"SZEMEIMET
A HEGYEKRE EMELEM"
Történelmi
emléktúra Erdélyben
A Reformáció 500. évfordulója
kapcsán hirdette meg a Kispesti Baptista Gyülekezet azt az emléktúrát, melynek
során Erdély történelmi nevezetességeit és természeti szépségeit kerestük föl
egy hitmélyítő társasutazás során 2017. július 2 - 9 között.
Telt ház volt ezen a nyári vasárnapon a Nagyvárad Belvárosi Magyar Baptista gyülekezetben |
Az 56 fős csoportban a
kispestieken kívül többen más budapesti és környékbeli gyülekezetből, a
baptista teológiáról, sőt még Erdélyből is csatlakoztak hozzánk. A 8 napos
utazás első állomása Nagyvárad volt, ahol 2-án vasárnap részt vettünk a Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet
délelőtti istentiszteletén.
A kispesti énekkart Fodorné Horváth Krisztina vezényli |
A négyezer ülőhelyes Nagyváradi Emanuel Baptista Templom |
Az istentisztelet után
megköszönve a nagyváradi testvérek vendégszeretetét, egy rövid városnézés
következett. Fölkerestük többek között a négyezer ülőhelyes Emánuel Baptista Templomot és a Szt.
László magyar király alapította katolikus székesegyházat, majd folytattuk
utunkat Székelyföld irányába, a Hargitai
Baptista Ifjúsági Táborba, ahol a szálláshelyünk és napi csillagtúráink
bázishelye volt az egész hét során.
A Hargita tábor már 25 éve kedvelt
találkozási helye úgy az erdélyi, mint a Kárpát-medence és a nagyvilág magyar
baptistái számára épp úgy, mint más anyanyelvű evangéliumi keresztények részére
is.
Békás szoros és a Gyilkos tó |
Nagyszerű turista
látványosságok találhatóak itt a környéken, ahova most a kispestiek is
ellátogattak, mint például a Békás szoros, ahol a hajdani Magyarország keleti
határátkelője volt a Kárpátok égbetörő csúcsai között. A Gyilkos-tó, vagy éppen
a Szent Anna-tó, ahol a parton elhelyezett Krisztus keresztje körül megrendült
szívvel énekeltük el a „Messze fenn egy
hegyen” című éneket.
"Messze fent egy hegyen, áll egy régi kereszt"
Farkaslakán Tamási Áronra emlékeztünk, míg Korondon
az őshonos magyar kézművesség színes motívumokkal díszített portékáit csodáltuk
meg. Itt olvastam Wass Albert sorait
az egyik népművészeti alkotáson: "És
lészen csillagfordulás megint és miként hirdeti a Biblia: megméretik az
embernek fia, s ki mint vetett, azonképpen arat, mert elfut a víz és csak a kő
marad, de a kő marad!"Traktor meghajtású "limbó hintó" ostromolja Hargita csúcsait |
Ugyanitt olvastam a "Házi áldás" sorait a sok
gyönyörűen elkészített tálon és korsón, melynek ez az utolsó sora: "Hol Isten, ott szükség nincsen!"
- Erdély népe láthatóan ma is ebben a reménységben és hitben él. Hát nincs
igazuk?
Parajdon a sóbánya mélyén
újabb meglepő eseménynek lehettünk tanúi, amikor a 150 méter mélységben
található bányakápolnában rögtönzött evangéliumi énekkoncertet tartottunk,
melyet a magyar és székely himnusszal zártunk. A közben zsúfolásig megtelt
bányatemplom hallgatói könnyes szemmel köszönték meg, hogy ilyen felemelő lelki
élményben lehetett részük.
Ének a mélységben: "Nagy Istenem"
Innen a mélységből a Hargita hegység legmagasabb pontját a Madarasi-Hargita csúcsát vettük célba, ahova úttalan utakon, traktorvontatású u.n. „limbó hintóval” és gyalogosan jutottunk föl. A magaslaton hálaadással szól ajkunkról a „Nagy Istenem, ha nézem a világot” című énekdicséret.
Kispesti énekkar a "Feltámadt Hős" című éneket zengi a csiksomlyói zarándokhelyen |
Utunk során meglátogattuk
csíksomlyói hegyháton található zarándok helyet is, ahol pünkösdkor kétszázezer
magyar honfitársunk találkozott a Kárpát-medence szinte minden sarkából.
Gyimesbükk a történelmi Magyarország 1000 éves határán. A két történész-őrszem a Kárpátok hágójának magaslatán épült Rákóczi vár őrtornyából figyeli az utolsó vasúti bakterház mellett Ó-Romániába tartó vonatok forgalmát. |
A kispestiek szolgálata Székelyudvarhelyen |
A Székelyudvarhelyi Baptista Gyülekezet temploma |
Kispestiek a Hargitai Táborban |
Kispestiek Vajdahunyadon a Hunyadiak vára előtt |
A kispesti és aradi gyülekezet közös képe |
Video: A kispesti gyülekezet szolgálata Aradon
Az imaközösséget Fodor Péter
ócsai és Kelemen Sándor Tomi szalárdi testvérünk tartotta. A gyülekezet
lelkipásztora Dr. Sallai Jakab szeretettel köszöntötte a Kispestről érkezett
testvéreket, majd Fodorné Bálint Andrea, Salyámossy Éva, Kocsis Tibor, Ludvik
Csaba és felesége Tittel Kinga tett bizonyságot életének hitpróbáiról is
győzelmeiről.Dr. Mészáros Kálmán és Dr. Sallai Jakab lelkipásztor az Arad II. gyülekezet szószékén |
Kispestiek az aradi Szabadság Emlékmű előtt
A bőséges vendéglátás után a
gyülekezet lelkipásztora és Tót Zoltán, aki egész utunk egyik idegenvezetője is
volt, mutatta be a város nevezetesebb történelmi emlékeit. Először a aradi vár
közelében kivégzett 13 vértanú vesztőhelyén hajtottunk fejet a vértanúk emléke
előtt, majd a belvárosban elhelyezett Magyar Szabadság emlékműve előtt emlékeztünk
meg nemzetünk mindhalálig hűséges hőseiről.Az aradi imaház előtt |
Megemlékezés az aradi 13 vértanú emlékművénél |
Nyolcnapos történelmi-hitmélyítő
erdélyi körutunk beszámolóját a zsoltáríró hálaadó zarándokénekével zárom, amely
a napi áhítataink elmélkedéseit kötötte össze: „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az
ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad
megtántorodjék, nem szunnyad őriződ. Bizony nem szunnyad, nem alszik Izráel
őrizője! ÚR a te őriződ, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked
nappal a nap, sem éjjel a hold. Az ÚR megőriz téged minden bajtól, megőrzi
életedet. Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor.” (Zsoltárok
121,1-8) Soli Deo Gloria!
Dr. Mészáros Kálmán
egyháztörténész
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés