ANABAPTISTA REFORMÁCIÓ EMLÉKHELYEI 

A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN
HITHŐSÖK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN
NAGYLÉVÁRD, ÓSZOMBAT, BERENCS VÁRA ÉS KÖRNYÉKÉN

Szabadtéri szentmise az anabaptista habán kápolna udvarán

Egyháztörténeti tanulmányuton jártunk a Felvidéken, a hajdani Magyar Királysághoz tartozó Pozsony-vármegye északi területén fekvő Nagylévárdon mintegy 30 teológus hallgatóval és gyülekezeti fiatal érdeklődővel 2022. július 3-án. Ezen a településen és környékén több tízezer hazájukból elűzött menekült keresett menedéket a reformációt követő időszakban.

Anabaptista habán megemlékezés
Hubmayer öltözékban

Az első anabaptista igehirdetők Wittenbergből érkeztek a Felvidékre 1523 évektől kezdődően. Elsősorban azokat a huszita településeket keresték fel Morvaországban és Magyarországon, ahol a reformációt megelőzőleg is a huszita bibliát olvasó és értékelő lelki közösségek működtek.

Tömeges méretekben 1546 után érkeztek a Rajna folyó környékéről, azok a Svájcból és Németországból idemenekülő anabaptista/habán telepesek, akik átmeneti védelmet kerestek a Magyar Királyság észak-nyugati területén. Magasan képzett szakmai és erkölcsi tartásuk miatt kezdetben a felvidéki magyar főnemesek és fejedelmek megbecsülésben részesítették őket.

Habán utódok a hálaadó szentmise résztvevői között

A jeruzsálemi ősegyház példáját követő, vagyonközösséget gyakorló anabaptista habánok különböző szakmák szerint csoportosuló udvarházak hálozatát hoztak létre és működtettek. A felnöttkori hitvalló keresztséget valló protestáns anabaptista habán udvarházak középpontjában a kápolna állt, ahol a gyermekeiket 6 éves kortől irásra és olvasásra tanították a Biblia szövege alapján.

Történelmi megemlékezés az 1760-ban épült
anabaptista habán kápolnában

Mindaddig békességben élhettek itt Észak-Magyarországon, amig a hazánkat megszálló osztrák/hasburg uralkodók az anabaptista habánokat vallásüldöző törvényeikkel el nem üldözték innen. Többségük Erdélybe telepedett meg Bethlen Gábor fejedelemsége idején, aki 1622-ben vallásszabadságot és adómentességet biztosított számukra.

Habán családot ábrázoló korabeli rézkarc

Akik a Felvidéken maradtak, azokat 1767 után Mária Terézia osztrák császárnő kegyetlen vallásügyi rendeletét követően kötelező módon rekatolizálták és visszakényszerítették a katolikus egyházba. Ettől kezdve anabaptista hitüket csak titokban gyakorolhatták.

Különös, hogy erre az "eredményes" rekatolizációra évente egyszer szabadtéri hálaadó szentmisével és vásári búcsúval emlékezik a valamikori anabaptista kápolna udvarán a helyi katolikus egyház.

Ószombat, a valamikori anabaptista habán püspökség székhelye

Évekkel ezelőtt elhatároztuk, hogy a valamikori anabaptista habánok öltözékét magunkra öltve megjelenünk a misén és azt követően az egykori kápolnában szolíd megemlékezést tartunk az elűzött hitelődeinkre emlékezve, néhány lelki ének kiséretében.

Megemlékezés a protestáns gályarabok
várbörtönének cellája előtt

E nemes hagyományt ebben az esztendőben is megtartottuk. Meglátogattuk a habán udvar épületeit, műhelyeit, múzeumát, szabadtéri szinpadon bemutatott kultúrális értékeiket.

Ezt követően utaztunk tovább Ószombat településre, a hajdani anabaptista püspökség székhelyére. Itt is nagyszerű kiállítás, helyrehozott habán épületek, harangtorony, vizimalom és kápolna várja a múlt értékeit becsülő érdeklődőket.

Baptista teológiai hallgatók Berencs várában a protestáns gályrabok emlékműve előtt

Tanulmányutunk Berencs várában végződött, ahol a hajdani protestáns lelkészeket vetették várbörtönbe és vitték sok embertelen kinzások után innen tovább azt a még letben maradt 40 bibliai meggyőződéséhez ragaszkodó hitvalló lelkipásztort gályarabságba az Adriára. Emlékük legyen áldott! Soli Deo Gloria!

A mellékelt film segítségével az anabaptista habánok nyomába szegődhetünk a Pozsony megyei Nagylévárdon, Ószombaton és Berencs várában.

Mészáros Kálmán

egyháztörténész

 Örségváltás a Baptista Teológiai Akadémia élén 

A Kossuth Rádió riportja Dr. Mészáros Kálmánnal, a BTA új rektorával.

A mikrofonnál Bodó Mária a rádió műsorszerkesztője: 

2021. november 1-től új rektor vezeti a Baptista Teológiai Akadémiát. Dr. Mészáros Kálmán immár harminc éve tanára az intézménynek. Két évtizede egyben az Egyháztörténeti tanszék vezetője is. Lelkipásztorként is szolgál, jelenleg a Budapest Kispesti Baptista Gyülekezetben. Korábban pedig három cikluson át – 2000 és 2012 között – a Magyarországi Baptista Egyház országos elnöke volt. Az akadémia élén Dr. Almási Tibort váltotta, aki több mint két évtizeden át vezette az intézményt. Most pedig köszöntöm a stúdióban Dr. Mészáros Kálmánt, a Baptista Teológiai Akadémia frissen kinevezett, új rektorát.

          – Önt több évtizedes kapcsolat köti az intézményhez és az akadémiához. Negyven évvel ezelőtt Ön is itt vette át a diplomáját, harminc éve tanára az Akadémiának. És elmondható az is, hogy a rektori kinevezéssel – talán mondhatjuk azt, hogy – édesapja nyomdokaiba is lépett.

Valóban nekem ez az intézmény az „alma máterem”. El kell mondanom, hogy tényleg szívem-lelkem benne volt eddig is az oktatásban, tanításban. Istentől én két elhívást kaptam: a lelkipásztorit és a tanítást. S mind a kettő szívem közepe. Tehát mind a kettőhöz nagyon elkötelezetten próbáltam közelíteni, és az elhívásnak megfelelni. A lelkipásztori képzésem igazából már a családban elkezdődött. Édesapám is lelkész volt, sőt tanára is volt ennek az intézmények – akkor őt még dékánnak hívták -, aki nyolc éven át vezette az intézményt. Akkor még álmomban sem gondoltam, hogy szinte minden területen nyomába kell majd szegődnöm.

Meghatározta a későbbi érdeklődési körömet családi otthonunk könyvtára. Édesapám is lelkipásztor és egyháztörténész volt, úgy hogy szabadidőmben mindig ezeket a történelmi írásokat olvasgattam én magam is, természetesen Biblia mellett. Mert a fő tantárgyam minden időben azért a Szentírás volt és mindmáig az is maradt. Természetesen a hit világához kapcsolódó tudományágak mindig nagyon érdekeltek. Azt is el kell mondanom, hogy amikor életpályám különböző szakaszában új kihívások előtt álltam anélkül, hogy erre különösképpen törekedtem volna, mindig úgy kaptam egyes szolgálati területre a meghívást, hogy mások láttak inkább alkalmasnak arra. Magam sokszor méltatlannak és alkalmatlannak tartottam egy-egy újabb megbízatás betöltésére, de Isten mindig meggyőzött és csodálatosan megtartott a nehézségek között. Ő segített át életpróbáló kríziseken és adott győzelmeket. Igyekeztem mindig felnőni a feladataimhoz, bár mindvégig tudtam, hogy egyedül Isten tehet bennünket alkalmassá, amennyiben ő jelöl ki és ő helyez bizonyos pozíciókba. Ennek nyomán tapasztalja meg az ember Isten gondviselő kegyelmét, aki hitet, bátorságot, ismeretet és kellő erőt is ad Szentlelke segítette által. Ha az Ő vezetésének engedünk, döntéseinket Isten áldása kíséri.

– Említette korábban nekem, hogy egykor Önt azért nem vették fel az egyetemnek arra a szakra, amire szeretett volna jelentkezni, merthogy lelkészcsaládból érkezik. Ennek fényében – az életének érdekes fordulata, hogy – Önt most rektorrá nevezték ki.

Igen, így történt. Akkor még Pécsett voltam diák és minden álmom az volt, hogy történelem tanár legyek. Fel is készültem erre rendesen. A felvételin azonban olyan kérdést kaptam, ami a világnézetemre utalt. Miután elmondtam, hogy én Istenben hívő és templomba járó ember vagyok, a felvételi bizottságnak nem volt több kérdése. Azt mondták, hogy erre a pályára, ezzel a világlátással én nem leszek alkalmas. Később azt közölték velem, hogy végül is „létszám fölötti” lettem, ezt ugyanis nem kellett nagyon megindokolni.

Később tudtam csak meg, hogy a történelem-tanítás egy védett terület volt a kommunizmus és a szocializmus istentagadó világában. Csak olyanokat alkalmaztak ezen a pályán, akik ideológiailag egyetértettek az akkori ateista rendszerrel. Ez akkor mélyen elszomorított, később viszont örültem annak, hogy nem kényszerültem olyan pályára, ami a lelkiismeretemmel nem egyezett volna.

Némi egészségügyben eltöltött munkásesztendő eltöltése után jelentkeztem a Teológiára. Miután felvettek, azonnal behívtak kétéves katonai szolgálatra. Az egy kemény világ volt akkoriban.  Érdekes meglepetés volt viszont számomra, hogy ebbe a katonai munkatáborba vezényelték azokat a különböző felekezetek szemináriumaiban tanuló teológus lelkészjelölteket, akik hozzám hasonló módon kellett megszakítaniuk tanulmányaikat hadkötelezettségük letöltése miatt. Később nagy hasznát vettem azoknak a testvéri ökumenikus kapcsolatoknak, aminek az alapjait a katonaság évei alatt ismerhettem fel. Ez a baráti felekezetközi kapcsolatrendszer, amit ott átéltem, végig kísérte aztán egész lelkipásztori pályámat.

Akkoriban tehát nem lehettem történelem tanár, Isten azonban új ajtókat nyitott előttem hittudományi tanulmányaim végzése során, így később mégis csak tanár lehettem, mégpedig a legfőbb tudományág a hitismeret oktatója, és tanítója a lelkipásztori elhívásom mellett. A lelkipásztori és tanári pálya teljesen betöltötte az életemet mindezidáig, és mondhatom, hogy nagyon hálás vagyok Istennek ezért a különösen szép életútért, amit nekem ajándékozott. Így tekintek vissza hálaadással a negyven éves lelkipásztori múltamra, a harminc éves tanári pályámra, az egyházban betöltött különböző felelősségteljes megbízatásokra, amelynek nem csak terhét, hanem sok örömét is átélhettem, hogy mindeközben tovább adhattam azt a legfőbb ismeretet, hitet, lelkiséget, amit én is Istentől ajándékba kaptam.

– Éppen erre szerettem volna rákérdezni, hogyha valaki három évtizede tanít, mi az, ami olyan fontos még ma is az Ön számára? Miért lett az egyik fő hívatása pont ez a terület?

Én azt gondolom, hogy akik ezen a pályán dolgoznak, és Isten hívta el őket, és állította egy fontos őrhelyre, azokat egy belső tűz járja át és hajtja úgy, ahogy azt az apostol is írja: „...amit láttunk, amit hallottunk, amit kezeinkkel megérintettünk, az élet igéjét, írjuk, mondjuk nektek is, hogy a ti örömötök teljes legyen.” (1Jn 1,1-4) Tehát gyakorlatilag ez az örömátadás, és ez a reménységátadás, amivel megbízott engem Isten új életpályám kezdetén, ezt a kincset kívánom a jelenben másnak is továbbadni.

Különös dolog a Teológián megtapasztalnom azt, hogy amikor az első évben megkérdezem diákjaimat, hogy ki az, aki szereti a történelmet, általában azt mondják, hogy ők nem. Nagy győzelemként élem viszont meg, amikor az év végén odajönnek hozzám, és azt mondják, hogy eddig nem szerettem a történelmet, de mióta Önt hallgatom, és a bibliai történelmi összefüggéseket megláthatom, azóta kimondottan érdekel a Biblia világa, és kíváncsian kutatom és utána olvasok, mert ezeket az ismereteket még soha nem hallottam ilyen összefüggésekben. Tehát az a legnagyobb örömem, amikor áttörhetem a közömbösség falát, és felfigyelnek hallgatóim úgy a bibliai történelem csodálatos világára, épp úgy, mint a hozzá kapcsolódó hittudomány ágak titkaira.

Örömmel tapasztalom azt is, hogy az egyháztörténelmi ismereteken túl szélesebb látószögben kezdik figyelni a világ eseményeit, ami gazdagítja világnézetünket, tisztázza világlátásunkat. Ebben a bonyolult jelenkorban, amiben élünk, úgy a politikai, gazdasági és egyéb csődök és csalódások közepette, nincs más szilád alap, kifogyhatatlan fényforrás, mint amit az Istenben való hit és reménység nyújthat az ember számára, amit az Ige táplál és a Szentlélek erősít meg bennünk. Annál nagyobb öröm nincs, mint amikor az Istentől kapott szó, másban lángra lobban, továbbadhatóvá válik és a hallgatókban is visszhangra talál.

– Rektorként milyen tervekkel vette át az intézmény vezetését? Hogyan látja Ön a Baptista Teológiai Akadémia jövőjét? Mik azok a szempontok, amikre nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a továbbiakban?

Álmomban sem jutott eszembe korábban, hogy én valaha ennek az intézménynek a vezetője leszek. Életem során mindig azt a meghívást, felkérést fogadtam el, ami éppen következett, de őszintén mondom, ez nem szerepelt a terveim között. Most, hogy egyházunk vezetése, minden szinten, ezzel egyetértve teljes egységben erre a szolgálatra felkért, komoly imádságom tárgyává tettem, hogy amennyiben ez Isten akaratával megegyezik, adjon erőt és bölcsességet arra, hogy ezt a küldetést maradéktalanul betöltsem.

Nekem a hittudományok művelése, benne a lelkészképzés a szívem közepe. Amit negyven évvel ezelőtt én is úgy kaptam példás életű tanáraimtól annak idején a Teológián, az egy életre elkísért. Nemcsak a lexikális ismeret elsajátítása a fontos szerintem ezekben az években, hanem az a szellemiség, az a lelkület, az a mester-tanítványi testvéri közösség, amit együtt átélhetünk, ami a mennyei üzenetet megértésében és megélésében tapasztalható. Amit nemcsak száraz ismereteknek a tanítását és továbbadását jelenti, hanem a magánéletünk, a családi életünk, a társadalmi szerepvállalásunk, szellemi karakterünk alakításában, formálásában is megnyilvánul. Szeretném, ha ez biblikus szemlélet jellemezné még inkább lelkészképzésünket, oktatói munkánkat.

Éppen ezért, már a felvételi pillanatában igyekszem meggyőződni a jelölt elhívásáról, hogy akik erre a területre szeretnének jelentkezni, és iskolánkban tanulni, azok valóban Istentől kapták-e az elhívásukat és ez alapján szeretnének felkészülni a küldetésük hűséges betöltésére. Annál nagyobb örömöm nincs, mikor ezt a szándékot látom a felvételre érkezők tekintetében és ezt tapasztalom tanulmányaik során is.

Jelenleg 550 diákja van összesen Teológiánknak. Érdekes megtapasztalnunk, hogy hallgatóink többsége nem baptista hátterű. Ez a tény lehet, hogy némelyeket megrémít, másokat meg örömmel tölt el, mint ahogy engem is, mert ez azt bizonyítja, hogy erős lelki vonzása van Teológiánknak. Évek óta az a tapasztalatunk, hogy más felekezetek tagjai is bátran jelentkeznek hozzánk, mert az itt végzett hallgatók valószínű jó hírét viszik iskolánknak. Mi természetesen – ezt őszintén mondom –, senkit nem akarunk áttéríteni az itt töltött évek során. Határozott célunk viszont az, hogy Istenhez térjenek meg az abszolút Igazságot kereső emberek. Ez bizony nagy különbség az indítékok között! Tehát nem felekezetünkbe igyekszünk halászni embereket, hanem Istenhez szeretnénk közelebb vinni bárkit is, aki őszinte szívvel Őt keresi. Persze nem egyszer történt már olyan csoda, hogy magát ateistának valló hallgató, aki „csak” tanulni kívánt iskolánkban, menetközben megtért és azóta már elkötelezett keresztényként másokat is Isten követésére bátorít.

– Vannak-e olyan tervei, amelyeket Ön rektorként kitűzött maga elé, amelyekre szeretne további hangsúlyt fektetni minezeken túl?

Őszinte légkör kialakítása, a bizalom, a tekintély, Isten Igéje tekintélyének helyreállítása a célom. Korábban is hiszem, hogy minden vezetőnek ez volt az alapvető célja, aki ebbe a pozícióba került. Egy 25 éves korszak zárult le intézményünkben az elmúlt ősszel, és én hiszem, hogy Isten most egy új korszakot nyitott előttünk. Azt gondolom, hogy a legfontosabb dolog ebben az én szemem előtt is, hogy becsületesen megálljak Isten színe előtt, „tiszta kezeket felemelve” – ahogy a Biblia mondja (1Tim 2,8) –, hogy erőm teljességével és őszinteségével és szeretetével helyt tudjak állni ebben megbízatásomban. Mindenek előtt, Istennek szeretnék először is engedelmeskedni mindenben, ezzel együtt jó lelkiismerettel igyekszem megállni megbízóim, így a közösségem tagjai előtt is, akik most engem jelöltek erre a feladatra. Az a vágyam, hogy ne kelljen bennem csalódniuk…

Az interjú képre kattintva hallgatható meg:

*

Mészáros Kálmánnal, a Baptista Teológiai Akadémia új rektorával készített riport, 2021. december 17-én hangzott el a Kossuth Rádió „Az Úr közel” Baptista vallási félóra c. adásában

 

Raoul Wallenberg-díjat kapott Kissné Balázs Barbara a Baptista Teológiai Akadémia hallgatója

Mint a Baptista Teológiai Akadémia rektora örömmel vettem részt intézményünk hallgatója, Kissné Balázs Barbara családsegítő, az Élet Menete aktivistája, a Wallenberg-díj ez évi jelöltjének, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában 2022. január 25-én megtartott díjátadó ünnepségén.

A díjazott Kissné Balázs Barbara férjével, Kiss Kálmánnal. 

Balról a BTA képviseletében Balla Péter gazdasági főigazgató és 

Dr. Mészáros Kálmán rektor

Az ünnepséget Dr. Sebes József, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke nyitotta meg. A bevezető ismertetésben elhangzott, hogy: „A Raoul Wallenberg-díjat azzal a céllal alapították meg, hogy etikai mércét és példát állítson a magyar társadalmi- és politikai közélet elé. A díj azon személyek, szervezetek áldozatos munkáját, emberi, közösségi magatartását ismeri el, akik tevékenységükkel, életútjukkal példát mutatnak embertársaiknak a Magyarországon hátrányos helyzetben élők, diszkriminációt elszenvedők érdekében, az emberi és állampolgári jogok törvényekben biztosított érvényesítésében kifejtett tevékenységükkel.”

KISSNÉ BALÁZS BARBARA LAUDÁCIÓJA:

"Az Élet Menete Alapítvány 2004-es megalapítása óta számíthat Kissné Balázs Barbara odaadó önkéntes munkájára a hét minden napján. Barbara az alapítvány összes jelentős programjában szervezőként, csoportvezetőként, oktatóként részt vesz, kiemelkedő figyelmet szentelve a roma fiatalokat célzó programjainkra. Ennek köszönhetően vált Barbara az alapítvány roma holokauszttal foglalkozó projektjeinek vezetőjévé.

Számtalan csoportot vezetett már Auschwitz-Birkenauban a nemzetközi roma holokauszt emléknap alkalmából. Roma csoportokat szervez és tárlatvezetést tart nekik az alapítvány vagon kiállításánál. Az alapítvány roma holokauszttal foglalkozó vándorkiállítását számos iskolába, roma közösségbe juttatta már el. Barbara az alapítványnál végzett önkéntes munkája mellett szociális munkásként dolgozik.

Férjével, aki teherautósofőr, szabadidejükben az országot járva juttatnak el adományokat a mélyszegénységben élő roma közösségekhez, és a rászoruló családokhoz. Létrehozott egy Facebook csoportot, amelyen keresztül azokon a rászorulókon próbál segíteni, akikkel munkája során kapcsolatba kerül Gyűjtéseket szervez, adományokat juttat el rászorulóknak.

Elkötelezett harcosai mindenféle diszkriminációnak, lévén mindketten roma származásúak, pontosan tudják hogyan lehet oktatni a roma fiatalokat, és bevonni őket is a munkájukba. Barbara a Baptista Teológiai Akadémián szerzett diplomát." – ismertette a díjazott életútját Gordon Gábor Az Élet Menete Alapítvány vezetője.

A díjazásról a Raoul Wallenberg Alapítvány, a Raoul Wallenberg Egyesület, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Külügyminisztérium képviselőiből álló bíráló Bizottság döntött. A díjat az Auschwitz – Birkenau haláltábor 1945. január 27-én történt felszabadulásának emléknapjához közeli időpontban osztják ki.

Döbbenetes és fájdalmas emlékként gondolok én magam is vissza, az egyik tanulmányutunkra, amit Barbara szervezett Akadémiánk hallgatói számára. A lengyelországi Auschwitz-Birkenau haláltábor borzalmai, a zsidó, cigány és más kisebbségek diszkriminációjáról, minden joguktól, méltóságuktól és életüktől megfosztott honfitársaink emlékét soha nem szabad elfelejtenünk, annak mementóit őriznünk kell. Szüksége van e fájdalmas emlékezésre minden korosztálynak, hogy ez soha ne ismétlődjék meg a jövőben!

A díjazott életére, további munkásságára, családjára és tanulmányaira, intézményünk nevében is Isten áldását kívánjuk!

Dr. Mészáros Kálmán

a Baptista Teológiai Akadémia rektora

Amerikából jöttem...

 "A ti munkátok nem hiábavaló az Úrban"

30 éve köszöntem el a clevelandi gyülekezettől 

Az elmúlt év őszén volt 30 éve, hogy négy és fél éves lelkipásztori szolgálat után 1990. őszén elbúcsúztunk a Clevelandi Magyar Bethánia Baptista Gyülekezettől és visszatértünk Magyarországra. Ez a kerek évforduló alkalmat ad arra, hogy felidézzem az Amerikában töltött külmissziós esztendők néhány meghatározó eseményét

Cleveland az amerikai magyarság fővárosa az Erie-tó partján

Emlékszem, hogy milyen izgalom töltött el bennünket, amikor többszöri megszólítás után kézbe vettük a gyülekezet hivatalos meghívólevelét és sok imádság és lelki felkészülés után 1986. kora tavaszán elindultunk az új világ felé.

A Vadász és Mészáros házaspárt Dr. Udvarnoki Béla tiszteletbeli elnök bocsátotta ki a magyarországi missziómezőre.

Akkor még nem tudtam, hogy a gyülekezet pásztorolása mellett a „A Kürt” című evangéliumi havilap szerkesztésének feladatát is vállalnom kell majd. Nem volt könnyű az indulás, de a folytatás sem. Hiszen clevelandi gyülekezetünk tagjainak többsége ugyancsak a ’80-as évek derekán vándorolt ki Erdélyből és együtt kerestük az új hazába való beilleszkedés lehetőségeit.

A clevelandi közösségnek nehéz kihívással kellett ezekben az években szembenéznie, hisz a létszámában egyre növekedő gyülekezetünknek akkoriban nem volt imaháza. Hosszú évekig a prédikátorlakásban jöttünk össze zsúfolt körülmények között. Hála Istennek a kedvezőtlen körülmények ellenére lendületesen folyt a lelkimunka úgy az egyre nagyobb számú gyermeksereg és növekvő ifjúság körében épp úgy, mint Cleveland nagyváros magyar származású lakóinak körében.

Az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség 83. évi konferenciáján 347 küldött és magyar anyanyelvű érdeklődő vett részt Clevelandban.

Abban az időben a gyülekezet anyagi helyzete elég kilátástalannak tűnt, hiszen a növekvő tagság többségében újonnan bevándorló testvérekből állt. Így is nagy áldozatot vállaltak a gyülekezet missziójának támogatásából saját egzisztenciájuk megteremtése mellett.

Ezt még nehezítette az a tény is, hogy az amerikai magyar baptisták között korábban kialakult nézetkülönbségek és feszültségek miatt megosztottság alakult ki, amit lelki módon igyekeztünk kezelni és a megbékélést munkálni. Istennek legyen hála, hogy imádságainkat meghallgatta az Úr, és Ő adott lépésről lépésre olyan megoldásokat, amiket korábban szinte elképzelni is alig mertünk.

Istentiszteleteink látogatottsága egyenletesen emelkedett ezekben az években, nemcsak az Erdélyből érkezők, de a Cleveland városában élő, korábban elmaradt gyülekezeti tagok újra csatlakozása által. Ebben nagy segítséget jelentettek azok a személyes látogatások, gyülekezeti szolgálatok és közös kirándulások. amik egyre közvetlenebbé tették a gyülekezeti közösség légkörét. A gyülekezetnövekedéshez hozzájárult a clevelandi központtal működő, Berta László által vezetett Classic Printing Corporation magyar nyomda és Bocskai Rádió missziójába való tevőleges bekapcsolódásunknak is.

Igehirdetés a clevelandi imaház szószéken

Isten kegyelmének köszönhetően, közel egy évtizedig tartó "pusztai vándorlás" után a clevelandi templom ügyében is komoly fordulat történt. Találtunk ugyanis egy egyszerű külsejű, minden szükséges berendezéssel felszerelt, 150 ülőhelyes, használaton kívüli templomot a városunk egy, a közlekedés szempontjából sokkal kedvezőbb pontján.

Utólag is érdekes adat, hogy az eredetileg 95 ezer dolláros árat sikerült 75 ezerre lealkudnunk. Legelőször 40 ezer dollárt kellett lefizetnünk, a fennmaradó összeget (35.000 dollárt) pedig az eladó kölcsönözte 10 évre, 11 %-os kamattal. A gyülekezetben óriási volt a lelkesedés, igyekezett mindenki a templom vásárlására korábban felajánlott ígéretet teljesíteni, sőt egyesek annál többet is adtak.

A clevelandiak példamutató áldozatkészsége mellett az amerikai és kanadai magyar testvérek összefogása is nagy segítséget jelentett. Az ünnepélyes megnyitóra 1988 november 26-án került sor, melyre többszázan érkeztek Amerika és Kanada minden pontjáról.

Az átadás után nem sok idővel történelmi jelentőségű konferenciának is helyet adhatott a clevelandi gyülekezet új kápolnája. 1990. július 13-15. között ugyanis tíz éves különállás után ezen a konferencián egyesült az Amerikai Magyar Baptista Szövetség és az Amerikai Magyar Baptisták Konferenciája.

Emlékezetes pillanatok voltak, amikor az egyesített szövetség vezetői és jelenlévő résztvevői kéz a kézben, hosszú idő után egymást ismét átölelve kérték Isten gazdag áldását a további közös szolgálatra. A három napos konferencián 347 fő vett rész a kisgyermekeken kívül.

Úrvacsorai közösségben erősítettük meg a Krisztushoz és egymáshoz való 

tartozás egységét és szövetségi hűségét

Jelenvolt az az egyesített szövetség teljes lelkipásztori kara, így Dr. Udvarnoki Béla tiszteletbeli elnök (Murfreesboro), Dr. Haraszti Sándor tiszteletbeli elnök (Atlanta), Kulcsár Sándor elnök (New York), Oláh Lajos alelnök (Torontó), Vadász János (Los Angeles), Lőrincz István (Chicago), J. Marshall (Bridgeport) Novák József (Los Angeles), Dr. Héthalmi Páth Károly (Los Angeles), Dr. Herjeczki Géza (Detroit) és Mészáros Kálmán (Cleveland) az Evangéliumi Hírnök és a Kürt havilapok társszerkesztői, valamint vendégként ifj. dr. Kovács Géza (Budapest) és Megyesi József (Nagyvárad).

Megható emlék marad számomra, amikor Dr. Udvarnoki Béla, a szövetség 93 évében járó tiszteletbeli elnöke az ünneplő közösség elé hívta a Vadász és a Mészáros házaspárt, hálát adva az addig Amerikában végzett munkákukért és Isten áldást kívánta rájuk, mint akik az amerikai szövetség „külmisszionáriusaiként” térnek vissza a jövőben Magyarországra és az anyaországban folytatják lélekmentő szolgálatukat.

Ezekben az években - családommal együtt – valóban szívügyünkké vált az amerikai magyar baptisták missziómunkájának segítése és felvirágoztatása. 1990 nyarán viszont sorsfordító helyzethez érkeztünk. A mi eredetileg 4 évre szóló gyülekezeti meghívásunk ebben az esztendőben lejárt. El kellett határoznunk, hogy a továbbiakban végleg itt maradjunk-e Amerikában, vagy az óhazai égető lelkipásztorhiányt figyelembe véve, ismét visszatérjünk a külmisszióba kibocsátó magyarországi hittestvéreink közé.

Az ,,adós levél" elégetésének emlékezetes pillanatai

Hadd idézzem föl a gyülekezeti tanácskozás akkor feljegyzett néhány mondatát: „A gyülekezet tagjai egyenként álltak fel, és arra kértek bennünket, hogy ha lehet, ne hagyjuk őket itt a nyáron, hanem hosszabb időre maradjunk, a többség szerint végleg… Kérésüket azzal indokolták, hogy szerintük egy közeli prédikátorváltás ismét megtörné a gyülekezet eddigi egyenletes fejlődését, és akadályozná a templomvásárlás, illetve az új imaházba való beilleszkedés folyamatát.

Ezt követően a testvérek 100 %-os szavazattal clevelandi szolgálatunk „korlátlan ideig" való meghosszabbítása mellett döntöttek. Megköszöntem a gyülekezet egységesen megnyilvánuló bizalmát, de fenntartottam azt a választási lehetőséget, hogy clevelandi szolgálatunk végső határidejére vonatkozóan Isten határozott vezetését kérve később döntsünk…”

Isten végül úgy vezetett bennünket, hogy a székesfehérvári gyülekezet meghívását elfogadva 1990 őszén hazatértünk az anyaországba. A helyi clevelandi gyülekezet sorsa is kedvezően alakul. Az éppen Amerikába látogató Megyesi József nagyváradi (Erdély) lelkipásztor vette át a gyülekezet ideiglenes pásztorolását dr. Fazekas László testvér megérkezéséig.

Hazatérésünk előtt azonban volt még egy nagyon emlékezetes aratási hálaadó ünnepély Clevelandban augusztus 5-én, amelyen egyúttal a lelkipásztor családjának búcsúztatása is megtörtént. Erdélyi és régi magyarországi szokás szerint aratást, a gabona betakarítását ünnepeltük, de a gazdag lelki aratást is számba vettük.

„Isten áldjon míg viszont látunk” búcsúzás pillanatai mindhalálig hűséges feleségemmel +Gyöngyvérrel, a háttérben Herjeczki Géza, Kulcsár Sándor és Megyesi József lelkipásztorokkal

Hálát adtunk az új kenyérért és a bőséges lelki aratásért is. Vendégeink is voltak szép számmal. New Yorkból, Torontóból és Detroitból is átjöttek testvéreink, hogy velünk együtt ünnepeljenek. Lelkipásztoraik, Kulcsár Sándor, Oláh Lajos és dr. Herjeczki Géza a szolgálatokba is bekapcsolódtak.

A templomvásárlás céljából 30 évre felvett és néhány hónapon belül ki is fizetett kölcsön "Adós levelének" elégetésére is ekkor került végül sor. (Amerikában ma is az a szokás, hogy templomépítésre, vagy vásárlásra felvett jelzálogkölcsön esetén, annak kifizetése után ünnepélyes keretek között elégetik az u.n „Mortgage Paper” okmányt.)  

Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség konferenciájának résztvevői
a clevelandi gyülekezet temploma előtt.

Megható pillanatok voltak, amikor a jelképesen oltárra helyezett és gyertyával meggyújtott adóslevél ellobbanása után a gyülekezet lelkipásztora és elöljárói – Kiss Sándor, Csompó András, Nagy Sándor, Dr. Kovács Vilmos, Modi Benjamin, Forrás Ede - ünnepélyes keretek között adtak hálát azért a kegyelemért, amit gyülekezetünk ilyen módon is megtapasztalhatott.

Mint búcsúzó lelkipásztor elsősorban arra az áldozatra mutattam rá, amit Jézus Krisztus vállalt értünk, bűnösökért, aki helyettünk fizette ki adósságunkat a kereszten.  Ahogyan erről az apostol Pál így írt „odaszegezte adóslevelünket a fára”. Nem arannyal és ezüsttel, hanem drága vérén váltott meg romlott természetünkből, mert mi nem tudtuk volna magunk erejéből kiengesztelni az Atyát.

Családommal - Gyöngyvér, Renáta, Gyöngyvirág, Illés - a felújított
clevelandi imaház előtt 1990 nyarán

Búcsúzásul arra kértem a gyülekezetet, hogy vegyék továbbra is komoIyan azokat az igéket, amiket hétről hétre hallottak a testvérek. Mindig örömmel olvasom azóta is azokat a clevelandi és más amerikai missziómezőről szóló híreket az Evangéliumi Hírnök hasábjain, amiből Krisztus világraszóló megváltó üzenetének győzelmes előretöréséről értesülhetek.

Dr. Mészáros Kálmán

volt clevelandi lelkipásztor (Budapest)

 

Anabaptista gályarabokra emlékeztünk az ausztriai Falkenstein várában

Az anabaptista reformáció fél évezredes évfordulójához közeledve nemzetközi történelmi megemlékezésre került sor 2019. június 17-én az ausztriai Falkenstein/Sólyomkővár (2162 Falkenstein, Poysdorf, Ausztria) fellegvárának udvarán kialakított emlékhelyen.

A nemzetközi csúcstalálkozó képviselői, kezükben az aláírt együttműködési megállapodással, az anabaptista gályarabok emlékére kialakított emlékhelyen Falkenstein várának udvarán

A történelmi megemlékezés apropóját a 480 évvel ezelőtt Habsburg Ferdinánd császár parancsára végrehajtott kegyetlen intézkedések adták. Ebben az időben ugyanis az osztrák–csehmorva–magyar hármashatár környékén több tízezer Svájcból és Németországból elűzött anabaptista menekült keresett ideiglenes menedéket és letelepedési lehetőséget.

A habsburg császár az anabaptista menekültek legtehetségesebb teológusát és evangélistáját, dr. Hubmayer Balthazárt már korábban letartóztatta és 1528-ban Bécsben máglyahalálra ítélte. A mozgalom vértanúvá vált vezetőjének őrhelyét Hutter Jakab vette át, aki igyekezett a több hullámban érkező újabb menekülteket letelepíteni, a túlélésüket megszervezni és a jeruzsálemi gyülekezet mintáját szem előtt tartva az evangéliumi szociális egyenlőséget megvalósítani. Ennek érdekében különböző szakmák szerint csoportosítva közös – hutterita, habán – udvarházakat hozott létre.

Falkenstein/Sólyomkő vára Ausztriában

1539 telén császári parancsra újabb letartóztatási hullám indult a vallásuk miatt üldözött menekültek ellen. Ennek eredményeként a környező településekről 150 anabaptistát tartóztattak le, akiket Falkenstein várába hurcoltak és a fellegvár börtönpincéjében éheztettek és kínoztak hosszú hónapokon át. Bár a foglyok hitbeli meggyőződését nem tudták megtörni, – asszonyaikat és gyerekeiket elengedve – 95 anabaptista vezetőt gályarabságra ítéltek. Őket rabláncra fűzve gyalogosan indították Trieszt felé, ahol a gályák evezőpadjához láncolva pusztultak el a törökökkel vívott tengeri csatákban.

Az anabaptista keresztségmegújító mozgalom Falkensteinben fogva tartott és ártatlanul gályarabságra ítélt hitőseinek emlékére szervezett csúcstalálkozón nyolc ország – Ausztria, Csehország, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Szlovákia és USA – baptista és más evangéliumi egyházak képviselői, egyháztörténészei, teológiai tanárai és diákjai vettek részt.

A csúcstalálkozó záródokumentumát, melyet a cikk mellékletében is olvashatunk, a következő vezetők írták alá: Reinhold Eichinger (az Ausztriai Evangéliumi Egyházak Szövetségének elnöke), dr. Mészáros Kálmán Ph. D., (az MBE Történelmi Bizottságának elnöke, a BTA egyháztörténeti tanszékének docense), Pavel Coufal (a Csehországi Baptista Egyház elnöke), Johannes Dyck (a Németországi Mennonita Testvérközösség elnöke), Joseph Vix (ausztriai anabaptistakutató), Benkő Ferenc (a Habánörökség Hagyományőrző Kultúrkör vezetője), dr. Maël D. S. Disseau, Ph. D. (az olaszországi Balthasar Hubmaier School of Theology & Missions dogmatikaprofesszora és dékánja), dr. Borzási István (a romániai baptista Emanuel University of Oradea-Nagyvárad tanára), dr. Szőllős János (a Szlovákiai Baptista Szövetség alelnöke), Alexander K. Erdélyi (Evangéliumi Könyvkiadó, a Szlovákiai Baptista Egyház Történelmi Bizottságának képviselője) és dr. Emir Caner, Ph. D. (történész, a Truett McConnell University, Cleveland, GA, USA elnöke)

*************************

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ANA/BAPTISTA TÖRTÉNELMI ÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSÉRŐL ÉS TOVÁBBADÁSÁRÓL

Ezen a napon, 2019. június 17-én, az ana/baptista örökség képviselői nyolc különböző országból – Ausztria, Csehország, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Szlovákia, Amerikai Egyesült Államok – összegyűltünk közösen az alsó-ausztriai Falkenstein/Sólyomkővár történelmi jelentőségű várkastélyában, ahol a korabeli anabaptistákat kegyetlenül üldözték és gályarabságra ítélték a Jézus Krisztusba vetett állhatatos hitükért (Mt 5,10–12).

Ennek a reformáció radikális irányzatának is nevezett evangéliumi mozgalomnak a tagjai évszázadokon át igyekeztek a Jézus Krisztustól kapott nagy misszióparancsolatot teljesíteni (Mt 28,18–20) és a nagy szeretetparancsolatot követni (Mt 22,37–40). Az Úr iránti megingathatatlan elkötelezettségükért sokaknak a legmagasabb árral, azaz az életükkel kellett fizetniük és így ítéltettek méltóknak arra, hogy üldözve legyenek Megváltójukért (ApCsel 5,41).

Alulírottak mindezért elkötelezzük magunkat arra, hogy hitelődeink lelki örökségét megőrizzük és a hithősök élettörténetét nagyra értékelve másokkal is megismertetjük (1Kor 16,18). Ezen túl odaszánjuk magunkat arra, hogy erőfeszítéseinket összehangolva kutatásaink eredményeit és újabb felfedezéseinket egymással közölni fogjuk. Abban reménykedünk, hogy a világ közvéleménye megismerheti ezeknek a hűséges hívőknek a hősies élettörténeteit, és ezáltal Megváltónk minden emberért bemutatott áldozatos szeretetére is rámutathatunk (Jn 3,16).

Mint ahogy Jézus Krisztus hűséges követői által a múltban, a jelenben és a jövőben is dicsőüljön meg az ő szent neve a mi életünk által is! (Ef 5,2).

„Az igazság halhatatlan.”

Krónikás:

Dr. Mészáros Kálmán 

egyháztörténész, az MBE TB elnöke

2019.07.17.

Anabaptista gályarabok nyomában

Az anabaptista reformáció 500 éves jubileumi évtizede keretében (2013 – 2023)

Anabaptista hitősökre emlékeztünk az ausztriai Falkenstein/Sólyomkővár udvarában kialakított anabaptista emlékhelyen 2019. június 17-én. A nemzetközi találkozón nyolc európai ország egyházi delegációja és anabaptista egyháztörténésze vett rész. Az ünnepség során megemlékezésre kerül sor a várban fogvatartott és onnan elhurcolt anabaptista gályarabok küzdelmes sorsáf felidázve. A történelmi eseményre számos vendég érkezett Amerikából és Közép-Európa országaiból, így Magyarországról is a budapesti Baptista  Teológiai Akadémia hallgatói számára meghirdetett "Anabaptista emléktúra 2019” keretében.

Mit kell tudnunk Falkenstein/Sólyomkővár anabaptista vonatkozásáról?

Falkenstein/Sólyomkővár a hajdani Morvaország (ma Csehország), Felső-Magyarország (ma Szlovákia) és Ausztria hármas határának közelében található település, Bécstől északra mintegy 50 km-re. Valamikor a reformációt követő évtizedekben ez a vidék szolgált menedékül a Svájcból, Dél-Németországból és az ausztriai Tirolból elűzött anabaptisták számára.

1526 után az osztrák határ túloldalán található morvaországi (ma Csehország tartozó) Nikolsburg / Mikulov a mintegy 70 ezres anabaptista menekültáradat szellemi központjává vált. Korának legismertebb anabaptista reformátora Dr. Hubmayer Baltazár ebben a városban talált átmeneti menedéket és irányította a környék településein letelepedő anabaptista közösségek életét. Hubmayer doktor Luther Mártonnak volt kortársa, kezdetben feltétel nélküli híve, majd a hitvalló bemerítés igazságának hirdetése miatt a wittenbergi reformátor legfőbb szellemi ellenfele.

Hubmayer híveivel együtt a huszita ébredés hazájában, Morvaországban keresett védelmet. Eredményes munkásságát jelzi, hogy igehirdetésére az ország egyik legismertebb főnemese, Nikolsburg városának egyházi főméltósága Liechenstein Lénárd őrgróf is megtért, akit Hubmayer részesített hitvalló keresztségben. Igazán ennek köszönhető, hogy az anabaptisták egy ideig az őrgrófság területén szabadon élhettek. Hubmayer anabaptista reformátor 25 teológiai témájú könyvei közül 18-at Nikolsburg városában nyomtathatott ki.

Nikolsburg és környéke az anabaptista habánok fellegvára lesz

Dr. Hubmayer Baltazár
anabaptista reformátor

Falkenstein várával szemben, az Ausztria és Csehmorva határ másik oldalán található Nikolsburg várát a Lichtensteiniek és Ditrichsteinek építették. Az előbbiek telepítették le először morva területre (1520 táján) a Svájcból menekült újrakeresztelő/anabaptistákat, azaz a habánokat. Innen rajzottak a szorgalmas habánok kelet felé, egészen Erdélyig. 1599-ben viszont Francz Ditrichstein olmützi püspök ellenreformációs búcsújáróhellyé fejlesztette a várost. Ezért az anabaptistáknak menekülnie kellett…  Nikolsburg (Mikulov) vára még ma is büszkén emelkedik az azonos nevű város fölé, Alsó-Ausztria határának közelében. Dr. Hubmaier Baltazár érkezésével 1526-ban, az anabaptisták fellegvára lett.

Simprecht Sorg, egy könyvnyomdász, aki magával hozta Hubmaiert Zürichből, azonnal felállított egy nyomdász műhelyt. Célja az volt, hogy a számtalan anabaptista írás terjesztésének fő forrása legyen. Hubmaier, erőteljes szónokként, elnyerte a Liechtenstein földesurak kegyeit. Maga Liechtensteini Leonhard herceg is a saját városában „sok más emberrel együtt” bemerítkezett.

Hubmaier gyakorlatias prédikációja során Nikolsburg és környéke villámgyorsan hihetetlen népszerűségre tett szert. Összesen 12 000 vallási menekült telepedett le itt. A mai Ausztriának és Európa felének hívői a herceg védelmét élvezték. A Predigstuhl utca és a Steinzeile utca felső szakasza körüli teljes városrészt nyilvánvalóan sok láb vájta a földbe. A házak hasonlóak ahhoz, amely a niedersulzi Anabaptista múzeumnak ad otthont.

Sajnos a bécsi udvar, élükön I. Habsburg Ferdinánddal, aki 1526 után Magyarország északi és nyugati területeit is bekebelezte, a katolicizmus védelmében kegyetlen törvényeket hozott a protestáns eszmék megfékezése érdekében. Ennek esett áldozatául Hubmayer Baltazár is, akit a császár magához rendeltetett Bécsbe és minden törvényes kihallgatás nélkül 1528. március 10-én máglyahalálra ítélt. Hubmayer hűséges hitvesét pedig néhány nap múlva a Dunába fojtatta.

A vezető nélkül maradt morvaországi anabaptisták élére később Hutter Jakab állt, aki az ősegyház példáját követve a közösség hithű tagjai számára a túlélés érdekében „gazdasági udvarokat” hozott létre különböző kézműves szakmák köré tömörülve. Ennek az anabaptista mozgalomnak a Észak-Magyarországra (Felvidék) és Erdélybe letelepedett ágát hívták hazánkban „habán”, vagy „újkeresztyén”, "újbaptista" testvéri mozgalomnak.

Anabaptista gályarabok megpróbáltatásai 1539 után

Anabaptista gályarabok emlékhelye Falkenstein várában

1539. Habsburg Ferdinánd kegyetlen üldözésének újabb hulláma 1539-ben erősödött fel az anabaptisták ellen. Megállíthatatlan létszámnövekedésüket irgalmatlan megtorló akciókkal kívánta megfékezni. Így történt, hogy 1539. december 6-án a fenn említett morva-magyar-osztrák határ környékén élő mintegy 150 anabaptista testvért tartóztatott le és záratott Falkenstein/Sólyomkő várának sötét várbörtönébe. Majd hosszabb fogság után az asszonyokat és gyermekeiket elengedve mintegy 90 vezető anabaptista személyt ítélt gályarabságra. A férfiakat egymáshoz láncolva, indított katonai őrizet mellett gyalogosan a magyar-osztrák határ mentén az Adria parti kikötővárosba, Triesztbe. Bár útközben a foglyok közül többen meghaltak, vagy megszöktek, a megmaradt áldozatok a gályák evezőihez láncolva kellett letölteniük élethosszig tartó büntetésüket.

Erre az eseményre emlékeztünk Falkenstein / Sólyomkővár udvarán ünnepi istentisztelet keretében. A vár épen maradt helységeiben egy többfunkciós múzeum is nyílt anabaptista gályarabok emlékére. Sőt a vár kapubejáratánál egy élethű tengeri gálya is épült, ahol az evezők nehéz mozgatását is kipróbálhatják az erre önkéntesen vállalkozók. A vármúzeum bárki számára megtekinthető, ahol eredeti anabaptista emléktárgyak i láthatók korabeli berendezésekkel, képekkel, eszközökkel, történelmi leírásokkal, dokumentumokkal.

Az anabaptista hutterita habánok 1546-ban menekültek nagyobb tömegben Észak-Magyarországra a Felvidékre 

Nikolsburg volt a kiindulópontja még jó ötven további helyszínnek, ahol az anabaptista mozgalom hutterita ága letelepedett. A klérus még Bécsben is amiatt panaszkodott, hogy sok zarándok megy Nikolsburgba. Az egész helyzet tüskét jelentett a bécsi kormány szemében. Királyi parancsra a protestáns fejedelem kénytelen volt kiadni megbecsült teológusát, Hubmaier Baltazárt, akit 1528-ban Bécsben máglyán elégettek.

Bécsben később további fontos nikolsburgi anabaptista vezetőket végeztek ki, mint pl. Jakob Wiedemannt és Oswald Glaidtot. Riedmann Péter, egy másik anabaptista vezetőről azt tudjuk, hogy 1529-ben 23 éves fiatalemberként „baptista hitéért 3 év, négy heti fogságot szenvedett.” Később még újabb 6 évi börtönbüntetésre ítélték baptista meggyőződéséért. Az anabaptisták egy jelentős csoportja az egyre fokozódó üldözés és vallási türelmetlenség miatt Riedemann Péter vezetésével 1546-ban Észak-Magyarország (Felvidék, ma Szlovákia) területre menekült.

1622-ben Franz Dietrichstein herceg és bíboros, Nikolsburg új ura, magára vállalta, hogy „kiirtson minden eretneket a területéről”. Abban az évben minden anabaptistát vagy arra kényszerítettek, hogy áttérjen a katolicizmusra, vagy üres kézzel hagyja el a környéket. Még a betegeknek sem engedték meg a további ottmaradás a közelgő tél ellenére sem…

Magyar vonatkozású esemény Nikolsburgban:

Itt kötötte meg 1621. december 31-én Bethlen Gábor II. Ferdinánd megbízottaival a „nikolsburgi békét”, amelynek értelmében Bethlen lemondott a királyi címről, visszaadta Ferdinándnak a koronát és vele együtt a hatalmában tartott észak-magyarországi vármegyéket is. Cserébe hét keleti megyét (Erdély) kapott.

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörtánász

Forrás: https://www.baptist.hu/events/anabaptista-galyarabok-nyomaban-az-anabaptista-reformacio-500-eves-jubileumi-evtizede-kereteben-2013-2019-2023/?fbclid=IwAR0zUkO6G6oCTsmhayBhaKHdchuBIP3oEHgsOcFaev-GVcaJWUIIpJnDyV4

Képmás Magazin: Egy orvosnő története

"Az áldás alól nem szabad kijönni”

Egy orvosnő története

25 éve nem láttuk egymást dr. Mészárosné dr. Seres Leilával, de olyan természetességgel ülünk be egy kávézóba beszélgetni, mintha legutóbb tegnap ittunk volna egy forró csokit együtt. Rengeteg kérdésem van, és hiába igyekszünk fegyelmezetten haladni az interjúban, a jókedv újra és újra Leila életkedvtől áradó történetfolyamába sodor bennünket. Pedig nehéz, sőt tragikus események is szóba kerülnek.

Mészáros család

– Hogyan találtatok egymásra a férjeddel, aki baptista lelkész, sőt, egyházelnök is volt? Nem szokványos a történetetek…

– Huszonévesen hadilábon álltam a fiúkkal. Féltem, hogy mi lesz, ha rosszul döntök, mivel a szüleim elváltak, és úgy éreztem, a házasság kérdésében nem hibázhatok. Kálmánnal Tahiban, egy baptista konferencián találkoztunk először, ez egyszerű beszélgetéssel indult. Az albertirsai gyülekezet fennállásának 100. évfordulójára szerkesztett könyv miatt váltottunk pár szót, amelynek én voltam az egyik szerzője. 

Egy tekintélyes egyházi elöljárót láttam benne, ő volt dr. Mészáros Kálmán. Akkor ő a családi tragédiájuk után még nehéz lelki állapotban volt, abban az évben halt meg egész fiatalon, 48 évesen a felesége mellrákban. Sokáig nem találkoztunk újra, majd az előbb említett könyv miatt kezdtünk e-maileket váltani.

Amikor Kálmán szóba hozta, hogy ő többre gondol kettőnk kapcsolatában, én egyáltalán nem tudtam, hogyan döntsek. Isten útján akartam menni, de nem láttam tisztán.

Időre volt szükségem. Kapóra jött egy másfél éves heidelbergi ösztöndíj. Dolgoztam a kutatási programban, és mindennap kerestem Isten útmutatását.

– Végül is mi segített a döntésben, és férjed nem mindennapi újrakezdését hogyan fogadta a környezetetek?

– Kálmán, amikor megkérte a kezem, nagyon őszintén elmondta, hogy számára a lelkészi elhívása az első, ő száz százalékban Istennek szolgál. Akkor elkezdtem tűnődni azon, hogy én hány százalékos keresztyén vagyok. Visszamentem Németországba, és ahogy olvastam a Bibliát – elkezdtem a legelején, hátha megtalálom a választ a végére – egyre világosabb lett számomra, hogy Istennek kell igent mondanom. Amikor az életemet teljesen Istenre bíztam, akkor éreztem úgy, hogy igent tudok mondani Kálmánnak is. 

A családunk, a barátaink egy-két kivételtől eltekintve magától értetődőnek vették a házasságkötésünket. Többgenerációs családdal indultunk, hiszen velünk élt Kálmán édesapja és az első házasságából származó fia, Illés, valamint az egyik lánya, Gyöngyvirág is. Fel kellett nőnöm Kálmánhoz.

Én mindig fel fogok nézni rá, mert ő Isten különleges szolgája. Ha egy kicsit is hozzá tudok tenni az ő küldetéséhez, az engem nagy örömmel tölt el.

Dr. Mészárosné Dr. Seres Leila és Dr. Mészáros Kálmán

– Három gyermeketek van, és visszaálltál a munkába. Hogyan tudsz a család mellett orvos és lelkészfeleség is lenni? Hogyan szervezed az életet, hogy az harmonikus legyen?

– A család, a munka és a gyülekezet összeegyeztethetősége nem könnyű. A mai reggel is úgy indult, hogy a legkisebb gyermekünk náthás lett, de vizsgáztatnom kellett – így bejött velem az egyetemre. Amíg a vizsgázó egyetemisták tételeket dolgoztak ki, ő szépen rajzolgatott. Családbarát munkahelyem van, a főnököm nagyon megértő, ez szinte elengedhetetlen ahhoz, hogy egy édesanya sikeres lehessen a munkájában. 

Az édesanyám és a férjem sokat segítenek. Sőt, még Gyöngyvirág, a férjem nagylánya is gyakran jön hozzánk, a gyerekek nagyon szeretik. A kispesti baptista gyülekezetben, ahol a férjem lelkipásztor, sok feladatom van, de én is baptista gyülekezetben nőttem fel, így tulajdonképpen mindig azt csináltam, amit most: beszélgetek az emberekkel, foglalkozom a gyermekekkel, készülünk a szeretetvendégségekre, betegeket látogatunk. Talán most nehezebb, mert nagyobb a felelősségem és kevesebb a szabadidőm...

A házasságunkban pedig azt éljük meg, hogy áldás alatt vagyunk. Ahogy Kálmán szokta mondani: „Az áldás alól nem szabad kijönni.”

– Ez látszik most is rajtad. Sok feladatról, munkáról mesélsz, de közben mosolyogsz. Milyen munkát végeztek a Baptisták az Egészségért Munkacsoportban?

– Ez a munkacsoport azért jött létre 2009-ben, hogy összefogja a baptista orvosokat. Az alapító dr. Nagy Imre érsebész volt, ő a kórházi munkája mellett szervezett ingyenes vizsgálatokat, mert látta az igényt. Mára kiegészült a csoport egészségügyben dolgozó baptista szakemberekkel: gyógytornászokkal, ápolókkal, dietetikusokkal, lelki gondozókkal, így száz fölötti a taglétszámunk. 

Az egészséggel kapcsolatos információkat igyekszünk sokakhoz eljuttatni, illetve szűrőprogramokat, ingyenes vizsgálatokat szervezünk. Szívesen látjuk az önkénteseket, ha szeretnének csatlakozni. A munkánk alapját a gyülekezetek képezik, ők szervezik meg az adott programot, amelynek helyszíne az imaház vagy a helyi művelődési ház. Felekezetköziek vagyunk, gyakran a helyi orvosok is segítenek. Vérnyomás- és vércukorméréssel, életmód-tanácsadással, felvilágosító előadásokkal várjuk az érdeklődőket. 

– Van egy másik fontos programotok is, amelyben szintén a Baptista Egyház társadalmi szerepvállalása mutatkozik meg személyes, emberközeli módon.

– Igen, ez a Szívpárna Program, amelyben benne van a férjem első feleségének emléke is. Mellműtéten átesett nők számára készítjük a szívpárnákat 2012 óta, több ezer darabot. Ez a párna szinte gyógyászati segédeszköz, mert enyhíti a műtét utáni fizikai tüneteket, de ettől még sokkal fontosabb a gesztus értéke. A párnákhoz apró igei üzenetet csatolunk, és személyesen visszük el azokba a kórházakba, ahol fogadókészek erre. 

Ha nyitottságot tapasztalunk az intézmény dolgozói részéről, az megkönnyíti a munkánkat. Legutóbb például Kispestről a vasárnapi istentisztelet után mentünk be a Szent István Kórházba, hogy beadjunk 50 párnát. Volt olyan hölgy, aki a gyógyulása után fogalmazta meg, hogy a műtét utáni elhagyatottságában a szívpárna segített neki, hogy összeszedje magát és talpra álljon. A lelki erejét kapta vissza attól, hogy valakik ismeretlenül is gondoltak rá, és ajándékot küldtek neki. Ezzel azt üzenték, hogy ő fontos.

– Milyen terveid vannak?

– A család, az egyházi feladatok és az egyetemi tanítás kitölti a napjaimat. A gyerekekkel otthon töltött évek után nem tértem vissza a klinikusi praxisba, de a Testnevelési Egyetem orvosi kutatási projektjeiben részt veszek, és gondolkodom azon is, hogyan tudnám az időmbe a sportorvosi szakvizsgát beilleszteni.

A tanítást magaménak érzem, mindig is csodálattal töltött el, hogy a jó Isten hogyan tudta megteremteni a gyönyörű csontokat, ízületeket, a fantasztikus emberi testet!

Hálás vagyok azért is, hogy a férjemmel bejárhattuk határon innen és túl a gyülekezetek sokaságát, ökumenikus kapcsolatokat is építhettünk. A gyerekeink, a kicsik és a nagyok a legnagyobb csodák az életünkben. Jó úgy élni, hogy Isten vezetését érezhetem, neki szolgálhatok. Boldog ember vagyok.

Végh-Fodor Mónika

Megjelent:

2019. 02. 05.

Forrás: https://kepmas.hu/hu/az-aldas-alol-nem-szabad-kijonni-egy-orvosno-tortenete