2022. január 27., csütörtök

Raoul Wallenberg-díjat kapott Kissné Balázs Barbara a Baptista Teológiai Akadémia hallgatója

Raoul Wallenberg-díjat kapott Kissné Balázs Barbara a Baptista Teológiai Akadémia hallgatója

Mint a Baptista Teológiai Akadémia rektora örömmel vettem részt intézményünk hallgatója, Kissné Balázs Barbara családsegítő, az Élet Menete aktivistája, a Wallenberg-díj ez évi jelöltjének, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában 2022. január 25-én megtartott díjátadó ünnepségén.
A díjazott Kissné Balázs Barbara férjével, Kiss Kálmánnal. 
Balról a BTA képviseletében Balla Péter gazdasági főigazgató és 
Dr. Mészáros Kálmán rektor

Az ünnepséget Dr. Sebes József, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke nyitotta meg. A bevezető ismertetésben elhangzott, hogy: „A Raoul Wallenberg-díjat azzal a céllal alapították meg, hogy etikai mércét és példát állítson a magyar társadalmi- és politikai közélet elé. A díj azon személyek, szervezetek áldozatos munkáját, emberi, közösségi magatartását ismeri el, akik tevékenységükkel, életútjukkal példát mutatnak embertársaiknak a Magyarországon hátrányos helyzetben élők, diszkriminációt elszenvedők érdekében, az emberi és állampolgári jogok törvényekben biztosított érvényesítésében kifejtett tevékenységükkel.”

KISSNÉ BALÁZS BARBARA LAUDÁCIÓJA:
"Az Élet Menete Alapítvány 2004-es megalapítása óta számíthat Kissné Balázs Barbara odaadó önkéntes munkájára a hét minden napján. Barbara az alapítvány összes jelentős programjában szervezőként, csoportvezetőként, oktatóként részt vesz, kiemelkedő figyelmet szentelve a roma fiatalokat célzó programjainkra. Ennek köszönhetően vált Barbara az alapítvány roma holokauszttal foglalkozó projektjeinek vezetőjévé.

Számtalan csoportot vezetett már Auschwitz-Birkenauban a nemzetközi roma holokauszt emléknap alkalmából. Roma csoportokat szervez és tárlatvezetést tart nekik az alapítvány vagon kiállításánál. Az alapítvány roma holokauszttal foglalkozó vándorkiállítását számos iskolába, roma közösségbe juttatta már el. Barbara az alapítványnál végzett önkéntes munkája mellett szociális munkásként dolgozik.

Férjével, aki teherautósofőr, szabadidejükben az országot járva juttatnak el adományokat a mélyszegénységben élő roma közösségekhez, és a rászoruló családokhoz. Létrehozott egy Facebook csoportot, amelyen keresztül azokon a rászorulókon próbál segíteni, akikkel munkája során kapcsolatba kerül Gyűjtéseket szervez, adományokat juttat el rászorulóknak.

Elkötelezett harcosai mindenféle diszkriminációnak, lévén mindketten roma származásúak, pontosan tudják hogyan lehet oktatni a roma fiatalokat, és bevonni őket is a munkájukba. Barbara a Baptista Teológiai Akadémián szerzett diplomát." – ismertette a díjazott életútját Gordon Gábor Az Élet Menete Alapítvány vezetője.

A díjazásról a Raoul Wallenberg Alapítvány, a Raoul Wallenberg Egyesület, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Külügyminisztérium képviselőiből álló bíráló Bizottság döntött. A díjat az Auschwitz – Birkenau haláltábor 1945. január 27-én történt felszabadulásának emléknapjához közeli időpontban osztják ki.

Döbbenetes és fájdalmas emlékként gondolok én magam is vissza, az egyik tanulmányutunkra, amit Barbara szervezett Akadémiánk hallgatói számára. A lengyelországi Auschwitz-Birkenau haláltábor borzalmai, a zsidó, cigány és más kisebbségek diszkriminációjáról, minden joguktól, méltóságuktól és életüktől megfosztott honfitársaink emlékét soha nem szabad elfelejtenünk, annak mementóit őriznünk kell. Szüksége van e fájdalmas emlékezésre minden korosztálynak, hogy ez soha ne ismétlődjék meg a jövőben!

A díjazott életére, további munkásságára, családjára és tanulmányaira, intézményünk nevében is Isten áldását kívánjuk!
Dr. Mészáros Kálmán
a Baptista Teológiai Akadémia rektora