KOSSUTH LAJOS AZT
ÜZENTE...
Halálának 125.
évfordulója alkalmából
A lánglelkű 1848-as márciusi ifjak |
Március 15. nemzeti történelmünk egyik
legfényesebb napja. Emléke elénk idézi a magyar szabadság és függetlenség
eszméjét merészen hirdető 1848/ 49-es évek lánglelkű ifjait, nemzeti hőssé
emelkedett költőit, zeneszerzőit, államférfiait, a haza becsületét védő
honvédeit és mártírjait.
Bukásában is verhetetlenül győzelmes volt ez a
küzdelem, mert igaz ügyet szolgált. Az igazság pedig legyőzhetetlen. A legfőbb
tulajdonsága ugyanis az, hogy minél jobban elnyomják, elnémítják, meggyalázzák,
elferdítik, annál hatalmasabb erővel támad ismét újra fel...
Kossuth Lajos (1802-1894) |
Kossuth Lajos (1802-1894) ennek a kornak volt
egyik kiemelkedő egyénisége. Ki is volt Kossuth? l802-ben született a Zemplén
megyei Monokon, egy egyszerű hívő evangélikus család fiaként. Szülei
gyermekkorában megkeresztelték. Kossuth fiatal éveitől kezdve kapcsolatba
került a Bibliával és annak igazságaival, amit mindig nagy tisztelettel
olvasott és tanulmányozott. Már ebben az időben lelkébe vésődött az egyén
szabad meggyőződésének tiszteletben tartása, és véleményalkotásának alapvető
emberi joga.
Sárospatakon jogi tanulmányokat folytatott. 30
éves korában került a politikai közélet porondjára, ahol hamarosan
összeütközése támadt a magyarság fölött hatalmat gyakorló osztrák hatóságokkal.
Emiatt 1837-ben bebörtönözték. Az itt eltöltött három esztendő alatt megtanult
angolul, amihez legfőbb tankönyvként egy angol nyelvű Biblia szolgált.
Kossuth angol nyelvű Bibliája |
Szabadulása után az első magyar napilap, a Pesti
Hírlap szerkesztője lett. 1848. március 15-én megkezdődő nemzeti forrongásban
egyike lett azoknak a vezetőknek, akik a magyar függetlenséget deklarálták. Az
új, független kormányban először pénzügyminiszterré nevezték ki, majd
kormányzónak választották meg.
A rövidéletű Magyar Köztársaságot 1849. nyarán
az osztrákok segítségére siető orosz túlerő vérbe fojtotta. A magyarok
legjobbjai csatatereken vesztek el, szibériai hadifogoly-táborokba kerültek,
más részük pedig az idegen érdekeket kiszolgáló Haynau diktátor véres
megtorlásának estek áldozatul.
Kossuth Lajos és kíséretének felvonulása New York belvárosában a Broadway főútvonalon |
Sokan váltak földönfutókká, kényszerű
emigrációban töltve életük hátralévő éveit. Kossuthnak is ez a sors jutott. A
történelem iróniája, hogy egy bennünket korábban 150 évig megszállva tartó
török birodalom adott politikai menedékjogot Kossuthnak, aki 1849.
augusztusában távozott Magyarországról. Majd meghívást kapott az Egyesült
Államokból. Hajója 1851. december 6-án érkezett New York város kikötőjébe, ahol
mintegy 300000 ember várta és ünnepelte a magyar szabadsághőst. Az Egyesült Államok
kormánya száműzött államfőnek kijáró tisztelettel fogadta Kossuthot, majd
Washingtonban a kongresszus két házában személyesen is bemutatták. Ezután
végigjárta az USA 31 államának szinte valamennyi nagyobb városát.
Kossuth körbeutazta egész Észak-Amerikát |
Kossuth Lajos 1852. január 31-én Clevelandba is
ellátogatott, a magyarok későbbi amerikai központjába, ahol több ezer fős tömeg
várta a vasútállomáson. Beszédet mondott az "Olde
Stone Church"-ben, majd az "American
House" clevelandi szálloda erkélyéről szólt az egybegyűlt sokasághoz.
Az utcán a forgalom leállt. A környező házak ablakaiból, amikor Kossuth lelkes
beszédét taps szakította meg - az asszonyok zsebkendőjükkel integettek.
Kossuth beszédet mondott Clevelandban is az Olde Stone Churchben |
Kossuth Lajos clevelandi látogatása mindössze
három napig tartott, a város magyarságának további fejlődését mégis döntően
befolyásolta. A létszámában egyre növekvő clevelandi magyarság máig sem feledte
el Kossuth látogatásának emlékét. 1902-ben állították fel Kossuth Lajos szobrát
Cleveland egyik legelőkelőbb városrészének főterén, a "University
Circle" múzeumokkal, egyetemi épületekkel körülvett parkjának közepén. A
szobor ma is áll. Visszatérő színhelye ez a clevelandi magyarok március 15-i
ahogy itt mondják - Magyar Függetlenségi Nap ünnepségeinek.
Számos városban emeltek szobrot Amerikában, többek között New York belvárosában is |
Kossuth 222 napig tartó amerikai körútja után
visszahajózott Európába, ahol végigjárta Angliát, Olaszországot,
Franciaországot, Portugáliát, Belgiumot, Svédországot. Mindenütt, ahol
megjelent, hihetetlen népszerűség, elismerés, és szolidaritást kifejező
tömegtüntetések kísérték. Csupán egy országban nem volt szabad nyíltan
kimondani a nevét: saját hazájában.
Kossuth Lajos 1894-ben bekövetkezett haláláig
arról álmodott, hogy szülőföldje egyszer szabad lesz, és hogy oda még
visszatérhet. Ezt azonban mindhiába várta... Végül hadd idézzem Kossuth
szavait, amit nem sokkal halála előtt mondott az aradi 13 vértanú kivégzésére
emlékezve. Az emigrációban élő agg Kossuth eredeti hangját megörökítő
kezdetleges fonográf felvétel sercegő viaszhengere 100 évvel ezelőtt a
következő üzenetet rögzítette az utókornak.
Kossuth Lajos beszéde 1890-ben készült fonográf felvételről:
"A
világ bírája a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szent emlékű
vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a honszabadság Istenének legjobb
áldásaival, az örökkévalóságon keresztül. Engem, ki nem borulhatok le a magyar
Golgota porába, engem október 6-a térdeimre borulva fog hontalanságom
remetelakában látni, amint az engem kitagadott haza felé nyújtva agg karjaimat
a hála hű érzelmével áldom a vértanuk szent emlékét, hűségükért a haza iránt, s
a magasztos példáért, amelyt az utódoknak adtanak. És buzgó imával kérem a
magyarok Istenét, hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária
ajkairól a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen! Ámen!”
Mészáros
Kálmán,
Cleveland, USA
Megjelent: A kürt, (Amerikai Magyar Baptisták Lapja)
1989. március-április, 3. oldal