene. A Kármel hegyen megkísérelték a bálványpapok istenüket hívni, hogy esőt adjon. A bálványimádási gyakorlat szerint kiáltoztak, összevagdosták magukat. Ezzel szemben Illés olyan helyzetet teremtett magának, ami szerint lehetetlen meggyújtani a tüzet. És kiáltozás és vagdosás helyett imádkozott Illés. És Isten cselekedett. Ez bizonyította be a népnek látható módon, hogy Isten a természet ura, csak őt érdemes imádni. Bár Ő láthatatlan, mégis a tettei láthatóak.

Ákháb király uralkodása alatt az igaz próféták gyűlölt ellenségnek számítottak, üldözték őket és sokuk életével fizetett. Illés is elrejtőzött a Kármel hegyének egyik barlangjában.  Az Úr azonban őt küldte. Találkozása a királlyal jól tükrözi a kor szellemét. Ezek voltak az uralkodó hozzá intézett szavai. „Te vagy-e az, te, aki bajba döntötted Izraelt?” A próféta azonban ezúttal sem azt mondta, amit a király hallani szeretett volna. Így felelt: „Nem én döntöttem bajba Izraelt, hanem te s apád háza, akik elhagytátok az Úr parancsait s a Baálokat követtétek. Nos, küldj csak el, s gyűjtsd nekem egybe egész Izraelt a Kármel hegyére, valamint Baál négyszázötven prófétáját s a berkek négyszáz prófétáját, akik Jezabel asztaláról esznek.” (I Királyok 18, 17-19)

Mikor összegyűltek a hegyen, Illés egyezséget ajánlott. Kért két fiatal bikát áldozati állatnak s hagyta, hogy először Baál papjai válasszanak egyet közülük. Azok elkészítették az oltárt, feláldozták saját Isteneiknek a bikát, de Illés rendelése szerint tüzet nem gyújthattak alá. A próféta ugyanis miután megdorgálta a népet hűtlenségéért, azt mondta, az lesz a jel, hogy melyik az igaz isten, hogy nevét szólítva felgyújtja az oltárt s elemészti az áldozatot. Baál papjai egész délelőtt próbálkoztak, de eredménytelenül.

Zarándokcsoportunk megemlékezése a Kármel hegyén,
Illés próféta oltárának a helyén

Illés eközben előkészített 12 követ, amiből újjáépítette az egy igaz Isten lerombolt oltárát, ami mindaddig ott állt s hirdette Istent, míg a Baál-kultusz el nem hatalmasodott. Mikor előkészítette az áldozatot, segítségül hívta az Úr nevét, hatalmas, erős tűz lobbant fel elégetve a bikát, vele együtt az oltárt is egészen a földig s még “felitta a vizet, ami az árokban volt”. Az Úr nem sokkal később ismét bebizonyította igaz prófétájához való hűségét s dicsőségét azzal, hogy áztató esőt küldött az ország kiaszott földjére. (I Kir 18, 20-46) Illés ezek után a Baal papok ellen fordult, és a Kíson-patak mellé levitette a néppel a papokat, és ott megölette őket Illés. Ennek a tettnek a drasztikussága is mutatja, hogy mennyire élet-halál kérdése volt abban az időben az, hogy a nép a bálványokhoz fordul vagy az élő Istenben bízik.

Nézzék meg a Karmel hegyén készített rövid rövidfilmünket:

A keresztény hagyomány szerint az Illés által újjáépített oltár helye és magának az eseménynek a színhelye a Kármel délnyugati lejtőin játszódott le. Ma az itt épült Kármelhegyi karmelita kolostorban magyar szerzetesek szolgálnak, akik készséggel segítettek zarándokcsoportunknak is a bibliai események jobb megértésében.

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész

BIBLIAI TÁJAKON: CÉZÁREA

ITT TALÁLHATÓ HERÓDES KIRÁLYI PALOTÁJA ÉS A RÓMAI HELYTRATÓ SZÉKHELYE

A Földközi tenger partján található Cézárea ősi városa. Még Nagy Heródes építette Róma előtti hódolata jeleként. Még a települést is Augusztus császárról nevezte el Cézáreánek. Később valóban ez a város lett a római megszálló hadsereg fő katonai is közigazgatási központja, a mindenkori császári helytartók fő szálláshelye és hatalmi központja. Pilátus is itt lakott mintegy 10 esztendeig. Ennek bizonyítékaként látható a cézáreai helytartói palota romjai között az az oszlop, melyen Pilátus neve is olvasható.

A Cézáreában található kövön ma isolvasható Pilátus neve

Erre az időre esett Jézus koncepciós pere is, amelynek lefolytatására Pilátus innen utazott a húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe. Így került bele méltatlan neve még az ősi Apostoli hitvallásba is, megjelölve a keresztre feszítés történelmi tényét az emberiség időskáláján.

Itt Cézáreában történt az a különleges eset is, hogy Péter apostol, aki mennyei látomásban kapott utasítást a pogány misszióra, ebben a városban kereste föl Kornélius római századost és háza népét, akik hitre jutva bemerítkeztek és betöltekeztek Szentlélekkel:

„Élt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az úgynevezett itáliai csapat századosa. Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez. Ő egyik délután három óra tájban látomásban tisztán látta, hogy az Isten angyala bemegy hozzá, és megszólítja: "Kornéliusz!" Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: "Mi az, Uram?" Erre az angyal ezt mondta neki: "Imádságaid és alamizsnáid emlékeztetőül feljutottak az Isten elé. (…)

A Földközi tenger partja Cézáreában a kőszínházzal

Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan. A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket. Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, lábához borult, és imádni akarta. Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: "Állj fel, én is ember vagyok!" Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve. (…)  Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: "Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura!  (…) Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét.  És elámultak a zsidó származású hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka.  Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter: "Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy megkapták a Szentlelket, mint mi?" És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében. Ők pedig megkérték, hogy maradjon náluk néhány napig.” (ApCsel 10:1-48).

Cézárea tengeri kikötője

E városban lakott Fülöp evangélista, a Jeruzsálemben felavatott hét diakónus egyike is családjával együtt, felajánlva otthonukat az egyre növekvő keresztyén közösség számára. Pál apostol is felkereste őket egyik misszióútja során: „Másnap elindultunk, és megérkeztünk Cézáreába.  Bementünk Fülöp evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk. Neki volt négy hajadon leánya, akik prófétáltak.  Több napon át tartózkodtunk ott, miközben lejött Júdeából egy Agabosz nevű próféta.  Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: "Így szól a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják." Amikor ezt meghallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük Pált, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.  De Pál így felelt: "Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért."  Amikor pedig nem hagyta magát meggyőzni, megnyugodtunk és azt mondtuk: "Legyen meg az Úr akarata!" E napok után felkészültünk, és felmentünk Jeruzsálembe. Velünk jött néhány cézáreai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnázónhoz, hogy az ő vendégei legyünk.”   (ApCsel 21,8-9).

Pál apostolt Cézárea kikötőjéből szállították Rómába

Cézáreában raboskodott Pál apostol is 2 évig: „Mikor megérkeztek Cézáreába, átadták a levelet a helytartónak, és elébe vezették Pált is.  Amikor a helytartó elolvasta a levelet, megkérdezte Páltól, hogy melyik tartományból való; és amikor megtudta, hogy Ciliciából, így szólt: "Akkor foglak kihallgatni, ha vádlóid is megérkeztek." És megparancsolta, hogy Heródes palotájában őrizzék.” (ApCsel 23,33-35) Pál apostolt Pilátus utódja, Félix helytartó hallgatott ki több ízben is és az apostol hiteles szavát hallva önkéntelenül tett vallomást a kormányzó így: „Majdnem engem is keresztyénné teszel.” Mire az apostol a helytartót a Krisztus melletti döntés elodázhatatlan pillanatára szólította fel. A végső határozat sajnos elutasító volt, sőt, miután a helytartó megtudta, hogy Pál római állampolgár, az apostolt megbilincselve hajóra ültette és Rómába szállíttatta további kihallgatásra és végül a császár általi halálos ítélet kimondására (ApCsel 24,1-27).  Az apostol hősi helytállásának köszönhetően az egész Római Birodalom területén győzedelmeskedhetett a Krisztus világot megváltó üzenete.

Ezzel kapcsolatban kérem, tekintsék meg a helyszínen készített dokumentumfilmünket:

 A későbbiekben Cézárea is jelentős keresztyén központtá vált. Itt tanított hosszú éveken át az alexandriai származású Origenész egyházatya és alapított 216 körül jelentős keresztyén könyvtárat. Ebben a városban született és munkálkodott Euszebiosz, a 313-ban bekövetkezett konstantinuszi fordulat idején élt híres egyháztörténész is, akinek ránk maradt feljegyzéseiből hiteles képet kaphatunk az ősegyház első évszázadokban átélt próbatételeiről és győzelmeiről. Sőt, még a latin nyelvű „Vulgata” biblia fordítója Jeromos, a valamikori Magyarországhoz tartozó Csáktornyáról (ma Horvátország) származó hittudós is dolgozott itt fő életművén 386 táján.

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész

Bibliai tájakon Jézus nyomában

            Isten kegyelmének köszönhetően az elmúlt húsz év alatt több ízben járhattam a Szentföldön, hol rövidebb hosszabb tanulmányút keretében, hol pedig egy-egy zarándokcsoport lelki vezetőjeként. Az a tapasztalatom, hogy bármennyiszer is utazik valaki Izraelbe, mindig rejt új felfedezéseket ez a különös ország. Így vállaltam örömmel mindig egy-egy zarándokcsoport megkeresését, hogy kísérjem el őket idegenvezetőként, vagy bibliaismerő szakértőként, egyháztörténészként, ezzel is segítve a Szentírás világában való tájékozódást és az ott leírtak helyes értelmezését. Egy-egy utamon dokumentumfilmeket is készítettünk a helyszínen, ami jelenleg is elérhető a világhálón. Most ezekből az élményekből szeretnék fölvillantani néhány jelentősebb színhelyet és hozzájuk kapcsolódó rövid bibliai tudnivalót, vagy emlékezetes lelki eseményt.

Tel-Aviv / Joppé / Jáfó / Jaffa  

 

Joppé városának kikötője a Földközi tenger partján

A Szentföldre utazó zarándok általában Tel Avivban lépnek először Izrael földjére. A bibliai időkben Joppé, vagy Jáfó, később Jaffa volt a város neve. Jónás annak idején ide futott, hogy egy alkalmi hajóval Társis irányába utazzon Ninive helyett: 


Jónást a menekőlő prófétát a hajóról a tengerbe vetették

„Így szólt az Úr igéje Jónáshoz, Amittaj fiához: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ott, mert feljutott hozzám gonoszságának híre! El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr elől. Elment Jáfóba, talált ott egy hajót, amely Tarsísba készült. Kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt, hogy a rajta levőkkel Tarsísba menjen az Úr elől.” (Jónás 1:1–3). Joppé Salamon idejében vált jelentős kikötővé, később Zorobábel korában a templom újjáépítéséhez szükséges faanyagot hozatták ide hajón Libanon cédruserdeiből, hogy aztán Jeruzsálembe szállítsák tovább:

„Most azért küldje el az én uram szolgáinak azt a búzát, árpát, olajat és bort, amit megígért, mi pedig annyi fát vágunk a Libánonon, amennyire csak szükséged lesz, és elszállítjuk azt tutajokon a tengeren Jáfóba; te aztán vitesd el Jeruzsálembe.” (2. Krón. 2:14-15)  „De pénzt adtak a kőfaragóknak és az ácsoknak, ételt, italt és olajat a szidóniaknak és a tírusziaknak, hogy szállítsanak cédrusfát a Libánonról Jáfóba a tengeren, Círus perzsa király engedélyével.” (Ezsdrás 3:7)

           Az Újszövetség tanúsága szerint itt támasztotta fel Péter halálos álmából a Dorkásként is ismert Tábithát  és alakult ezt követően gyülekezet a városban: ”Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, kiterítették a felső szobában. Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: "Késedelem nélkül jöjj át hozzánk!" Péter felkelt, és velük ment.

Szt. Péter temploma az apostol háza helyén épült Joppéban 

Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt. Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott; azután a holttest felé fordulva ezt mondta: "Tábita, kelj fel!" Ő kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította; majd behívta a szenteket és az özvegyeket, s megmutatta nekik, hogy él. Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. Péter pedig több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál.” (Ap.Csel. 9:36–43) 

           Itt kapta azt a furcsa álmot is az apostol, amely meggyőzte őt, hogy a pogányoknak is hirdetnie kell az evangéliumot: „Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak. Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van." Miután az angyal, aki vele beszélt, eltűnt, előhívott két szolgát, és egy istenfélő katonát azok közül, akik állandóan mellette voltak. Ezeknek mindent elmondva elküldte őket Joppéba. Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni. Közben azonban megéhezett, és enni kívánt. Amíg az ételt készítették, révületbe esett, és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre. Benne volt ebben a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata, és az ég mindenféle madara. Ekkor hang hallatszott: 

Péter apostol látomása Joppéban

"Kelj fel, Péter, öld és egyél!" Péter azonban így szólt: "Semmiképpen nem, Uram, mert soha nem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant." De másodszor is szólt hozzá a hang: "Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak." Ez pedig három ízben is így történt, és azután az egész azonnal felemelkedett az égbe. Amint pedig Péter azon tűnődött magában, hogy mi lehet az a látomás, amelyet látott, azok a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapu előtt, és bekiáltva érdeklődtek, hogy ott van-e szálláson Simon, akit Péternek is hívnak. Amíg Péter a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki a Lélek: "Íme, három férfi keres téged: kelj fel, menj le, és eredj el velük. Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket!" Péter tehát lement a férfiakhoz, és így szólt hozzájuk: "Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt?" Azok így feleltek: "Kornéliusz százados, igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz." Erre Péter behívta, és vendégül látta őket. Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan.”  (Ap.Csel. 10:5-25)

(Folytatás következik...)

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész