Reménység
Fesztivál Franklin Grahammal
2012. június 1-3. között a
Papp László Sportarénában került megrendezésre a magyarországi keresztény
egyházak támogatásával a Reménység Fesztivál, amely előtt egy nappal a
szervezők sajtótájékoztatót tartottak az eseményről.
Süveges Gergő a sajtótájékoztató moderátoraként, felvezető szövegében elmondta, hogy a Reménység Fesztivál keresztény értékeket közvetítő keresztény fesztivál lesz, amelyen minden felekezet illetve egyház és gyülekezet képviselteti magát.
Süveges Gergő a sajtótájékoztató moderátoraként, felvezető szövegében elmondta, hogy a Reménység Fesztivál keresztény értékeket közvetítő keresztény fesztivál lesz, amelyen minden felekezet illetve egyház és gyülekezet képviselteti magát.
Franklin Graham átvéve a szót arról beszélt, hogy immáron második alkalommal van itt Magyarországon s ez nagy örömmel tölti el őt. A világban lévő gazdasági, pénzügyi válság mellett alapvető problémának véli, hogy spirituális válság van, amelynek oka a bűn, amely elválaszt Istentől. De a bűnök megvallásával, Jézus Krisztus evangéliumának hirdetésével rendezhetjük ezeket a problémákat. Ő csakis erről fog beszélni a fesztiválon résztvevőknek, hiszen ez az az alap, amely felekezetekhez és doktrinákhoz nem köthető, hanem alap keresztény érték.
A sajtótájékoztatón Papp János, Franklin Graham, Varga György és Dr. Mészáros Kálmán válaszolnak az újságírók kérdéseire. A beszélgetést Süveges Gergő moderálta. |
Arra az újságírói kérdésre, mely szerint mi alapján
választották ki Magyarországot a fesztivál helyszínéül, a prédikátor elmondta,
hogy itt megmutatkozott az az alapfeltétel, hogy az itt élő egyházak késznek
mutatkoztak az egységben dolgozásra.
Graham és munkatársai arra számítanak, hogy a
fesztivál során sok olyan élet lesz, amely az egész örökkévalóságra nézve meg
fog változni és sok olyan ember lesz, akik odaszánják majd életüket Jézus
Krisztusnak. Franklin Graham sosem akart lelkész, prédikátor, „evangélista”
lenni, korábban segélyszolgálati munkát végzett. De nem számít az, hogy ő mit
gondolt erről, mert Isten elhívta őt mégis a szolgálatra, arra, hogy
prédikálja, hirdesse az evangéliumot. Hiszi, hogy Isten Igéjét rajta keresztül
használja és ezzel meg tudja érinteni az embereket. A prédikáció az Istentől
használt módja az ige hirdetésének, egy megáldott mód. Graham természetesen nem
veti meg a médiumok által kínált eszközöket, de mégis a személyes igehirdetést
tartja megszólító erejűnek.
A Reménység Fesztivál védnöki köre az Európa hajón a Parlament előtt |
ÉS AZ EGÉSZ ORSZÁG MEGMOZDULT
A első nap estéjén, a Magyarországi Baptista Egyház és a Reménység Fesztivál Felekezetközi Védnöki Körének nevében Dr. Mészáros Kálmán köszöntötte az ország legkülönbözőbb tájairól, a határon túlról és a tengerentúlról érkezett vendégeket:
"A mai
napon egy négy évvel ezelőtt kapott látás teljesült. A Magyarországi Baptista Egyház
kezdeményezésére és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa
támogatásával fogalmazódott meg ugyanis akkor az a levél, amelyben meghívtuk
Franklin
Grahamet, hogy látogasson Magyarországra, és tegyen tanúbizonyságot a
benne lévő reménységről...
Ma este nagy örömmel köszönöm meg neki, hogy elfogadta meghívásunkat, és körünkben üdvözölhetjük Franklin Graham evangélista testvérünket, aki nem először jár
hazánkban. Fő vendégünk édesapja, Dr. Billy Graham, már négyszer látogatott Magyarországra korábban, hogy az ateista szellemi elnyomás idején Isten
igéjével bátorítsa hűséges kitartásra a magyar keresztyéneket. Kérjük,
tolmácsolja édesapjának köszönetünket e bátor tettéért...
Ezekben a nehéz időben kísérte el Franklin testvérünk is édesapját fiatalemberként 1985-ben is, tanúbizonyságot téve hitéről itt ebben a városban az akkori Budapest - Sportcsarnokban és Pécsett a Székesegyház lépcsőiről szólva a hatalmas létszámban összegyülekezett hallgatósághoz, ahol én magam is ott lehettem. Most ismét körünkben köszönthetjük őt, szolgálatban kipróbált munkatársaival együtt. Isten hozott benneteket, érezzétek otthon magatokat körünkben. Legyen Isten áldása itt léteteken és szolgálatotokon!" - majd így folytatta:
Franklin Graham többször elkísérte édesapját Billy Grahamet evangelizációs körútjaira, többek között Magyaországra is |
Ezekben a nehéz időben kísérte el Franklin testvérünk is édesapját fiatalemberként 1985-ben is, tanúbizonyságot téve hitéről itt ebben a városban az akkori Budapest - Sportcsarnokban és Pécsett a Székesegyház lépcsőiről szólva a hatalmas létszámban összegyülekezett hallgatósághoz, ahol én magam is ott lehettem. Most ismét körünkben köszönthetjük őt, szolgálatban kipróbált munkatársaival együtt. Isten hozott benneteket, érezzétek otthon magatokat körünkben. Legyen Isten áldása itt léteteken és szolgálatotokon!" - majd így folytatta:
Franklin Graham a Budapest-Nap utcai Baptista Gyülekezet szószékén. Tolmácsol Dr. Haraszti Sándor. A felvétel 1985-ben készült. |
"Köszöntöm a római és görögkatolikusok, a reformátusok, az evangélikusok, a baptisták, a metodisták, a pünkösdiek és az újabb evangéliumi felekezetek első számú vezetőit, valamint Budapest fővárosának főpolgármesterét, akik támogatták és nevüket adták a Reménység Fesztivál rendezvénysorozatában arra, hogy Krisztus parancsát teljesítve hirdessük együtt az evangélium üzenetét teljes egységben. Szeretettel köszöntöm a szomszédos országokból így Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából, Szerbiából, Horvátországból és Európa más államaiból, illetve a tengeren túlról érkezett vendégeinket. Nemcsak itt az Arénában, hanem a SIMA csarnokban is, ahol több ezren figyelik a képernyőre azt, ami történik. (taps)
Végül egy igével kívánok áldást erre az estére és a következőkre is: "A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által. Ámen." - fejezte be köszöntését Mészáros Kálmán.
12.375 ember várta a Reménység Fesztivál nyitó estéjén a Papp László Budapest Sportarénában és a Syma „B” csarnokban, vajon mit készített Isten ennek az országnak. |
„A szívünk áld és hála tölti be. Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te!” Az énekkar csodálatos éneke után Franklin Graham állt a szószék mögé. A mélyen szántó, megtérésre felszólító igehirdetés után százával özönlötték el az emberek a színpad előtti küzdőteret, hogy letegyék bűneiket, hogy megbocsátást nyerjenek.
Az evangelista, míg prédikált,
többször kérte a hallgatóságot, hogy gondolkodjon el a lehetőségen: „Gyere Istenhez ma este! Gyere hozzá! Gyere
ma este! Isten megbocsátja bűneidet! Gyere Jézushoz ma este!” Franklin Graham
a II. Királyok 21. fejezetéből olvasott fel, megosztotta Manassé
történetét a lázadásról, a bálványimádásról. Hangsúlyozta, hogy a Biblia azt
mondja: "Ne legyen más Istened
rajtam kívül! Neked valójában Ki az Istened?” – tette fel a kérdést. Elmagyarázta,
hogy Jézus meghalt a bűneinkért - áldozattá vált - és elvette azokat. „Ha hajlandó vagy elfogadni ezt a
váltsághalált, kész megbocsátani neked!” Egyenes, átgondolt, igazán lelki
tanítás hangzott el, fokozatosan felkészítve az egybegyűltek lelkét a döntésre.
Az első este több mint 750 fő ment előre. |
A színpadhoz előre vonuló,
bűnbánatra indult emberek látványát nem lehet megszokni – sokszor halljuk a
Billy Graham Evangelizációs Társaság munkatársaitól. Mert a kegyelmet nem lehet
megszokni. Az is bebizonyosodott ezen az estén, hogy az Istentől ihletett zene,
legyen az egy 1.000 fős kórus, vagy a magyar emberek új kedvence a Signature
Sound gospel quartett, az Atyai szívhez irányítja az eltévedt és a megfáradt
bárányokat is.
Steinbach József református
püspök úr nyitó imádságában megköszönte Istennek a szeretetet, amit megmutatott
Jézus Krisztus által. Megköszönte Isten hűségét, és azt, hogy a szeretetétől senki
és semmi nem választhat el bennünket.
A HIT ÉS REMÉNYSÉG DIADALA
A Reménység Fesztivál második napjának gyümölcsei. Hat órától már özönlött a tömeg az Arénába. Bár a június 2-át a „Fiatalok estéjeként, Farmer napként” hirdettük meg, a középkorú, és az idősebb korosztály is szép számban jelent meg. Sőt tapsolt, táncolt a kortárs keresztény zene képviselőinek előadásain. Új-Zélandról érkezett a Parachute Band, az Ejtőernyős Csapat. A srácok az élő esőről énekeltek "Élő eső, hullj újra rám, és hazámra, moss meg újra! A Te nevedet viseljük alázatos módon, téged követve. Oh, Istenem fenn a mennyben, gyógyítsd meg Hazánkat!”
1000 fős felekezetközi kórus magasztalta Istent a három napos evangelizációs esték alatt. |
A Reménység Fesztivál második napjának gyümölcsei Hat órától már özönlött a tömeg az Arénába. Bár a június 2-át a „Fiatalok estéjeként, Farmer napként” hirdettük meg, a középkorú, és az idősebb korosztály is szép számban jelent meg. Sőt tapsolt, táncolt a kortárs keresztény zene képviselőinek előadásain. Új-Zélandról érkezett a Parachute Band, az Ejtőernyős Csapat. A srácok az élő esőről énekeltek "Élő eső, hullj újra rám, és hazámra, moss meg újra! A Te nevedet viseljük alázatos módon, téged követve. Oh, Istenem fenn a mennyben, gyógyítsd meg Hazánkat!”
Tapsvihar fogadta a Váci Fegyház és Börtön egy
tucatnyi lakójának színpadra vonulását is. Ketten közülük bizonyságot tettek. „A testet láncra verhetik, de Isten tud
szárnyakat adni.” A tömeg Hallelújázott, tapsolt, Istent éltette.
Franklin Graham a Farmer napon nyakkendő nélkül, farmer ingben prédikált. Lukács evangéliumának 15. fejezetéből megosztotta a tékozló fiú történetét. "Nem először vagyok itt, Magyarországon. 1989-ben az édesapámmal jártam már ebben az országban. Sok minden változik, de egy valami nem: a szívünk bűnös, és szükségünk van a megbocsátásra! Szükség van arra, hogy Ő megbocsássa, elvegye a bűnt! Ő meghalt érted, feltámadt. Jézus Krisztus nem halott! Él, és ha hajlandó vagy behívni őt a szívedbe, az életedbe, bízni benne, megteszi, és megváltoztat! Ma lehetőség lesz erre." Az egyenes, tiszta, bibliai tanítás több mint 900 ember életében hozott tegnap este változást.
Telt ház a Papp László Sportaréna lelátóin és küzdőterén |
A REMÉNY ÉL, KRISZTUS ÉL!
2012. június 3-án volt a Reménység fesztivál utolsó
napja, amelyen Franklin Graham igehirdető újra Jézus Krisztushoz hívott
mindenkit. Ezen a hétvégén kimondhatjuk: ezrek tértek meg Istenhez és akarnak
vele tovább élni. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát
adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!”
"God Loves You - Isten szeret téged!" Franklin Graham és tolmácsa Varga György |
Már órákkal
a rendezvény előtt nagy volt a nyüzsgés az arénában. A kórus próbált, az
együttesek beálltak, a fellépők interjúkat adtak. Aztán Süveges Gergely
konferálásában elkezdődött a vasárnapi Isten dicsőítés: „A Remény ÉL, Krisztus ÉL – az Ő jelenléte értelmet az az életünknek!”
– mondta a moderátor.
"Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt!" Zsoltárok 47,2 |
A Golgota gyülekezet zenei együttesét Dobner Illés vezette, melyben Mészáros Gyöngyvirág énekelt szólót |
Az újabb Bolyki Brothers produkció után pedig a
Lakatos Projekt következett, Rontó Kittyvel. Dennis Agajanian gitárvirtuóz és
az ezerfős kórus után Süveges Gergely a színpadra konferálta a híres sztárt:
Michael W. Smith-t, akire sokan vártak már az arénában és a SYMA csarnokban is.
A tömeg egyként énekelte számait, amelyeket az énekes hol elektromos zongorán,
hol gitáron kísért.
A Signature Band Amerikából |
A Tommy Coomes Band következő számát magyarul
énekelte, aztán Franklin Graham prédikációja következett, aki ezúttal bibliai
ige nélkül vágott bele a beszédbe és szólította fel az embereket megtérésre.
Kérésére több százan mentek ezen az estén is előre és vallották meg bűneiket,
odaszánva magukat Istennek.
Egy rövid imádság után zárult az este és a tanácsadók
az újonnan megtértekkel kezdtek beszélgetni. Az előző napokhoz képest az áldás
is elmaradt volna, de végül, amikor már sokan hazafelé indultak, Huszár Pál a
Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke mondott gyorsan
áldáskívánást a résztvevők életére. (Horváth-Bolla Zsuzsanna)
REMFESZT
- ÖSSZEGZÉS
Több mint 2.727 ember
reagált Franklin Graham prédikációja után a felhívásra, döntött úgy, hogy
rendezi Istennel az életét. A válaszadók 60 százaléka életében ez volt az első,
Isten felé megtett lépés, hogy megbocsájtást nyerjenek.
Összefoglaló videó a Reménység fesztivál
három napos evangelizáció alkalmairól
A Fesztivál
záró napján 12.400 ember előtt hangzott fel Magyarország legnagyobb kórusának
az éneke. Pataky Albert, a Pünkösdi Egyház elnöke megvallotta imájában, hogy
Jézus az igazi VIP vendég az Arénában, kérte Őt, hogy legyen Ő az Úr a záró
estén is közöttünk.
Amikor a világhírű, többszörös Grammy-díjas Michael W.
Smith elkezdett énekelni, a közönség felállt. Isten előtt állt fel. Mintha
mindenki ismerné a világsztár dalait. Szinte csak egy hangon szólalt meg az
Aréna. "Ő a győztes, hegyeket mozdít el. Ő meg tud menteni! Ő legyőzte a
sírt!"
A Grammy-díjas Michael W. Smith |
Süveges Gergő, az est házigazdája arról is beszélt,
hogy ahol Isten lelke dolgozik, ott csodák történnek. Aztán megszólalt a kórus:
"Az Ő országának nem lesz majd vége,
nem lesz majd vége... Halleluja!"
A záró este igehirdetésében az evangelista arra helyezte a hangsúlyt, hogy Isten szemében az emberi lélek mennyire értékes. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?” Máté evangéliuma 16:26
A záró este igehirdetésében az evangelista arra helyezte a hangsúlyt, hogy Isten szemében az emberi lélek mennyire értékes. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?” Máté evangéliuma 16:26
Reménység Fesztivál - 1000 Fős Kórus: Nagy Király
A háromnapos esemény szervezésében több mint 300 magyarországi keresztény gyülekezet vállalt részt, több ezer önkéntessel, és a Billy Graham Evangelizációs Társaság közreműködésével. 278 busszal érkeztek vidékről és a határainkon túlról a vendégek.
Franklin Graham evangélista a magyarországi Reménység fesztivál szervezőbizottságának munkatársaival |
A Fesztivál célkitűzése azt volt, hogy a keresztény
értékeken alapuló Reménység üzenetét osszuk meg a jelenlévőkkel (vallási,
politikai hovatartozástól függetlenül, minden korosztállyal) a koncerteken és a
jótékonysági akción keresztül.
Reménység Fesztivál – Esemény, amit visszavárunk!
Soli Deo Gloria!
Soli Deo Gloria!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése